2013. április 30., kedd

2.évad 4.fejezet - Fotózás

Sziasztok! Kicsit csúszva, de megérkeztem. De nagy nap a mai, vagyis nem teljesen ugyan is október 31-én nyitottam meg a blogomat. De mivel az április csak 30 napos, így kb most fél éves a blogom. Ezt mind nektek köszönhetem, hogy velem vagytok, olvastok, írtok. Ezer hála érte. :) Jövőhéten valószínűleg is késni fogok, ne haragudjatok érte. De jövőhéten lesznek a szóbelijeim, és hát mit ne mondjak, nem állok nagyon jól tanulásilag, de majd lesz valahogy. Na de nem fecsegek tovább. Jó olvasást! :)



Enrique Iglesias - Tonight

 Már kora reggel kipattantak a szemeim, az izgatottságtól. Ugyan is ma lesz életem első fotózása. River addig nem hagyott békén, míg bele nem mentem. Szerencsére, vele együtt fognak fotózni, bár azt nem tudom mi lesz a témája, de bízok benne. Magamra kaptam egy melegítőt, össze kötöttem a hajam, és indultam is.
Nagy nyüzsgés volt a stúdióba, mindenki rohangált mindenfele. Én meg csak álltam ott, mint egy kis lány, aki elveszett. Majd karon ragadott egy nő, és leültettet egy székbe, neki álltak a sminkemnek, a hajamnak, sőt a körmömet is kifestették. Élveztem, hogy körül ugrálnak. Hajamba laza hullámokat raktak, és egy natúr sminket kapta. Körülbelül két óra szépítkezéssel, elkészültem. Már csak a ruhámat kellett fel vennem, amit kiválasztott a stylist. Kíváncsian mentem be az öltözőmbe, alig várom, hogy rajtam legyenek a ruhák. Mindig is tetszett ez a világ, a ruhák, cipők, minden. Méregdrága ruhákat vehetsz fel, amiről kislány korodba csak álmodozhattál, hogy a tiéd lehet. Ám nem az fogadott, amire vártam. Csak egy fehérnemű virított a kanapén. Oké, de hol a többi része?
- Áá, szia, szépségem. - rontott be River a szobába.
- Jó, hogy jössz. Hol a ruhám többi része? Így csak nem mehetek ki - kezdtem el nevetni, de ahogy megláttam az arcát, lefagyott az arcomról a mosoly.
- Nem, nem, és nem. Szó se lehet róla - háborodtam fel.
- Doris, ne már. Semmi bajod nem lesz, és itt vagyok. Nézd meg milyen szexi, olyan mintha hívogatna, "Doris vegyél fel"- lóbálta előttem a falatnyi bugyit.
- Nem érdekel, ha annyira hívogat, mért nem veszed fel te? - azzal kivettem a kezéből, és a fejére húztam.
- Kérlek Do, kifognak rúgni ha itt hagysz. Képtelenség ilyen gyorsan találni akárkit is. - nézett rám kutya szemekkel, fején a tangával. Akaratlanul is elnevettem magam a látványtól. Ez nem ér.
- Na jó, de sokkal jössz nekem, és te meséled be Mike-nak. - fenyegetőztem.
- Rendben, rendben, köszönöm. - nyomott nagy cuppanós puszit arcomra, majd ott hagyott a bugyimmal. Mire vállalkoztam én?!

Idegesen mászkáltam fel alá az öltözőbe. Nekem ez nem fog menni, nem vagyok modell. De, hogy egy száll semmibe legyek ennyi ember előtt? Nagyon remélem ez nem fog sehol se meg jeleni. Mike ki fog nyírni. Köntösöm kötőjét szorongattam, mintha sokat segítene, mikor kopogtak.
- Készen állsz? - dugta be fejét River majd teljesen kinyílt az ajtó. Egy fekete Calvin Klein alsógatyába volt, semmi más. Szememmel végig mértem egész testét. Kockáit, izmos mellkasát, vállát, combjait. A csodálásomat River zavarta meg.
- Nyugi minden rendben lesz. - biztatás kép átölelt.
- Vágjunk bele. - sóhajtottam.


Elsőnek engem fényképeztek egyedül, majd River-t. Az elején elégé feszélyezve éreztem magam, de belerázódtam.
- Nos, jön a közös fotózás. - csapta össze tenyerét a fotós. Beálltunk pár pózba, amit a fotós mondott, majd hirtelen lerakta a gépet. Mi az, valamit nem jól csináltam? Oda ment River menedzseréhez, majd sugdolózni kezdtek. Kérdően néztem River-re, aki csak megvonta a vállát.
- Na, gyerekek, majdnem végeztünk, de a fotósnak támadt egy ötlete. Persze ha bele mentek. - Na már rosszul kezdte. Mibe kéne bele menünk? 
- Mibe kéne bele menünk? - kérdezett rá a fiú.
- Igazából Doris-nak. - nézett rám félénken. Na, ne!
- Egy kicsivel tüzesebb képeket is akar. Ezért ha bele mennél, hogy a melltartó le kerüljön, persze nem látszana semmi. - szabadkozott Ugye ez most csak valami vicc akar lenni??
                                                                       
                                                                         ***

1 héttel később:

- Jó reggel álomszuszék, hasadra süt a nap. - rontott be nagybátyám.
- Hmm, hagyjál már. - dörmögtem, majd fejemre húztam a takarót.
- Nem is izgulsz, hogy ma jelenik meg a képetek az újságba? - Tényleg, el is felejtettem, hogy az ma van. Nagy nehezen felültem.
- Én roppant kíváncsi vagyok, bár lehet nem kéne megnéznem, a hallottak alapján. Na, de igyekezz, vegyél fel valamit, és vegyük meg. Mondjuk... - turkált a fiókomba.
- Ez meg felel? - vett ki egy vörös csipkés francia bugyit.
- Azt add ide, és hagyj végre elkészülni - kikaptam a kezéből a bugyit, és kitoltam az ajtón. Gyorsan magamra kaptam egy farmert, egy mintás felsőt, hozzá egy sportos cipőt, majd lementem Mike után.


                                                                             ***

A boltba az eladó kajánul vigyorgott rám, egész végig. Elégé kellemetlen volt.
Gyorsan kifizettük.
- Na, hadd lássam - türelmetlenkedett Mike. Oda adtam a kezébe, és leültem a kanapéra. Nem tudom melyik képeket rakták be, szóval nekem is meglepetés lesz. Gyorsan lapozgatta az újságot, míg meg nem találtam, amit kereset. Nagy szemekkel vizsgálgatta a képeket.
- Na, milyen? - kérdeztem izgatottan.
- Öö jó.. - Ennyi? Jó? Na, jó, kikaptam a kezéből. Egy kép volt rólam, egy River-ről, és az a bizonyos "tüzes" kép. Még mindig nem hiszem el, hogy bele mentem. Jók lettek, ahhoz képest, hogy nem vagyok modell, de ha ezt meglátják anyámék. Ennyi volt a pályafutásom.
- Elégé szexire sikerült - Szólalt meg végre, bár lehet nem volt felkészülve erre. Hirtelen megszólt a telefonom.
- Szia, szépségem, láttad az újságot? - kérdezte vidám River.
- Igen láttam, bár nem örülők, hogy ez a kép került be. - fintorogtam, bár nem látta.
- Nos, igen, de nagyon dögös lett, és nem látszik semmi. Megfelelően takartalak, és had mondjam el nagyon élveztem a közös munkát. - Tudtam, hogy vigyorog.
- Mi lenne, ha megünnepelnénk?Este buli?
- Rendben, mért is ne. Küld el üzenetbe a részleteket.
- Oké, majd írok. Csók - majd lerakta.

                                                                                 ***


Mindjárt nyolc talán nem ártana készülődni. Elmentem fürödni, hajat mosni. Megszárítottam a hajam majd kivasaltam. Szememet füstösre csináltam, majd vörös rúzst raktam fel. Ha lúd, legyen kövér. Egy fekete ruhánál maradtam, aminek a háta ki volt vágva. Hozzá egy fekete magas sarkút vettem fel. Egy kis parfüm, és kész is vagyok. Felkaptam a kabátom, a táskám, és siettem is le a nappaliba. Mike és River épp tanulmányozták a képeket, mikor leértem.
- Szia - mosolyogtam rá.
- Szia. Gyönyörű vagy. Egész este rajtad kell tartanom a szemem, ne, hogy valaki ellopjon mellőlem. - Állt fel, és adott egy puszit arcomra. Mint mindig, ő is nagyon jól nézett ki. Egy fekete csinosabb gatya volt rajta, és hozzá egy fehér inget vett fel.
- Köszönöm, te is jól nézel ki. Mehetünk? - bólintott egyet, majd elköszöntünk Mike-tól.

Egy elég felkapott szórakozóhelyre vitt. Hatalmas sor állt az ajtó előtt. Fantasztikus. Sose fogunk bejutni. Majd River megfogta a kezem, és elkezdett húzni a bejárat felé. Oda ment a kidobóhoz bediktálta a nevét, aki rögtön kinyitotta előttünk az ajtót. Van jó oldala a hírességnek is.
 Leültünk a V.I.P helyünkre, rendeltünk magunknak pezsgőt, koktélokat. Nem sokára megjöttek a többiek is. River menedzserre, a fotós, stáb tagok, mindenki. Elég jól el voltunk egész este, jókat nevetem, táncoltam mindenkivel. Ám mikor a pultnál álltam, hogy rendeljek még egy kört, valaki a derekamhoz ért. Hirtelen fordultam meg, és találtam szembe maga két csoki barna szemmel.
- Eric? - lepődtem meg.
- Szi...szia - tántorgott. Részeg?
- Hulla részeg vagy, mi történt?
- Lehetne, hogy inkább kint beszéljük meg. - nézett rám nagy szemekkel, végül is beleegyeztem.


- Gratulálok a képekhez, nagyon jók lettek. - mondta flegmán.
- Nem értem mi bajod? - kérdeztem értetlenül.
- Nem érted? Akkor had világosítsalak fel. - emelte fel a hangját.
- Tudod, te milyen érzés az mikor végig kell nézned azt, hogy veszíted el, akit szeretsz? Azt, hogy mindennap úgy felkelni, hogy nem emlékszik rád. Végig nézni, ahogy egy másik pasival elenyeleg, majd egy ilyen erotikus képen szereppel vele, egy száll semmibe? - mondat végére teljesen ott állt előttem, és végig a szemembe mondta. Szerelme? Rólam beszél? Jó, hogy rólam, de nem értem mi van. Egy szót nem tudtam kinyögni.
- Annyira fáj, hogy nem emlékszel rám. Tudom, hogy ne erőltessem, de már nem bírom. - Majd magához húzott, és megcsókolt. Nem mondhatom, hogy nem eset jól, de még is ellöktem magamtól.
- Sajnálom Eric, tényleg, hogy nem emlékszem rád. Bármit megtennék, azért hogy viszonozzam az érzéseidet, de nem tudom. - Láttam a szemébe, hogy most adtam meg utolsó kegyelemdöfést. Az arcán egy kósza könnycsepp folyt végig. Remegő kézzel letöröltem.
- Sajnálom - el akartam menni, de karomnál fogva vissza húzott és erőszakosan megcsókolt.
- Kérlek, próbálj meg emlékezni rám. - nézett rám könyörgő szemekkel. Közben még mindig erősen szorította a karom.
- Sajnálom, nem tudok. Kérlek, engedj el. - de nem engedett, csak nézett rám.
- Azt mondta, enged el - Hallottam meg River hangját hátam mögül. Eric lazított a szorításon, de nem engedett el.
- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok a barátnőmmel. Húzzál el. - ordította felé.
- Egy, igen is van közöm, kettő, már nem a barátnőd, három, megijeszted, hát nem látod? - addigra oda ért hozzánk.
- Ne haragudj - nézett rám bocsánatkérően. Némán, megráztam a fejem, és a kezemet simogattam, ahol előbb szorított.
- Na, gyere, haza viszlek - ajánlotta fel River.
- Nem, nem engedem, hogy elvegyen tőlem. - próbált elrántani tőle.
- Már elveszítetted, fogd már fel te szerencsétlen- emelte fel a hangját River. Eric arca eltorzult, majd egy hatalmasat behúzott neki. River-be is felment a pumpa, és neki akart menni, de közéjük álltam.
- Elég, nem látod, hogy részeg? - Nagyot sóhajtott majd arrébb állt. Hívtam neki egy taxit, majd nagy nehezen rá vettem, hogy menjen haza.
- Te jól vagy? - vizsgáltam River arcát. Szája fel volt repedve elég rendesen.
- Meg vagyok.
- Ezt le kell fertőtleníteni. Van otthon fertőtlenítő szered? - csak bólintott egyet.

                                                                      ***


- Áuu ez csíp. Óvatosan - nyavalygott, mikor törölgettem a sebet a száján.
- Jaj, ne rinyálj már. Nem fogsz bele halni. De kész is vagyok. Segíthetek még valamit?
- Hát tudnál. Valami tudná csillapítani a fájdalmamat - jelent meg huncut vigyor arcán.
- Na, és még is micsoda? - mentem bele a játékba.
- Hm..nem is tudom, mondjuk egy puszi. - tartotta felém arcát, célzáskép.
- Puszi? Rendben. - akartam puszit nyomni arcára, azonban ő elfordította a fejét, és teljes erővel megcsókolt, kezével hajamba túrt. Körül öleltem nyakát, és át adtam magam az élvezetnek. Csók közben, próbáltam kiölni magamból az átkozott lelkiismeret furdalást, ami a lelkem mélyén éreztem.



1 megjegyzés:

  1. Pfuuu, IMADOM! Annyira kar, hogy nem emlekszik Eric-re :( Kezd idegesiteni River :P :))
    Nagyon jol irsz! Varom a kovit! ^^

    VálaszTörlés