2.évad 5.fejezet - Elengedni

Jason Walker - Down

Eric szemszög:

River-es incidens óta, nem voltam Dorisnál. Napokig csak az ágyamba fetrengtem, még enni se volt erőm felkelni. Egyik nap Tomas rontott be a szobámba.

- Na, most már elég legyen! - húzta le a takarót a fejemről. Hunyorogva kapálóztam a takarómért.

- Add már oda! Különben is, hogy jutottál be?

- Az ne érdekeljen, kelj fel, fürödj meg. Örök életedbe itt fogsz heverészni, és sírsz Doris után?- emelte fel a hangját. Kicsit meglepődtem, sose láttam ilyen dühösnek.

- Tudod, hogy fáj, és nem könnyű. De nem adhatod fel! Ott vannak a barátaid, rajongóid, családod neked, és persze én is. Rossz így látni. - lágyult el a hangja. Teljesen igaza van, eddig keményen küzdöttem, hogy az legyek ami. Nem adhatom fel, ha Doris nem szeret már, akkor túl leszek rajta.

- Igazad van. Sajnálom, hogy olyan vagyok, mint egy hisztis kis gyerek. Próbálok kezdeni valamit magammal. - erőltettem mosolyt arcomra.

- Ez a beszéd. Na, gyere ide - ölelt meg. Sokat köszönhetek neki, olyan mintha a második apám lenne. Nem okozhatok neki csalódást, sem a rajongóimnak. Számítanak rám, a dalaimra, és meg is fogom adni nekik. Nagy nehezen felkeltem az ágyból, és letusoltam. Már is sokkal jobban éreztem magam. Felvettem egy kényelmes melegítő gatyát, hozzá egy fehér rövid ujjút. Enni kéne valamit. Nagy nehezen átvergődtem a ruha kupacokon a napaliba. Kerestem tiszta tányért, amire rárakhatom a szendvicsem, amit összedobtam.

- Lehet nem ártana, kicsit összerámolnál. Mivel lassan ki sem látszol a ruháktól. - szólalt meg Alex mellettem. Mi van, ki van írva az ajtómra, hogy "átjáró ház, nyugodtan gyere be"?

- Neked is szia, Alex - néztem rá szúrósan.

- Ja, bocs haver, csá. De mit eszel? Van még belőle? Éhen halok - majd oda ballagott a hűtőhöz és kinyitotta.

- Nincs itthon semmi kajád? Te mit ettél a napokba míg, itthon poshadtál? - csak megráztam a fejem.

- Na, jó, elég a depresszióból, kitakarítunk és elmegyünk bevásárolni. - Mi ez a nagy segítőkészség?  Csak nem?

- Tomas mondta, hogy ide gyere? - néztem rá felvont szemöldökkel.

- Mért, csak úgy nem segíthetek egy havernak? - Jaj Alex, nem tudsz te nekem hazudni. Bevetettem az idegesítő nézésemet. Azt senki se viseli el.

- Na, jó tényleg ő mondta, hogy kaparjalak össze. Csak ne néz már rám így, rohadt idegesítő. - Tudtam. Eközben megettem a szendvicsem, és félre raktam a tányérom, ugyan is a mosogatóba már nem fért.

Körülbelül másfél órába telt, míg mindennel végeztünk. Alex közbe háromszor fizetésemelést kért, de csak jól kiröhögtem. Senki nem kérte, hogy itt legyen. Na, jó, ez nem igaz, hiszen jól tudom, hogy mindig ott állt mellettem, és múltkori után tartozok egy bocsánatkéréssel.

- Figyelj, Alex ne haragudj, a múltkori ért mikor kiosztottalak. Teljesen igazad volt. - mondtam, miközben beszálltunk a kocsiba.

- Nincs miért, tudom, min mész keresztül. De ezért nem hanyagolhatod el magad. Minden rendbe fog jönni, Doris is észhez tér. - kacsintott felém. Az út további része csöndbe telt.

                                                                        ***

- Mit vegyünk? - kérdeztem a fiútól a boltba.

- Ööö mindent? Lehet, jobban járnál, ha te költöznél ide. - viccelődött. Alex csak úgy dobálta be a kosárba a dolgokat, csak kapkodtam a fejem. Alig tudtam tartani vele tempót, arról nem is beszélve elég nehezen közlekedtem a bevásárlókocsival. Valahol a tisztasági cuccoknál találtam rá.

- Tessék, gondoltam szükséged lesz. Ha megint remeteként szeretnél élni - dobott be két tusfürdőt a kocsiba.

- Ja és ha Doris-nak visszatérnek az emlékei, és kedvetek támadna egy kis békülős szexhez, akkor itt van ez. Nincs kedvem kicsi Saade-re vigyázni - és berakott vagy tíz doboz óvszert. A mellettünk elsétáló néni nagy szemekkel nézett rám.

- Kösz, hogy ennyire figyelmes vagy - forgattam a szemem.

                                                                          ***

Pár nappal később:

Az utóbbi napokba is itthon voltam, de most nem a depresszió miatt, hanem megtámadott az ihlet. Két napja írom a számokat. Jól hallottátok a "számokat". Mivel két számon is dolgoztam. Mind kettőhöz akarok klipet csinálni. Teljesen be vagyok zsongva, már minden le van zsírozva. Pár napon belül neki állunk a forgatásnak. Órámra pillantottam. Te isten már húsz perce a táncterembe kéne lennem. Ki fognak nyírni. Felkaptam a táskám, a kocsi kulcsom, napszemüvegem, és rohantam is.

Szerencsére nem volt dugó, így háromnegyed órás késéssel oda értem. Mikor beléptem az ajtón, senki nem vett észre, teljesen bele mélyedtek valamibe. Valami újságot néztek.

- Héé srácok - vigyorogtam feléjük. Mint akit villámcsapás ért úgy csukták össze az újságot és Edin maga mögé dugta. Mit rejtegetnek, mit írtak össze megint rólam?

- Mi van benne? - néztem rájuk kíváncsian.

- Semmi - vágták rá egyszerre. Aha, semmi. Kit néznek hülyének?

- Akkor had nézzem meg - nyújtottam Edin felé a kezem. Aki rögtön Alexra nézet, aki nem tudott mást csinálni, csak bólintott egyet. Idegesen kivettem a kezéből az újságot, és keresgélni kezdtem a cikket rólam. Ám nem én voltam benne. Doris egy száll semmibe, másik képen meg még kevesebb ruhába, azzal a nyálgéppel. Dühömbe összegyűrtem az újságot, és a kukába dobtam.

- Álljunk neki végre a próbának, van még dolgom - néztem rájuk feszülten. Maria bekapcsolta a zenét, és mindenki beállt a helyére. Nem igazán tudtam koncentrálni a lépésekre, csak azokra az átkozott képekre tudtam gondolni. Elképzeltem, ahogy az a River gyerek hozzá ér, már a gondolattól is ökölbe szorult a kezem.

- Oké, mára ennyi. Eric úgy se tud figyelni, majd holnap találkozunk háromkor. Érted Eric háromkor, nem fél négykor. - csak bólogattam. Mindenki haza ment, csak én maradtam. Csak ültem a sötétbe, és bámultam magam elé. Annyira biztosan mondtam, hogy ha Doris tovább lép, akkor én is. De nem gondoltam volna, hogy ez meg történik. Még nem vagyok kész, elengedni őt. Nem tudom mennyit ülhetem ott, de azt tudtam, hogy szükségem van valami alkoholra. Bevágódtam a kocsiba, és a legközelebbi szórakozóhelynél megálltam. Szerencsére, sokat járok ide, így nem kellet kivárni a hosszú sort. Első utam a pulthoz vezetett, kértem egy üveg vodkát, és egy eldugott kis asztalhoz leültem. Próbáltam kiüríteni az agyamat, és csak az alkohol zamatát érezni, de még így sem ment.

Éreztem, hogy ahogy a szeszes ital végig száguld az ereimbe, és meghozza a hatását. Majd azon kaptam magam, hogy az üvegbe egy csepp sincs. Sürgősen kell pótolnom. Hirtelen felálltam, de meg kellet kapaszkodnom az asztal szélébe. Nagy nehezen átvergődtem magam a táncoló embereken, majd egy ismerős alakot véltem felismerni a pultnál. Oda botorkáltam mellé, majd kezem a derekára tettem. Hirtelen fordult meg, és meglepetten nézett a szemembe.

- Eric?

- Szi...szia - tántorogtam.

- Hulla részeg vagy, mi történt? - Én, részeg? Ugyan már!

- Lehetne, hogy inkább kint beszéljük meg. - nézetem  rá nagy szemekkel, végül is beleegyezett.

- Gratulálok a képekhez, nagyon jók lettek. - mondtam flegmán.

- Nem értem mi bajod? - kérdezte értetlenül.

- Nem érted? Akkor had világosítsalak fel. - emeltem fel a hangomat.

- Tudod, te milyen érzés az mikor végig kell nézned azt, hogy veszíted el, akit szeretsz? Azt, hogy mindennap úgy felkelni, hogy nem emlékszik rád. Végig nézni, ahogy egy másik pasival elenyeleg, majd egy ilyen erotikus képen szereppel vele, egy száll semmibe? - mondtam végig a szemébe. Mintha abba reménykedtem volna, hogy ha a szemembe néz, minden az eszébe jut. De csak jobban összezavartam.

- Annyira fáj, hogy nem emlékszel rám. Tudom, hogy ne erőltessem, de már nem bírom. - Majd magamhoz húztam, és megcsókoltam. Annyira jó érzés volt újra érezni ajkait, bármit megadtam volna azért, hogy újra emlékezhessen. Óvatosan ellökőt magától.

- Sajnálom Eric tényleg, hogy nem emlékszem rád. Bármit megtennék, azért hogy viszonozzam az érzéseidet, de nem tudom. - Mintha gyomorszájba rúgtak volna. Nem, nem lehet igaz. Nem lökhet el magától.

- Sajnálom - el akart menni, de karjánál fogva vissza rántottam, és minden erőmmel megcsókoltam.

- Kérlek, próbálj meg emlékezni rám. - nézetem rá könyörgő szemekkel.

- Sajnálom, nem tudok. Kérlek, engedj el. - kérlelt. De nem engedtem el, nem tudom el engedni. Ismételgetem magamnak.

- Azt mondta, enged el - Hallottam meg River hangját háta mögül.

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálok a barátnőmmel. Húzzál el. - ordítottam felé. Nem hiszem el, hogy mindenhol ott van, és bele üti a tökéletes orrocskáját.

- Egy, igen is van közöm, kettő, már nem a barátnőd, három, megijeszted, hát nem látod? - addigra oda ért hozzánk. Mekkora barom vagyok. Ahelyett, hogy visszaszerezném, még jobban eltaszítom magamtól.

- Ne haragudj - nézetem rá bocsánatkérően. Némán, megrázta a fejét. Csak te lehetsz ilyen idióta, Saade.

- Na, gyere, haza viszlek - ajánlotta fel River neki. Na, azt már nem!

- Nem, nem engedem, hogy elvegyed tőlem. - próbáltam elrántani tőle.

- Már elveszítetted, fogd már fel te szerencsétlen - emelte fel a hangját River. Ez most tényleg nekem pattog? Nagyon jól tudom, mit akar vele, de nem engedem. Éreztem, hogy az egész testemet át járja a düh, a következő pillanatba lendült az öklöm, hatalmasat behúzva neki egyet. Hirtelen megindult felém, de Doris közénk állt.

- Elég, nem látod, hogy részeg? - nézett a fiúra, aki megértette, és ott hagyott minket.

- Nem kell engem megvédeni, meg tudom magam. - durcáskodtam.

- Ja, gondolom, de nem vagy olyan állapotba, és most hívok egy taxit neked. - vette elő a telefonját.

- Nem tudsz ilyen könnyen lerázni.

- Nincs szó semmi - féle lerázásról, csak fáradt vagyok, te meg nem vagy olyan állapotba. Úgyhogy légy olyan szíves, szállj be a taxiba, és menj haza piheni. - nézett rám szigorúan.

- Jó, de csak egy feltétellel. Válaszolj egy kérdésre. - Muszáj tudnom.

- Miféle kérdésre? - nézett rám értetlenül.

- Érzel valamit irántam? Bármint, tudom, hogy nem emlékszel, de csak érzel valamit a szíved mélyén?!- Néztem rá reménykedve. Percekig nem szólt semmi, kezdet idegesíteni. Mit kell ezen gondolkozni? Igen, vagy nem.

- Eric..én.. - dadogott. Oké, mindent tudok.

- Értem, akkor viszlát Doris. Nem zaklatlak tovább. - majd beszálltam a taxiba, és hazafelé indultunk. Most már nincs miért harcolnom, de ha lenne, se lenne már elég erőm hozzá. Ideje beletörődnöd Eric Saade. Ez az álom nem teljesül. Ennyi, örökre vége!

Calvin Harris - We'll Be Coming Back

Doris szemszög:

Már több mint egy hete, hogy megjelentek a képek. Elég nagy sikere van. Furcsa úgy végig menni az utcán, hogy megismernek, és hogy gratulálnak, vagy épp autogramot kérnek. Életembe nem írtam le ennyiszer a nevem. Elégé rosszul érzem magam Eric miatt, főleg ahogy ott hagyott este. Tudom, hogy fájdalmat okoztam neki, de nem mondhattam neki olyat, ami nem igaz. Vagyis nem tudom, hogy mi az igazság mivel nem emlékszem. De remélem, talál egy lányt, aki viszont tudja szeretni, és megbecsüli, tényleg ezt kívánom neki. Az a bizonyos este óta együtt vagyunk River-el, nagyon jól érzem magam vele. Mint régen, együtt töltjük a szabadidőnket, moziba járunk, vagy épp otthon beszélgetünk. Most is épp a tévé előtt ülünk és próbálunk valami nézhetőt keresni. Nem nagy sikerrel. Épp az egyik zene csatornánál álltam meg mikor, megcsendült egy ismerős hang, majd a hanghoz kép csatlakozott. Eric volt az. Érdekesen kezdődőt. Valaki fogva tartotta, közbe egy lány után vágyakozott, és megjelentek az emlékek, mikor csókolóznak, ölelkeznek. Akaratlanul is összerándult a gyomrom, így jobbnak láttam kikapcsolni.

- Héé néztem - zörrent fel barátom.

- Ne haragudj, nem tudtam, hogy ekkora Eric Saade fan vagy - vigyorogtam rá.

- Nem vagyok, de ha már elkezdek valamit, végig is nézem - húzott az ölébe és nyomott egy apró puszit számra.

- Tudod drágám, feltalálták az internetet, majd ott megnézed. De menjünk el valahova, mert unatkozom - néztem rá boci szemekkel.

- Még is hova?

- Hm...mondjuk még úgy sem vezetem az autód, el mehetnék kocsikázni. Na?

- Nem tudom Doris, nem veszélyes? Itt nincs jogsid, plusz itt nem is vezettél még. - vágott komoly fejet.

- Jaj, ne legyél már olyan, mint Mike, légyszi, légyszi - puszilgattam arcát, száját, ahol értem.

- Na, jó, de nem sokáig, és olyan helyen ahol nem járnak sokan - fenyegetőzőt az ujjával.

- Rendben, köszönöm - csókoltam meg hosszasan. Gyorsan felvettem a kabátom, a cipőm, és indultunk is. River ragaszkodott hozzá, hogy addig ő vezessen, míg nem talál olyan helyet ahol én is vezethetnék. Vicces, ez olyan, mintha közveszélyes lennék. Végül is egy erdős résznél állt meg. Gyorsan helyet cseréltünk, majd átismételtünk a dolgokat, mintha ezt el lehetne felejteni. Beindítottam a motort, és gázt adtam. Olyan jó volt újra vezet. Élveztem a sebességet, ahogy száguldoztam az utakon. Szerencsére már sötétedet, így nem sokan járkáltak az utakon. Szegény River markolászta az ülés szegélyét.

- Csak nem félsz? - néztem rá huncut mosollyal.

- Kicsit. Ugyan is nem akarok ilyen fiatalon meghalni. - Ezt a kijelentésén csak nevetni tudtam.

- Oké, mindjárt át adom, csak az út végéig had menjek el. Rendben? - csak bólintott egyet. Rá léptem a gázra, imádtam hallgatni, ahogy dolgozik a motor. Majdnem oda értünk az út végére mikor, hirtelen ki ugrót egy őz a kocsi elég.

- Vigyázz!! - ordította River. Reflexszerűen kaptam el a kormányt, de nem vettem észre az előttünk lévő táblát, és neki mentünk. Érzetem, ahogy a fejem neki csapódik a kormánynak

- Doris, Doris. Minden rendben? Jól vagy? - hallottam meg barátom aggódó hangját. Nagy nehezen felemeltem a fejem, majd szétesett. Aztán hirtelen minden leperget előttem, az elmúlt hónapok, minden. EMLÉKSZEM.