2. évad 15. fejezet - „Barátok”

Sziasztok! Megérkeztem ezzel a siralmas résszel. Nekem nagy gondjaim vannak vele. Látjátok ez történik, ha utol éred magad, és kapkodsz. Ezt nem akartam. Remélem, csak én érzem rajta, hogy össze lett csapva. Ezért lehetséges, hogy késni fogok a következővel, mert azt normálisan akarom megírni. Hibákért, és a rövidségért, ne haragudjatok. Remélem, azért kapok véleményt, és tudom, hogy még mindig nem válaszoltam az utóbbi komikra, de tényleg igyekszem.
Jó olvasgatást!
K&H

Jason Derulo - The other side

Barátok? Komolyan Eric, barátok? Nem, nem lehetünk. Hogyan kérdezhet ilyet? Na jó, azt se tudom mit akarok. Annyit terveztem el, hogy beszélek vele, és bocsánatot kérek. Tovább már nem mertem gondolkodni. Igazából amit elgondoltam se egészen úgy lett ahogy elterveztem. De mit elégedetlenkedek? Mikor az is nagy szó, hogy meghallgatott, nem ám, hogy a barátságát ajánlotta. Mért kell az egész karja, mikor csak a kezét nyújtotta felém. De ezek szerint, már túl lépett ezen a „mi” kapcsolatunk dolgon. Lehet nekem is ideje lenne már túllépni? Egy biztos, nem akarom én sem elveszíteni. Ha ő csak a barátságomat akarja, akkor elfogadom. Ha végig kell néznem, hogy más barátnője lesz akkor, elviselem. Kérdezem én, tehetek mást? Határozottan nem! Az a dolgom, hogy csöndben bólogatok, mint egy kutya.

- Azt hittem ez nyilvánvaló.- erőltettem mosolyt arcomra.

- Akkor jó.- jelent meg ezer wattos vigyor arcán.

- Akkor holnap velem randizunk.- utolsó szóra felé kaptam a fejem.

- Mármint, holnapra tervezek valami programot, és kötelező a megjelenés.- kacsintott felém. Uh, ez csodás lesz. De elég szánalmasnak érzem magam, hogy mások figyelme érdekébe képes vagyok bármit megtenni. Sosem gondoltam volna, hogy megelégszem Eric barátságával. Gondolat menetelemet Eric fura krákogó hanga zavarta meg. Észre se vettem, hogy már a szobám ajtaja előtt állunk.

- Hát akkor majd reggel tíz körül találkozunk.- furcsán méregetett. Most mi van?

- Rendben, ha nem ébrednék fel, törd rám az ajtót.

- Örömmel.- nevetett fel.

- Akkor szia.- de továbbra se mozdult. Most mire vár? Közelített felém, fel emelte kezeit majd, vissza hullottak teste mellé. Meg akar ölelni? Majd az egyik keze ismét elindult felém, de ismételten vissza húzta. Úgy hiszem még holnap reggel is itt leszünk.

- Jó éjt Eric.- majd egy gyengéd puszit nyomtam arcára, és beléptem az ajtón. Ahogy becsukódott az ajtó, nagy sóhaj hagyta el a számat.- Mi lesz még itt?- nevettem fel.

                                                                               ***

Mellettem lévő mocorgásra riadtam fel, de rögtön becsuktam a szemem ahogy a nap fény megvakított.

- Hm..Rám törted az ajtót?- kérdeztem a mellettem fekvő emberkétől.

- Szerintem arra felébredtél volna.- nevetett ki.

- Hm.- húztam a fejemre a takarót.

- Na elég legyen lustaság, már rég kész kéne lenned. Így is tovább hagytalak aludni mint kellett volna.

- Mióta vagy itt?- dugtam ki a fejem a takaró alól.

- Tíz óta.

- És most mennyi az idő?

- Negyed 11.- vigyorgott.

- Mért nem ébresztettél fel, és apropó, hogy jutottál be?

- Azért mert, olyan édesen ölelgetted azt a párnát. A második kérdésere komolyan válaszoljak? Nézz rám, én vagyok Eric Saade.

- Nem tudtam, hogy a takarító nénik is buknak rád.- gúnyolódtam.

- Ők még nem, de az unokák már igen.- kacsintott rám.

- Ohh ne haragudj, el is felejtetem, hogy rendelkezel elég önbizalommal. El mondanád Mr Szupersztár hova megyünk? Mit vegyek fel?

- Azt veszel fel amit akarsz, de alá vegyél fürdőruhát.- jelent meg kaján vigyor az arcán.

- Mit vigyorogsz? Mibe mesterkedsz?- kíváncsiskodtam.

- Én? Semmibe. Menj öltözni a kérdezgetés helyett.

- Rendben, de nem ugrok ki semmiből.- majd bevonultam a fürdőszobába. Gyorsan magamra kaptam egy egyszerű fekete fürdőruhát, rá egy lenge szoknyát. Hajamat felkötöttem, majd bepakoltam egy törülközött, naptejet, napszemüveget egy strandtáskába.

- Molly nem jön velünk?- fordultam Eric felé a liftbe.

- Nem beszél velem.

- Mit csináltál?

- Hosszú, siessünk inkább.- húzott ki kezemnél fogva a liftből. Egészen a partig húzott. Komoly fürdeni hozott? Ennyi? Aztán észre vettem a szörfös srácot három deszkával. Hárommal? Minek neki annyi? Na ne!

- Ugye ez csak valami vicc akar lenni? Erről nem volt szó.- döbbenten ellenkeztem.

- Arról volt szó nem ugrasz ki semmiből, de szörfözésről nem mondtál semmit.

- Csúnyán rá vettél!

- Ez van. Megszoksz vagy megszöksz.

- Ebben az esetbe megszökök.- fordultam vissza.

- A-a. Ne is álmodj róla. Nincs választásod. Ő itt Zane. Ő fog minket megtanítani, vagy is megpróbálja -mentünk közelebb a sráchoz. Hűha! Nem is rossz. Messziről megtudtam volna számolni a kockáit, és a napbarnított bőréről nem is beszélve. Nagyot nyeltem az egész látványtól.

- Sziasztok.- villantotta ránk fehér fogsorát.

- Szia Zane. Eric Saade vagyok, ő meg...- de itt szavába vágtam.

- Doris Morgan.- nyújtottam felé kezem.

- Örülők.- simított végig kezemen, rögtön végig szántott a libabőr az egész testemen. Bizserget a bőröm az érintésétől.

- Khm..nem kezdhetnénk? - szakította meg Eric a meghitt pillanatot.

- De, persze.- húzta ael kezét az enyémről. Úristen kapjon el valaki! Életembe nem láttam még ilyen formás feneket, esküszöm ki kéne állítani.

- Ha abba hagytad a nyál csorgatást, neki is állhatnánk annak amiért ide jöttünk.- súgta fülembe Eric.

- Nem is tudom kinek az ötlete volt ide jönni. Legalább nekem is legyen valami jó élményem.- szúrtam oda.

- Az a jó dolog, hogy a hapsi seggét bámulod?- kérdezte gúnyosan.

- Azért van a szemem, hogy nézzek. Nem mindennap látni ilyen feneket.- azzal ott hagytam.

- Akkor kezdhetjük - mentem oda Zane-hez.

- Oké, akkor először megmutatóm, hogy fogd meg, aztán után majd a felállásokat próbáljuk.- állt teljesen mögém. Lehelete szinte cirógatta a bőröm. Had ne mondja, teljesen jogosan féltem ettől az egésztől. Annyiszor estem le a deszkáról, hogy egy idő után nem is számoltam. Nem éppen kellemes teljesen erőből belecsapódni a vízbe. Arról ne is beszéljek, hogy kb a fél tengert kiittam. Mikor már huszadjára estem le, és Eric már fetrengett a homokba, betelt a pohár.

- Ha neked jobban megy, akkor mutasd meg a helyett, hogy a parton fetrengesz.- dobtam le mellé a deszkát.

- Inkább nézem.- kezdett el megint röhögni.

- Tudtommal azért jöttünk ide, hogy megtanuljunk szörfözni, és nem azért, hogy én szenvedek, te meg röhögsz rajtam.

- Igen, úgy indult, de te valahogy szórakoztatóbb vagy.- vigyorgott. Legszívesebben kígyót, békát a fejéhez vágtam.

- Tudod mit Eric, kapd be!!!-majd elindultam a szálloda felé. Hát ennél azért többre akartam mondani, de szerencséjére csak ennyi jött. Hogy képzeli, hogy engem be dob a mély vízbe, és még röhög is rajtam? Mi vagyok én cirkuszi majom? Meg tudnám fojtani egy kanál vízbe.

- Héé várjál már. Még nincs vége a programnak. Van még meglepetés.- Neki ilyen egy meglepetés?

- Nagyon rosszul hiszed ha ezek után én akárhova is megyek veled. Örülj neki, hogy nem fojtottalak bele a tengerbe.

- Ez igazából nem kérés volt.- kapott a vállára. Hirtelen sokktól elsikoltottam magam, és tiszta erőmből ütni kezdtem a hátát.

- Tegyél le te barom!!- ütlegeltem.

- Csönd! Még a végén felfigyelnek ránk.- csapott a fenekemre.

- Héé.- vagy tíz perce sétálhatunk, már az összes vér a fejembe szállt, és azt se tudom már hol vagyunk. Majd hirtelen Eric le tett.

- Mit csinálsz?- néztem ahogy beindítja a motor csónakot.

- Elrabollak.- közölte egyszerűen.

- A tenger közepén akarsz megölni? Vagy rosszabb, a cápák közé akarsz dobni?

- Nem rossz ötlet. Eszembe se jutott.- kacsintott felém, majd fel vette a napszemüvegét.

- Hu de vicces valaki. Mi van ha nem akarok önnagyságoddal lenni?- kérdeztem durcásan. Persze nem volt igaz. Bár, most nagyon pipa vagyok rá.

- Ugyan már ki ne akarna velem lenni? - kérdezte nagyképűen.

- Mondjuk én.- vágtam rá rögtön.

- És még is kivel lennél? Nem ismersz itt senkit. Csak nem a szörfös sráccal?- kérdezte gúnyosan.

- Hát inkább vele, mint egy egoista, seggfej, popszárral.

- Hát jó.- fordította meg hirtelen a hajót úgy, hogy majdnem elestem. Percekig hajózunk csöndben. Na mi van ? Csak nem megsértődött?

- Mi van Eric, csak nem le nyelted a nyelvecskédet?- viccelődtem vele. De még mindig csönd van.

- Aha, szóval besértődtél azért mert lennék inkább a szörfös sráccal mint veled. Csak nem féltékeny vagy? -Még mindig csönd. Úgy se bírja sokáig. Láttam, hogy lassan közelítünk a parthoz. Úgy is valahogy szóra bírom. Áá meg is van.

- Tudtad, hogy Zlatan másik csapathoz igazol jövőre?

- Hogy mi van?- kapta felém tekintetét.

- Áhá meg vagy. - nevettem ki.

- Most át vertél? - nézett rám mérgesen.

- És még te vagy rajongója? Azt hittem nem fogod be venni, mert te még azt is tudod milyen alsó gatyát hord. Mért ne tudnád, hogy át igazol, de tévedtem.- törölgettem a könnyeim.

- Ez nem vicces. - Állította le a motort a partól nem messze.

- De nagyon is. Főleg amilyen fejet vágtál.- tört ki belőlem újabb röhögőgörcs mikor eszembe jutott.

- Na megállj.-kapott fel, és azzal a lendülettel a sós habokba dobott. Orrom tele ment a langyos sós vízzel. Na meg állj Saade ezért megfizetsz.

- Na milyen a víz?- hallottam Eric önelégült hangját. Nap alakítása lesz. Muhaha.

- Eric..- jöttem a víz tetejére, majd ismét elmerültem.

- Nem tudok.....-köhögtem.- Nem...tudok...úszni...- majd ismét lemerültem. Még jó, hogy öt évig úsztam, és sokáig bírom levegő nélkül.

- Doris.- majd nagy csobbanás, és Eric úszik felém.

- Doris. Hallod?- húzott ki a hajóra, majd mikor közel hajol a szám felé. Ki köptem a számba lévő vizet, egészet az arcába.

- Te normális vagy? Tudod, mennyire meg ijedtem?- őrjöngőt.

- Akkor ezentúl meggondolod, mit csinálsz. Ki tudja? Lehetett volna, hogy tényleg nem tudok úszni.

- Te bekattannál - indultunk el a part felé. Oké, lehet igaza van, elragadott a hév. 

Épp a szobánk fel tartunk, és még mindig nem szól hozzám. Most teljesen jogosan.

- Eric.- szólaltam meg halkan. De mint aki meg sem hallotta, be ment a szobájába, és becsapta az ajtót. Hűha, most tényleg megsértettem.

                                                                             ***

Lehet nem vagyok normális, de ki kell valahogy engesztelem. Általában a normális emberek el mennek, bekopognak, és eldől, hogy kinyitja e az ajtót vagy sem. Nos, én nem adtam meg neki azt az esélyt, hogy ne nyissa ki, vagy rám csukja az ajtót. Helyette, össze szövetkeztem Molly-val, és J-son-al. Ha ez kiderül, akkorra balhé lesz, de remélem addigra tisztázom a helyzetet. Lassan dugtam be a kártyát, majd egy kattanás után kinyílott. A fürdőből víz csobogás hallatszott. Oké, fürdik. Halkan leraktam a táskámat, majd befeküdtem J-son ágyába, és nyakig betakaróztam. Pár perccel később, elzárta a csapott, és lassú léptekkel befeküdt a saját ágyába. Vártam míg szuszogása egyenletesé vált. Úristen Doris mit művelsz? Na jó, ha már itt vagyok. Lábujj hegyen indultam el felé, mikor hirtelen felugrott.

- Ááá, normális vagy?- riadtam halálra.

- Ezt biztos tőlem kérdezed? - kérdezte gúnyosan.

- Megijesztettél - próbáltam egyenletesen venni a levegőt.

- Mit keresel itt?- érdeklődött.

- Hát....- piszkáltam nagy pólóm alját.

- Várj kitalálom, meztelenül akartál bemászni az ágyamba.

- Mint láthatód nem vagyok meztelen.-tettem karba a kezem.

- Nem állsz messze tőle.-mért végig.

- Csak kiakartalak békíteni. Nézd hoztam piát is.- rántottam elő táskámból az üvegeket.

- Nem is tudom.- tetette a gondolkodást.

- Ugyan már, ne kéresd magad. Nem mindennap látogat meg egy hiányos öltözéken lévő barátod, egy halom piával.- kacérkodtam.

- Jó nem bánom.- vette ki a kezemből. Lassan hajnali három óra, és már az összes alkoholt ami létezik a földön elfogyasztottuk.

- Nagyon kell pisilnem - kuncogtam a párnába.

- Akkor mért nem mész? - nevetett ki Eric.

- Mert nem tudok járni.- sóhajtottam fel.

- Ki vigyelek?

- Ugyan már, te részegebb vagy mint én. Plusz el sem bírnál.- próbáltam megtámasztani a fejem.

- Majd meglátjuk.-azzal felnyalábolt, és elindult a fürdő felé. Többször is megbotoltunk, a rövid úton.

- Na, megmondtam, itt vagyunk.- de még szinte be se fejezte mondatát, a vizes padlón megcsúsztunk. Még szerencse, hogy Eric felfogta az esést.

- Egyben vagy? - alig tudtam kinyögni valami értelmeset, a nevetéstől.

- Nem hiszem, kéne szájon át.....- de nem tudta befejezni, ugyan is a zuhanyrózsával szépen beterítettem, egy nagy adag hideg vízzel.

- Most már tudom, mért nem akartál szörfözni. Elég gázul nézel ki vizes hajjal.- fuldokoltam a nevetéstől.

- Haha, de vicces. Nem azért.- vágta be az áll durcást.

- Akkor még is miért?

- Nem volt szimpatikus a srác, különben is veled volt elfoglalva.

- Csak nem féltékeny voltál? - terült szét huncut mosoly arcomon. De válasz helyett, én is egy adag hideg vizet kaptam arcomba. Teljesen elázott a pólóm, és a hajam. Ha most látna minket itt valaki, csurom vizesen, a fürdő padlóján, tuti hívná az elmeosztályt.

- Fel kéne kelni.-nyögtem egyet, de nem tudtam megmoccanni. Eric nagy nehezen felült, de ismét meg csúszott, és rajtam landolt.

- Azt hiszem.... nem fog menni.- nevetett.

- Részeg vagy.- nevettem együtt vele. Mire arca komoly lett, és eltűrt egy vizes hajtincset a szememből.

- Te meg irtó szexi.- suttogta ajkaimra.

2. évad 14. fejezet - Bocsáss meg!

Sziasztok! Meg is érkeztem. Nincs mit hozzá fűznöm. Lassan olvad a jég, de ne várjátok, hogy rögtön minden rendben legyen. Kérek egy kis türelmet még. Különben nagyon, nagyon szépen köszönöm a komikat, és a pipákat. Örömmel látom az új arcokat, rögtön feldobjátok a napomat. Szóval ezentúl is várom.  :D Holnap ha minden jól megy, válaszolok a komikra.Hétvégén meg megpróbálom ki rakni a három díjamat, ha nem jön semmi közbe. Azokat is nagyon szépen köszönöm. Tudom, mostanában kicsit szét szórt vagyok, de dolgozok és mellette nem olyan könnyű. A következő fejezettel meg megpróbálok nem csúszni, de az az igazság, hogy még csak 2 oldal van meg belőle. Eddig mindig volt előre egypár rész, de most nagyon  útól értem magam, sajnos. De igyekszem. Nem is fecsegek itt tovább. Jó olvasgatást! :)
K&H
U.i Mint látjátok új kinézetet kapott a blog, amit nagyon, nagyon szépen köszönök Jenninek! *-*

- Szia. Ne haragudj, ismerjük egymást? - néztem érdeklődve az ajtóba álló srácra. Ki lehet? Honnan ismer, és mit keres ebbe a szobába?

- Nem, nem ismerjük még egymást. De már sokat hallottam rólad. J-son vagyok, Eric legjobb spanja és jobb keze.- nyújtotta felém jobbosát, majd magához húzott és megölelt. Huha!

- Értem.- bontakoztam ki öleléséből. Úgy nézett rám, mintha még nem látott volna ellenkező neműt.

- Khm..Őt hol találom?- törtem meg a kínos csendet.

- Azt hiszem, lent van az étterembe.- vigyorgott rám gyanakvóan. Fura ez a srác.

- Köszi. Akkor szia.- kezdtem el sétálni a lift felé.

- Örültem - ordította utánam, de már nem tudtam vissza szólni, ugyan is az ajtó becsukódott. Ujjaimat idegesen tördeltem. Vajon, hogy fog reagálni, hogy itt vagyok? Az biztos, hogy nem fog tapsikolva a nyakamba ugrani. De vajon meghallgat ? Gondolat menetelemet a lift csipogása szakította meg. Szememmel Eric alakját kerestem, míg meg nem találtam az egyik asztalnál. Azonban nem volt egyedül, hanem egy vörös hajú lánnyal vidáman nevetgélt. A lány arcát nem láttam, mivel nekem háttal ült. De rendezett hajából, és túlságosan is édesen csengő nevetéséből, levettem, hogy szép. Most mit csináljak ? Oda menjek? Vagy ne? Még szép, hiszen minek utaztál ennyit?! Ajj, sose fogok leszokni a magamba való vitatkozásról? Oké, oda megyek. Elindultam az asztaluk felé. Lábam mintha mázsás súly lett volna. - Na jó, ez nekem nem megy -pördültem meg, és szedni kezdtem a lábaim. Szerencsére most könnyebben ment, addig míg a nevem hallatán le nem fagyot.

- Doris? - Francba! Bolondnak néznének, ha most eszemet veszte kirohannék? Elég nagy a valószínűsége. Nagy levegőt vettem, és a meglepődött hang felé fordultam. Rögtön összekapcsolódott a tekintettem a barna szempárral.

- Szia...- szólaltam meg alig hallható hangon.

- Mit keresel itt?- zörrent rám. Azonnal minden szem rám szegeződött. Szemei csordultig tele volt haraggal. Ami érthető is.

- Beszélni...szeretnék veled..- nyökögtem. Mi van velem? Hol az a nagy önbizalom ami ide hozott? Fejembe mindent lejátszottam vagy ezerszer. Most mért nem megy? Mért van az, hogy mellette én kicsinek, és gyengének érzem magam. Legszívesebben sírva bújnék el valamelyik sarokba, mint egy is gyerek, aki rosszat tett.

- Szia. Molly Sandén vagyok.- törte meg a kínos csendet a lány. Várjunk csak, azt mondta, hogy Molly Sandén? Mármint Eric volt barátnője? Vagy már nem is annyira volt? Kezd elég kényelmetlen lenni ez a helyzet, ha az

lehetséges. Lehet, nekem is végre meg kéne szólalnom, végén azt hiszi megőrültem.

- Szia. Doris Morgan.- nyújtottam felé kezem, mire elmosolyodott. Most mi van?

- Ugyan már, nem harapók.- adott két puszit arcomra. Huha, oké. Kicsit olyan deja vu érzésem van.

- Nem akarsz csatlakozni?- mutatott asztaluk felé. Mire szólásra nyitottam volna a szám, Eric rögtön közbe vágott.

- Nem akar.- hangjából sütőt a harag, és düh. Akart volna mást is mondani, de Molly rögtön rá kapta szúrós pillantását.

- Igazán kedves, de tényleg csak pár szót akarok váltani Eric-el. Ha persze meghallgat.- néztem a szemébe. Eric Molly-ra nézett, aki egy aprót bólintott, majd leült a helyére, Eric pedig elindult felém. Némán az ajtó felé iramodtam, mikor Molly még utánam szólt.

- Örültem Doris.- én csak egy kedves mosolyt küldtem felé. Percekig sétáltunk egymást mellett, míg az udvarra nem értünk. Akkor Eric felém fordult,és felsóhajtott. Aha, szóval kezdjem.

- Nem akartalak titeket megzavarni, csak tényleg fontos lenne tisztázni valamit.

- Ezért jöttél ide? - kérdezte flegmán.

- Igen, fontos vagy nekem …

- Ch..Na ne nevettess. Az eddigiek alapján nem azt vettem le, és ezért feleslegesen utaztál ennyit.- indult vissza.

- Meghallgatnál végre mit akarok mondani neked te barom?!- ordítottam utána.

- Oh szóval itt az igazi Doris is, hiányoltam már. Na lökjed akkor.- mondta önelégülten.

- Tudom, hogy megérdemlem ahogy most bánsz velem, és azért is jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Tudom, hogy mindig mindent elcseszek, és hogy oltári barom vagyok amiért hazudtam neked. De az elején azért nem mondtam, el mert azzal a lánnyal voltál, és teljesen összetörtem, hogy az miatt a hülye amnézia miatt elvesztelek. Aztán apám halálakor teljesen kiborultam, és féltem, hogy ott hagynál. Ami be is következett. Tudom, hogy ezt nem olyan könnyű megbocsátani, nem is muszáj, csak akartam, hogy tud, mi miért volt. Ezt még te tanácsoltad.- halkult el hangom.

- Oké megértettem, meghallgattam.

- Mollyval megint együtt vagytok?- simogattam lábammal a füvet. Kellemesen cirógatta a fűszál a szabadon hagyott bőrfelületet.

- Semmi közöd hozzá. De ha érdekel, igen, újra meg próbáljuk. Ugyan is ő sose hazudott nekem, és hülye voltam, hogy elengedtem. De tudod, én tanulok a hibáimból, nem úgy mint egyesek. Jó utat haza felé.- majd faképnél hagyott.

Eric szemszög:

Mindegy nyugodt volt addig, míg Doris meg nem jelent. Mért kell mindent felkavarnia? Minden olyan jól ment ebbe a négy hónapba. Na jó, nem egészen, az első pár hétben elég szarul éreztem magam. Azonban egyre még mindig kíváncsi lennék, hogy mi volt vele ebben a négy hónapba. Volt egy pillanat, hogy úgy gondoltam mindent félre dobok, és vissza megyek. Akkor volt, mikor Mike kétségbeesetten felhívott. De szinte meg se hallgattam. Még mai napig nem tudom, mi lehetett. Közben vissza tértem az étterembe.

- Na?- kérdeztet rá Molly rögtön, meg se várva, hogy leüljek.

- Semmi.- rántottam meg a vállam, majd le húztam a maradék kólámat.

- Mi az, hogy semmi? Megbeszéltétek?- fürkészett kíváncsian.

- Ő el mondta mit akar, én meg meghallgattam. Ennyi.- húzogattam ujjam a pohár szélén.

- Abba hagynád! Mond már el mit csináltál?- nézett rám szigorúan.

- Mért hiszed azt, hogy csináltam akármit is?- erre a kérdésemre, csak felhúzta az egyik szemöldökét.

- Valóban meg akarod ezt a kérdést firtatni?-gúnyolódott. Francba, hogy ennyire ismer.

- Oké, lehet, hogy mondtam neki olyat ami nem teljesen igaz.- vakartam meg a tarkómat. Ezért tuti kifog nyírni. Már előre félek. Lehet előtte ide kellett volna állítani az egyik biztonsági őrt.

- Mit mondtál neki te idióta? - Francbak már dühös. Oké, csak nem fog egy rakás ember előtt megölni. Kit hülyítek ? Végem.

- Hát....

- Azt akarod, hogy én szedjem ki belőled?

- Nyugi, nem kell semmi agresszió. Egyikünknek sem lenne jó, ha itt laposra vernél.- emeltem fel a kezeim védekezés gyanánt.

- Akkor mondjad már. - türelmetlenkedett.

- Szóóóval. Azt, hogy mi újra megpróbáljuk, mert te vele egyetembe nem hazudtál. És, hogy hülye voltam téged el engedni, de én tanulok a hibáiból. És itt lehet célozgattam, majd ott hagytam.- mondtam el egy szuszra. Lehajtott fejjel vártam a végzetem, de egy szót nem szólt. Ez most jó? Vagy lehet most tervezi, hogy öl meg?

- Mond te normális vagy? - csapta az asztalra kezeit, mire én meglepődöttségebe hátrább húzódtam a székkel.

- Ne válaszolj, nem vagy az. Ide jön egy gyönyörű lány, hogy bocsánatot kérjen tőled. Tisztába vagy ezzel?

- Igen, tisztába vagyok vele. De ezzel még rohadtul nincs megoldva semmi.- Nem tudom, mért fáj, neki, hogy így beszélek Dorissal, vagy akárkivel.

- De szeret téged, mivel nem utazott volna ennyit MIATTAD. Ha nem így lenne, megvárhatta volna míg haza mész. De itt van Eric. Te is szereted nem?- nézett rám.

- Már nem.

- Csak nekem hazudsz, vagy magadnak is? - pattant fel, majd kiviharzott az étteremből. Na jó, lehet jobb lett volna ha ma fel sem kelek.

                                                                             ***

- Eric már egy órája hívogatlak.- ront be Tomas a szobámba.

- Veled meg mi van?- kérdezte meglepődötten mikor, meglátott az ágyba fetrengeni.

- Itt van Doris.- dünnyögtem a párnámba.

- Ohh akkor már mindent értek.- ült le mellém az ágyra.

- Mért kerestél?- emeltem fel hunyorogva a fejem.

- Nem fontos. Beszéltél már vele? - Miért kíváncsi ennyire mindenki?

- Igen meghallgattam, bocsánatot kért..- de itt szavamba vágott.

- Már mint azóta? Azt Molly mesélte. Azt hittem azóta már vissza tért az a csöppnyi eszed.- Mi az, hogy csöppnyi? Tényleg azt mondta, csöppnyi? Molly? Kinyírom!

- Tegyünk félre azt most, hogy lehülyéztél, és hogy Molly elkotyogta . De minek kéne vele beszélnem?

- Mondjuk mert megérdemli, hogy normálisan megbeszéljétek mint két felnőtt. És nem mint egy felnőtt, és egy csökönyös, megsértett kamasz.

- Én vagyok a felnőtt?

- Nem te idióta.- adott egy taslit. Áu.

- Meghallgattam, de nem tudom elfelejteni, hogy hazudott.

-  Igen, de amin keresztül ment, megérdemli, hogy normálisan meghallgasd.

- Meghalt az apja, tisztába vagyok ezzel.

- Nem tudod?- nézett rám meglepetten menedzserem.

- Mit kéne? -  érdeklődtem.

- Azt tőle kérdezd meg, de annyit mondok még felét sem tudod, mi volt vele. Menj, beszélj vele. És ne legyél hülye. - veregette meg a hátam, majd el ment. Mindenki itt hagy? Apropó hol van J-son? Gyorsan elő kutattam zsebemből a telefonomat, és tárcsáztam. Kicsöng...kicsöng...kinyom. Kinyom? Mi van ma az emberekkel?

Doris szemszög:

Hurts - Blind

Már lassan besötétedik, de még mindig ezen az elhagyatott parton vagyok. Csak nézem a hullámokat, és kellemes langyos szél cirógatja a bőröm. Egész tüdőmet át járta a tenger sós illata. Nagy reményekkel jöttem ide. Nem úgy sikerült ahogy el terveztem, de jobb mintha meg sem próbáltam volna. Épp fel álltam, és leporoltam ruhám, mikor egy ismerős alakot véltem felismerni.

- Ha azért jöttél, hogy tovább szidhass, vagy hogy elmond menyivel szarabb ember vagyok mint Molly. Felesleges, magamtól is tudom.

- Nem azért jöttem. És soha nem mondtam, hogy szar ember vagy.

- Azt nem, csak, hogy mennyivel jobb Molly. Megértem, hogy vissza mentél hozzá. Rendes lány - nyeltem le könnyeim. Nem hagyom, hogy még egyszer síni lásson, vagy hogy megalázzon.

- Nem mentem vissza Mollyhoz.- szólalt meg halkan. Micsoda?

- Az a legviccesebb te papoltál arról, hogy mindig hazudok neked. Ugyan azt csinálod.- ráztam a fejem.

- Csak megakartalak bántani.

- Az sikerült. Nagyon látványosan tudomásomra hoztad, hogy nem szívesen látsz. De ne aggódj, holnap az első géppel elmegyek. Addig még látni se fogsz.- indultam el.

- Várj.- kapta el a karom.

- Kíváncsi vagyok, mi történt veled miután elmentem.- Ez most valami vicc akar lenni? Mindjárt jön a stáb, és ordítják, hogy át lettem verve?

- Mitől lettél hirtelen annyira kíváncsi?

- Doris tudod nagyon jól, hogy érdekelt mi van veled. Nem véletlen mentem el hozzád. De egyszerűen elegem lett, hogy egyfolytában hazudozol nekem.

- Igen, szokás szerint  el menekültél. Tényleg megérdemeltem, hogy ott hagytál. De akkor mindennél jobban szükségem lett volna rád. Akkor minden másképp lett volna.- próbáltam lenyelni a gombócot a torkomba.

- Mi történt Do? - hangjából érződött az aggodalom.

- Semmi.- csuklott el a hangom. Alig kaptam levegőt mintha a tüdőmet mázsás súlyok nyomták volna.

- Akkor mért sírsz? - közelített felém.

- Nem sírók.- észre se vettem, hogy arcomat könnyek borítják.

- Sh...gyere ide - próbált magához húzni.

- Ne, ne érj hozzám. Ne segíts. Nem kell.- Zsebembe kezdtem el kutatni. Itt kell lennie a gyógyszeremnek valahol.

- Doris. Mi bajod? - nézett rám ijedten. Próbáltam rendszerezni légzésem.

- Pánik ..rohamom... van, ….és még... a rohadt... gyógyszer sincs nálam.- vettem akadozva a levegőt.

- Gyere.- nyújtotta felém a kezét, majd leült. Lábai közé húzott, hátamat, mellkasának döntötte.

- Most pedig, hunyd le a szemed, és vegyél szép lassan, nagy levegőket.- suttogta fülembe. Kellemes bizsergés járta a testemet. Tettem amit mondott. Nagyot szippantottam a sós levegőből, majd lassan kifújtam. Két-három levegővétel utána, légzésem szabályossá vált. Eric közbe a karomat simogatta, és valami megnyugtató dalt dúdolt a fülembe.

- Kösz, most már jobb.- húzódtam el tőle. Kicsit kellemetlen ez az egész.

- Megijesztettél.- szólalt meg percekkel később.

- Sajnálom.- Közbe egy percre se szakítottam el a tekintettemet a csillagos égtől.

- Volt már pánik rohamod?- Bólintottam.

- De ha jól sejtem, neked is volt már dolgod pánik rohamos emberrel. Kösz a segítséged.- még mindig nem néztem a szemébe, csak szívecskéket, és különböző alakokat rajzoltam a homokba. Addig míg egy kéz meg nem akadályozott benne.

- Doris.- kulcsolta össze kezeinket, de kirántottam kezei közül.

- El mesélnéd mi folyik itt? Miért hívott fel hónapokkal ezelőtt Mike? Gondolom nyomos oka volt.

- Felhívott?

- Igen, de nem hallgattam, meg. Szóval elárulod?- nézett a szemembe. Még így is láttam, a vak sötétbe, gyönyörű barna szemeit.

- Mért érdekel?

- Azért jöttél, hogy tisztázunk a dolgot nem? Ahhoz tudnom kell mindent.

- Rendben.- sóhajtottam fel, majd bele kezdtem, hosszú és roppant lehangoló monológomba. Elmondtam, hogy újra drogoztam, ittam és napokig otthon se voltam, és hogy Taylor a kezeim között halt meg. Majd, hogy majdnem pszichiátriába zártak. Eric csak döbbenten hallgatott, és maga elé bámult.

- És most itt vagyok.-fejeztem be. Eric rám kapta tekintetét. Nem hittem a szememnek, szemei könnybe álltak, levegőt kapkodva vette, mit aki mindjárt el sírja magát.

- Doris...annyira...sajnálom.- temette arcát a kezeibe. Egész teste rázkódott. Sírt. Ne! Ne! Ezt nem akartam.

- Eric ne csináld ezt. Nem a te hibád - csuklott el az én hangom is.

- Már, hogy a francba nem az én hibám lenne? Ha nem hagylak ott akkor, most nem így lennénk. Nem halt volna meg a barátod, nem mentél volna tökre.- könnyek ásztaták az arcát.

- Fejezd be.- öleltem magamhoz. Körém fonta karjait, és teljes erejéből szorított.- Shh..tényleg nem a te hibád, ha nem hazudok akkor nem mész el. Felejtsük el, jó? Jól vagyok.- simogattam a hátát.

- Már, hogy lennél jól, mikor alig néhány perce pánik rohamod volt, ismételten miattam.- törölgette könnyes szemét.

- Nem miattad, a rossz emlékek miatt. De jártam kezelésre, csak hirtelen sok volt ez nekem,ennyi. Ne ostorozd magad.- töröltem le én is egy kósza könnycseppet.

- Most oda a férfi becsültem.- jelent meg egy kis mosoly arcán.

- Ugyan már, az az igazi férfi aki ki meri mutatni az érzéseit.- kacsintottam felé.

- Hihetetlen vagy, ugye tudod?

- Mért? - kérdeztem meglepetten.

- Mert annyi rossz történt veled, és még is itt vagy és még te vigasztalsz. - Jól estek a szavai.

- Tudod, én sem lennék itt, ha nem lennének mellettem bizonyos emberek.- Itt rá is céloztam, remélem értette.

- Lehet menni kéne.- álltam fel percekkel később.

- Várj. Nem akarlak elveszíteni. Remélem még barátok azért lehetünk.

2.évad 13.fejezet - Kapaszkodni, de mibe?

Sziasztok! :) Ha kedd, akkor fejezet! Először is ne haragudjatok, nagyon le vagyok maradva a komik válaszával, de holnap délelőtt megpróbálok mind a kettő fejezetére válaszolni. Különben nagyon örültem nekik, 11. résznél öt darab komi jött. Mind új emberektől, mind régitől. Rettentően jól estek. Na és persze a 11 pipa is. Szóval ezer hála érte. Nos a fejezet, nem tudom milyen lett, majd ti eldöntitek. De most is reménykedek, egy-két új emberbe. Nem is húzom az időt. Jó olvasgatást! :)

K&H

Mike szemszög:

- Nem, arról szó sem lehet. Igen,valóban ki készült teljesen. De ez a természetes, nem? Hiszen alig egy hét alatt veszítette el az apját, és a régi barátját.- ellenkeztem az orvossal.

- De Miss Morgan-nek nem normális kitörései vannak. Komoly kárt okozhat magának. Látta a kezét? Ez az első lépés.

- Kezemben tartom a dolgokat. Jobban fogok figyelni rá. De nem hinném, hogy az segítene, hogy bezárnánk a négy fal közé, egy rakás őrült közé.

- Nos, ön tudja. De azt remélem meg engedi, hogy holnap ki küldjek egy szakembert hozzá, hogy kicsit beszélgessenek.

- Nem tudom,hogy fog reagálni a dolgokra. De rendben.- kezet ráztunk, majd az orvos el ment. Előre félek a holnaptól.

                                                                          ***

Nickelback - Lullaby

Doris szemszög:

Forró homok csiklandozza az egész testemet, forró napsugarak szinte égetik a bőrömet. Lágy hullámok nyaldossák a lábam. Hunyorogva nyitom ki a szemem. Most álmodom?

- Ideje volt felébredned. Szörnyű hallgatni ahogy horkolsz.- szólalt meg egy ismerős hang.

- Nem is horkolok.- csattantam fel.

-J ó tényleg nem.- Ahogy tisztul, a látásom a hanghoz ismerős arc is társult.

- Hol vagyunk?- szólaltam meg halkan.

- A fejedben. Mint ne mondjak, elég sötét volt ide bent, és elég csúnya dolgokat láttam - gúnyolódott Taylor.

- Megőrültem?- kérdeztem rekedt hangon.

- Nem, dehogy is. Csak egyszerűen nem akarod el fogad a helyzetet. Doris, ne tedd tönkre magad.- dorgált.

- Úgy mint te? Még is mikor óhajtottad volna el mondani, hogy szívbeteg vagy? Egyáltalán el mondtad volna? - keltem ki magamból teljesen.

- Doris...- szólalt meg szinte suttogva.

- Ne, ne magyarázkodj. De legalább annyi eszed lehetett volna, hogy nem szeded be azokat a kibaszott gyógyszereket.- hirtelen minden elsötétült, és hatalmas villámok jelentek meg a fekete égen. A partot az egyre nagyobb hullámok mosták.

- Doris nyugodj le.- próbálta túl üvölteni a közelgő vihart.

 -Már hogy nyugodhatnék le? Itt hagytál egyedül.- zokogtam fel, következő pillanatba az ég leszakadt, mintha én irányítanám az időjárást.

- Doris engedj el!

- Neeem!.- rogytam össze.

- Doris. Doris.- pattant ki a szemem, majd nagybátyám aggódó tekintetével találtam szembe magam.

- Minden rendben.?- kérdezte. Nem válaszoltam, csak némán felültem, próbáltam rendszerezni légzésemet.

- Tessék, ezt vedd be.- adott a kezembe egy szem gyógyszert, és egy pohár vizet.

- Nem kell.-toltam el tőlem.

- Doris, be kell venned.

- Azt mondtam nem kell.- majd földhöz vágtam a poharat. Mike ledöbbenve ült mellettem.

- Azt hiszitek, hogy ha mindent szart beadtok jobb lesz? Rohadtul nem!- pattantam fel az ágyról.

- Doris - közelített felém Mike, de én csak hátráltam, míg egy éles szúrást nem éreztem a vállamba. Mintha minden erő kiszaladt volna a testemből, lábaim erőtlenül rogytak össze. Mike reflex szerűen kapott utána, majd lefektetett az ágyamra.

- Jön ma egy szakember, aki beszélgetni szeretne veled. Addig nyugodj le.- tűrte ki a szemembe logó hajamat az anyám.

- Elárultatok.- suttogtam alig hallhatóan, majd elnyelt a sötétség.

                                                                               ***

- Doris. Ideje fel kelni, nem sokára itt az orvos.- lassan nyitottam ki a szemem, mintha mázsás súlyok lettek volna rajta.

- Itt a gyógyszered.- mutatott az asztalra anyám, majd ki ment a szobámból. Csak néztem az asztalon lévő kis kapszulát. Lehet, hogy könnyebb lenne? Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy húszas éveiben járó fiatal srác lépett be rajta. De mintha észre se vettem volna, tanulmányoztam a falat.

- Szia Doris. Én Justin Nelson vagyok.- ült le az ágyam melletti fotelba. Továbbra se néztem rá, nem is köszöntem. Hát ha el megy.

- Nos, nem lepődők meg a reakciódon, ugyan is a többség így szokott fogadni.- próbált viccelődni.

- Ha azt hiszed, hogy némasággal el tudsz üldözni. Akkor el kell, hogy szomorítsalak, ugyan is volt rosszabb nálad is.

- Figyeld, beszéltem az orvosoddal, és a családoddal. Hidd el át érzik a fájdalmad, és csak segíteni akarnak.

- Nem éreznek át ők semmit sem.- szólaltam meg rekedten.

- Miből gondolod?

- Ha igazán át éreznék a fájdalmam, nem szidnák Taylort, és nem akarnának különféle nyugtatókkal el nyomni.

- Mit mondanak róla?

- Mindegy, úgy se hinnél nekem, biztos anyámék tele beszélték a fejedet. Őrültnek tituláltak.

- Nem beszéltem édesanyáddal, és nem tituláltak őrültnek.

- Honnan tudod,mikor most mondtad, hogy nem beszéltél velük.- Ő is ennyire hülyének néz ?

- Igaz, tényleg nem beszéltem velük csak pár szót. De pszichológus révén, egy-két mozdulatból le veszem mit érez, vagy épp gondol az adott ember.

- Igen? Azt tudod, hogy én mit érzek?- kérdeztem gúnyosan

- Össze vagy zavarodva. Túl sok rossz dolog történt veled. Próbálod elnyomni a fájdalmad. Tipikus gyászoló. Próbálod kikapcsolni az érzéseidet. Nem akarod észre venni a nyilvánvalót. De nem mehetünk el ezek a dolgok mellett. Meghalt az édesapád, meghalt egy régi barátod szinte a kezeid között. Ha jól tudom a barátoddal is összevesztetek.- Hogy mi van?

- Ha csak egy-két szót beszéltél a családommal ahogy mondtad. Hogy tudhatsz ennyit?- hökkentem meg.

- Tudnom kellett mért van rám szükség, és hogy neked mire van szükséged.

- Arra van szükségem, hogy békén hagyjanak. Anyám, Mike, te és mindenki.- ordítottam.

- Igazán erre van szükséged?- állt fel holt nyugodtan.

- Igen.- remegtem a dühtől.

- Arra, hogy még több embert elveszíts akit szeretsz?- ült le mellém az ágyra.

- Arra van szükséged, hogy magányos legyél? Hogy megőrülj ? Ezt szeretnéd?

- Elég!- pattantam ki az ágyból.

- Ezt szeretnéd Doris?- közelített felém. Fejembe mintha millió hang kérdezte volna.

- Nem tudom. Nem tudom mit akarok.- zokogva csúsztam össze.

- Látod, össze vagy zavarodva. De ez természetes. De azért vagyok itt, hogy segítsek. Hogy segítsek feldolgozni az elvesztésüket.- ült le mellém.

- Nem kell a segítséged, se senkié. Nem akarom feldolgozni, nem akarom elveszíteni őket. Nem akarom elfelejteni őket.

- Doris, tudom, hogy fáj az elvesztésük. De ha azt mondogatod, hogy nem haltak meg, attól nem fognak vissza jönni. Ők se akarnák, hogy ez miatt tönkre tedd magad.- tette a vállamra a kezét, de rögtön lelöktem magamról.

- Mért hiszi azt mindenki, hogy tudja nekem mi a jó? Mért mondod te is, hogy tönkre teszem magam?

- Miért ki mondta még?- kíváncsian méregetett.

- Taylor.

- Taylor? Mármint a halott barátod?- bólintottam.

- Mikor mondta?

- Álmomba.

- Álmodtál vele?

- Igen, ahányszor belém nyomták a nyugtatót, és aludtam.- forgattam a szemem.

- Miről álmodtál?- Na jó most már elég.

- Szerintem elég volt ennyi. Köszönöm, hogy eljöttél, de nem kell segítség.- mondtam, majd befészkeltem magam az ágyamba.

- Doris. Muszáj, tudom mint álmodtál. Lehet ez a kulcsa az egész betegségednek.- térdelt le elém.

- Miféle betegségnek? Nem vagyok beteg.- kezdtem megint ki térni a sodromból.

- Valami okból kifolyólag, nem tudod őt el engedni. Ennek valami oka van. Apáddal is álmodtál?- kérdezte.

- Nem.

- Amikor Taylor-ról álmodsz, az rémálom?

- Nem fogsz békén hagyni igaz?- kérdeztem idegesen.

- Elég kitartó ember vagyok.- jelent meg egy huncut mosoly arcán.

- Nos?- Orvoshoz képest elég türelmetlen. Na jó, mi történhet? Legfeljebb dili házba zárnak.

- Eleinte egy szép napos helyen vagyunk. De ahányszor szóba a jön a halála, mint ha minden száznyolcvan fokos fordulatot venne. Vihar lesz, villám,szél. Mintha én irányítanám az időjárást.

- Történt valami, ami miatt hibásnak érzed magad?

- Mindenért én vagyok a hibás. Meg kellett volna mentenem, tartoztam neki. Ő is meg mentett.- halkult el a hangom.

- Hogy érted ezt?- nézett rám meglepetten.

- Úgy, hogy......

Homokba feküdve nézem a sötét égboltot. Langyos szél cirógatja a bőröm. Harmadik napja, hogy nem mentem haza. Azóta egy percet nem aludtam. Első napon Taylor-al mentem egy buliba. Majd egyik pillanatról a másikra egy vad idegen bandával iszogattam. Most pedig itt vagyok, egy ismeretlen helyen, ismeretlen emberekkel.

- Doris! Gyere, adunk valamit. - kiabált oda az egyik fiú. Még a nevét se tudom. Lassan felkeltem, és leporoltam a ruhámat.

- Szereztünk neked is.- nyújtotta felém a kis zacskót.

- Biztonságos ez? Mármint még ti se ismeritek.- aggodalmaskodtam.

- Nyugi már. Régi havertól szereztem. Teljesen megbízható. Gyerünk már! Egyszer élsz.- adott a kezembe egy üveg sört. Kivettem két darab kék kis kapszulát, majd leöblítettem egy kis sörrel. Mindenki felszabadultan táncolt,és élvezték az életet.

- Gyere.- kapta el a kezemet az előbbi srác. Bevitt a tömegbe, és teljesen hozzám simult, kezét derekamra rakta. Belassult minden körülöttem. Mintha lassított felvétel néztem volna. Egyre melegebb lett. A levegőt szinte elszívták előlem.

- Bocs, kell egy kis friss levegő.- bontakoztam ki öleléséből. Nagy nehezen kijutottam a táncoló tömegből. Nem messze, az egyik kisebb sziklánál támaszkodtam meg.

- Hé! Minden oké?- kérdezte a névtelen „barátom”.

- Azt hiszem. De még mindig nem tudom a neved. - kapaszkodtam továbbra is a sziklába. Forgott velem minden.

- Nem fontos a nevem.- jelent meg kaján vigyor arcán.

- Tudod, Doris sosem láttam még ilyen szép lányt, mint te.- a mondat végére teljesen ott állt előttem.

Pulzusom már az egeket verte, kapkodva szedtem a levegőt.

- Shh..nyugi van édesem.- tűrt el egy kósza hajtincset szememből. Szívem hevesen kezdett verni, fejem zugot a hangod zenétől. Lábam mint a kocsonya úgy remegett.

- Tegyük szebbé ezt az estét - csókolgatta a nyakam. Undortól kirázott a hideg. Gyomrom felfordult, de nem voltam képes megmozdulni. Mint aki lebénult. Lábaim nem bírták tovább. Összecsuklottak, és a homokba estem. Egész testem remegett, tüdőm kétségbeesetten akart levegőhöz jutni.

- Mi az isten verte bajod van?- ütögette az arcomat. Szemem akaratom ellenére is lecsukódott. Testemet egyszerre rázta a hideg, és öntötte el a forróság.

- Mi a francot művelsz?- hallottam meg egy ismerős hangot.

- Rosszul lett a csaj. Pedig már benne voltunk valamibe.- felelte önelégülten.

- Mármint te voltál benne valamibe. Ugyan is, ahogy láttam, ő a világát nem tudja. Azt gondoltad, hogy ha beadsz neki minden szart, majd oda adja magát? Nézz már rá!

- Nem kényszerített  semmire.- Van bőr a pofáján.

- Addig tűnj el míg a fogaid egy helyen vannak. Különben nem állók jót magamért.- fenyegetőzött Taylor. Sosem hallottam még ilyen dühösnek. Tudom, hogy rám is ugyan úgy dühös, amiért eltűntem egy szó nélkül.

Elájulhattam, ugyan is Taylor szólongatására ébredtem fel.

- Doris. Hogy érzed magad?- kérdezte lágy hangon. De egy szó nem jött ki a torkomon, helyette hangos zokogásba törtem ki. Sírás még jobban elvette a levegőt előlem.

- Nyugodj meg. - tette fejemet az ölébe.

- Shh..- simogatta az arcom. Levegő fokozatosan vissza áramlott a tüdőmbe.

- Mi...történt?- kérdeztem rekedt hangon.

- Pánik rohamod volt. Hogy veheted be azt a szar vad idegen embertől? Hogy tűnhettél el három napra, úgy, hogy egy szót nem szólsz? Aludtál egyáltalán valamit? Tudod mi történhetett volna ha nem jövők? Meg is halhattál volna, vagy megerőszakolhatott volna az a barom.

- Ne haragudj - csuklott el hangom újra.

- Ne sírj. Nem haragszom, csak ne csinálj ilyet többet. Nem lehetek ott mindenhol.

- Tudom. Jövök neked eggyel. Megígérem, ha te leszel hülye, megfoglak menteni.- nyújtottam felé kisujjam.

- Olyan nem fog előfordulni. De rendben. - kulcsolta össze kisujjunk.

- Nem tehetsz róla, hogy meghalt. Felelőtlen volt, hogy bevette a gyógyszereket, mikor tudta, hogy nem szabadna.

- De az én hibám. Megígértem neki, hogy ha hülyeséget csinál meg mentem. Láttam nála a gyógyszert, de nem vettem el tőle. Ha elveszem, akkor még most is élne.-törölgettem könnyes szeme.

- Fiatal volt. Még élnie kellene. Családot alapítani, engem idegesíteni. Nem egy istenverte hűtőbe holtan feküdni. Érted?- zörrentem rá.

- Nekem kellene ott feküdnöm. Jobb lett volna, ha akkor hagy meg halni.

- Szerinted ezzel most megoldasz mindent? Hogy hibádztatod magad? Hogy elmarsz mindenkit magad mellől? Szerinted ő ezt akarná? Így akarna látni? Szétcsúszva, összezavarodva? Nem hinném. Nem véletlen álmodsz róla egyfolytában. Nem véletlenül, mondja, hogy enged el. - emelte fel ő is hangját.

- Nem akarom el engedni. Értsd már meg!

- Oké, akkor tudod mit tedd tönkre magad. Tessék nézd meg magad.- emelte felém a kis tükröt.

- Mit látsz? Várj, én majd el mondom. Egy fiatal lányt látok, aki nem képes küzdeni. Inkább homokba dugja a fejét, mint sem el fogadja a tényt. Doris Taylor meghalt, és nem tudod sehogy sem vissza hozni. De magadon még tudsz segíteni, és én itt vagyok. De amit most művelsz nem segít. Gondolkozz el ezen. Holnap megint el jövők.- adta kezembe a kis tükröt, majd ki ment. Percekig néztem valakit aki nem én voltam, vagy csak nem akartam elhinni, hogy én lehetek. Láttam magam már rossz állapotba, de ennyire még soha. -Fenébe is. - Vágtam földhöz a tükröt. Nem akarom így látni magam. Nem akarok így élni. Nem akarom ezt érezni.

- Doris minden rendben?- nyitott be Mike rémült arccal.

- Jól vagy?- ült le mellém a földre.

- Nem. Nem vagyok jól.- tört ki belőlem a zokogás. Egész belsőm rázkódott a sírástól. Mike csak együtt érzően átölelt.

- Ő tényleg a barátom volt. Sokat köszönhettek neki.- szipogtam.

- Megmentett egyszer, mikor eltűntem több napra. Valami idegen bandába kerültem beszedtem mindent, ittam rá, nem aludtam. Megmentett magamtól, és egy idiótától aki megakart erőszakolni. Tudom, hogy nincs mentség arra amit csinált, hogy drogozott. De ő is ugyan úgy sok mindenen ment keresztül. Meghaltak a szülei. Magát hibáztatta, teljesen egyedül volt. Nem kellett volna meghalnia.- csuklott el a hangom.

- Shh..Nyugodj meg! Vissza hozni sajnos nem tudom. De megkapja a kellő tiszteletet. Rendesen fogják eltemetni. Megígérem.- puszilt bele kócos hajamba.

- Tényleg megtennéd?- emeltem fel a fejem a mellkasáról.

- Igen. De csak ha te is megígéred, hogy beszélgetsz néha Justin-al.

- Rendben.- sóhajtottam fel.

4 hónappal később/

- Biztosan ezt szeretnéd?

- Igen Justin. Muszáj vele beszélnem. Van mit tisztáznom vele.-helyeztem el a friss virágokat Taylor sírjánál.

- De azt mondtad nem is kereset azóta? - kérdezte gyanakvóan.

- Nem tényleg nem. De nem is csodálkozom rajta. Elég rosszul váltunk el.

- Ha úgy érezd készen állsz és jól vagy. Csak nem akarom,hogy ez miatt vissza ess.- aggodalmaskodott Justin. Közben beszálltunk a kocsijába, és haza felé vettük az irányt.

- Ne izgulj. Minden rendben lesz. Csak beszélni akarok vele. Ha jól hallottam, most pont pihen valahol Hawaii. Sosem voltam még ott. Szóval két legyet ütők egy csapásra - kacsintottam felé.

- De jó megy valakinek. Hiányozni fogsz azért. Örülők, hogy ilyen hamar sikerült túl esni a dolgokon, de azért szomorú is vagyok

- Héé nem háborúba megyek. Fogok még haza jönni, de először kint kell rendbe tennem mindent.

- Rendben, de ne felejts el, és írj.- ölelt át szorosan. Annyi mindent köszönhetek neki, hogy az életem is kevés lenne ahhoz, hogy megháláljam.

- Na most mennem kell, még be se pakoltam, és este megy a gépem.- bontakoztam ki öleléséből.

- Jó legyél.- kacsintottam felé, majd kiszálltam a kocsijából.

- Sziasztok.- siettem el a nappaliba ülő családom mellett, de rögtön vissza fordulton amikor megláttam rajtuk azt az idegesítő vigyort.

- Most mi van?- néztem rájuk értetlenül.

- Justin...totál ...oda..van ...érted...- rötyögött nővérem.

- Azt hittem ezen már túl vagyunk - forgattam a szemem, majd a lépcső felé vettem az irányt.

- Hova mész?- kérdezte anyám.

- Pakolni, mivel este megy a gépem.- mondtam el kb századjára.

- Régen még azon aggódtunk, hogy egyedül fogsz meghalni. Most kapásból van 4 pasid ha nem több. Jól belehúztál húgi.- Istenem adj türelmet,mert ha erőt adsz megölöm őket. Így egy szó nélkül mentem fel a szobámba, és álltam neki pakolni.

                                                                           ***

- Majd telefonálj ha oda értél.- ölelt meg anyu a repülőtéren.

- Igen, és hozz valamit nekünk.- szólaltak meg mögüle testvéreim. Látszik a testvéri szeretet.

- Jó. De most megyek mielőtt lekésném. Sziasztok.- integettem, majd eltűntem a folyóson. Meg könnyebbülten sóhajtottam fel. Szeretem a családom, de ez az 5 hónap elviselhetetlen volt. Kell egy kis pihenés. Elfoglaltam az ablak melletti ülést, fülembe bedugtam a fül hallgatott, és elaludtam. Az egyik stewardess ébresztett fel, hogy pár perc és leszállunk. Álmosan dörzsöltem a szemem, és ki néztem a kis ablakon. Rögtön elakadt a szavam. Bámulatos látvány fogadott. Gyönyörű kék tenger, gyönyörű növények. Ámulatos ez a hely. Gyorsan össze szedtem a csomagom, és a megadott szállodába indultam. Úgy éreztem magam, mint egy tini aki most van először külföldön. Úgy csodáltam mindent. A szálloda előtt is vagy 10 perci álltam, és tátót szájjal bámultam. Míg az ajtóba álló férfi meg nem kérdezte jól vagyok e. Elkértem a kulcsomat a kedves recepciós lánytól, majd meg sem álltam a tizenhetes szoba előtt. Bedugtam a kis kártyát, és az ajtó rögtön kinyílott. Micsoda technológia. Lassan azt kell mondanom, rosszabb vagyok mint egy hal, annyit tátogok. A szobám egyszerű de még is ízléses volt. Le raktam a táskám, és rendbe szedtem magam. Megmosakodtam, megfésülködtem, és felhúztam egy lezser nyári szoknyát. Oké, jobb előbb túl esni a dogon mint később, kiléptem a szobámból. Könnyedén megtaláltam a 13 szobát, és egy nagy levegőt után bekopogtam. Nem kellet sokat várnom az ajtó kinyílott.

-Doris?