2013. szeptember 30., hétfő

2.évad 18.fejezet - Változnak az idők

Sziasztok! Nagy nehezen, de megérkeztem a fejezettel. Nem kérek annyiszor bocsánatot a késés miatt, hisz pár napja mindent leírtam, amire jött is pár komi, ami nagyon jól esett. Szóval remélem, erre most több véleményt, pipát kapok. Remélem ezért a nagyobb kihagyás miatt nem vesztettem el az olvasóimat. Nem lenne jó, főleg hogy már vészesen közeleg a vége. Szóval nem is húzom tovább az időt. Legyen szép napotok ebben a szomorkás időben, és jó olvasást!
Facebook oldal: If I Lose Myself
K&H!



4 évvel később/
Szememet lassan, fájdalmasan nyitottam ki, de be is csuktam, ahogy a nap sugarai lyukat égettek retinámon. Fejembe mintha millió hang duruzsolt volna egyszerre. Végtagjaim bénultan voltak testem mellett. Ahogy sikerül erőt vennem magamon, hogy kinyissam a szemem,döbbenten érzékeltem, hogy testemet egy vékony selyem húzat takarja. Semmi más az ég világon. Mi a fene folyik itt? Miért nem emlékszem?
- Hm..Jól aludtál?- kaptam ijedten a fejem a hang irányába.
- Taylor....- suttogtam nevét.
- Hm..mindig is erre vágytam, hogy mellettem ébredj.- suttogta fülembe egy rekedt hang a másik oldalamon.
- Dean?- húzódtam el tőle, amennyire csak lehetett.
- Mi....mi..folyik itt? - nyögtem ki a szavakat egymás után.
- Hát nem emlékszel?- jelent meg a lábamnál Nate gúnyos mosollyal.
- Háromra mindenki mondja, hogy „cheese”.- kattintott a fényképezőjével Eric.
- Fürdeni, fürdeni! - hallottam meg egy édes hangot. De várjunk csak! Hirtelen kipattantak szemeim, és ijedten ültem fel, majd egy nagy levegőt után lenyugodtam. Csak egy álom. Egy borzalmas rémálom, de vége.
- Fürdeni, fürdeni.- hallottam meg egyre közeledő hangot. Majd a hangoz egy kis test is társult, aki boldogan vetette rá megfáradt testemre magát.
- Szép jó reggelt neked is kisasszony.- pusziltam bele puha, barna hajába.
- Menjünk fürdeni!- kezdett el ugrálni az ágyon.
- Reggeliztél már?- ültettem le magam mellé. Hevesen rázta fejét.
- Sophie addig nincs semmi -féle fürdés, míg nem reggeliztél.
- Nem.- vágta be rögtön a durcást. Ki tudta, hogy ilyen nehéz a szülőség.
- Mi az, hogy nem? Olyan makacs vagy mint az apád. Különben is kinek jutott eszébe ez az egész?
- Nekem. - jött be Nate, és leült mellénk.- De mentségemre legyen, hogy el akartam vonni a figyelmét, hogy téged ne ébresszen fel. Engem sikerült.- fintorodott el. Há, na végre ő is megtapasztalta, hogy milyen ha a nyakadba ugranak a hajnalok hajnalán.
- Na jó, kicsit menj le szépen, és kérd meg Rosat csináljon neked reggelit, utána mehetünk fürdeni a medencébe, rendben?- próbáltam egyezkedni.
- Ehetek palacsintát?- csillant fel a szeme.
- Na jó, legyen, de mind meg enni.- adtam be a derekam. Lehet neki nemet mondani?
- Hurrá.- indult el.
- Héé, nem felejtettél el valamit? - mutattam az arcomra, célzás gyanánt. Ölembe vetette magát, és egy nagy cuppanós puszi után már ott sem volt.
- Mi lenne velem nélküled.- sóhajtott fel Nate, majd hátra dőlt az ágyon.
- Hm..nem is tudom.- ültem rá derekára.- Megoldanád valahogy, de üres lenne az életed nélkülem.- hajoltam ajkára.
- Hm..ez igaz.- nevetett bele csókunkba.
- És mi a terved mára? - ültem fel, de még mindig rajta voltam.
- Hát..- követte példámat, így szembe került velem.- Lennének ötleteim, de kiskorú is van a házba.-fintorodott el.
- Ohh igen? Micsoda? - öleltem át a nyakát.
- Mondjuk megünnepelhetnék, hogy hivatalosan is a menyasszonyom lettél.- suttogta fülembe, majd gyengéd puszikkal halmozza el nyakamat.
- Már csak mai napot, meg a holnapit kell kiírni, és kellő képen megünnepelhetjük.- kuncogtam fel, mikor csiklandós helyre talált.
- Hm..igen. Remélem Mike-ék kiélvezték a nászutat, és haza jönnek. Félre ne érts, imádom Sophiet, de most már ránk fér a pihenés, elég kemény heten vagyunk túl.
- Nem sok időd lesz a pihenésre. Úgy hét hónap.- simítottam végig hasamon.
- Mi? - meredt rám döbbenten.
- Csak vicceltem.- tört ki belőlem a nevetés. Arcán rögtön megkönnyebbülés látszódott. Tudom, hogy szeretne egyszer gyereket, de ez még túl korai lenne. És ezzel én is tisztába voltam.
- Na gyere, nézzük meg, hogy áll a hercegnő. - húztam fel az ágyról.


- Ne haragudj Nate, de muszáj volt Sophiet is hozni. Rosa nem ért rá.- fordultam vőlegényem felé az autóba.
- Semmi gond, úgyis csak át nézni kell a papírokat. Majd el intézem, csak neked is át kéne nézni.
- Persze. Szerintem remek ötlet, ez a tánciskola. És nagyon izgatót vagyok, hogy meg rendezhetem a jótékonysági estet. Így azok is táncolhatnak, akiknek úgy különben nem telne rá.
- Így van, és remek leszel.- állította le a motort, majd biztató mosolyt küldött felém. Nate kivette Sophiet az ülésből, majd bementünk. Ahogy haladtunk el a folyóson, egy ismerőst véltem felismerni.
- Hé! Menjetek előre, mindjárt jövők.- majd beosontam az egyik terembe. Lassan a háta mögé lopóztam, és a szemére tettem a kezem.
- Helló idegen.- suttogtam fülébe.
- Doris? - pördült meg, és ölelt magához.
- Szia Alex.
- Úristen, de régen találkoztunk. Mi szél hozott?
- Nate-el együtt szervezzük a jótékonysági estet. Nem is tudtam, hogy te is itt dolgozol.
- Igen, én is benne vagyok a csapatba. Tudod ki alapította az iskolát?- méregetett
- Nem. Ki....Eric.- esett le hirtelen.
- Pontosan.- hirtelen egy kis test csapódott a lábamnak. A kis hercegnőm szorongatta a lábam. Mosolyogva vettem fel. Alex tátott szájjal bámult, ám mielőtt megszólalhatott volna, egy ismerős hang megakadályozta.
- Hé Alex, nem tudod...- ám bent akadt a levegője ahogy meglátott.
- Szia.-köszöntem neki.- Sophie köszönj szépen a fiúknak- suttogtam oda a kislánynak. De ő csak integetett.
- Gyönyörű kislány.- szólalt meg Eric.
- Héé kicsim, tudnál jönni?- jelent meg az ajtóba Nate. Ahogy észre vette Ericet, rögtön lefagyott a mosoly az arcáról.
- Persze. Ne haragudjatok most mennem kell, örülők hogy láttalak titeket.
- Menj csak. Szia szépség. - simogatta meg Sophie buksiát Alex.
- Sziasztok.- indultam Nate után.


1 nappal később/

Ma jönnek haza Mike-ék. Már mind nagyon várjuk őket. Van mit kipihenünk, és megbeszélnünk Nate-el. Tegnap óta nem nagyon kommunikálunk. Tudom, hogy az a baja, hogy ott volt Eric. De ez elkerülhetetlen volt. Mivel az ő tánciskolája, bár gondolom ezt nem tudta. Ekkor nyílt az ajtó, és Mr Colins, és Mrs Colins lépett be rajta.
- Üdv itthon.- sikoltottam. Sophie nagy lelkesedéssel vetette bele szülei nyakába magát.
- Na milyen a házas élet?- öleltem meg nagybátyámat.
- Már most szörnyű.- nevetett fel, de rögtön csöndbe marad ahogy Nicole nem éppen szép pillantást vetett rá.
- Tudod, hogy viccelek drágám.- puszilta meg a homlokát, mire ő csak a szemét forgatta.
- Na és a mi hercegnők rendesen viselkedett? - fordult felénk Nicole.
- Persze, a szokásos módon.- Mike hangosan felnevetett.
- Nem mostanában terveztek gyereket ezek után, mi?
- Előbb az esküvőt kéne megtartani.- ölelte át a derekamat Nate.
- És még előtte meg is kéne kérni a k....- de nem hagytam, hogy befejezze, felmutattam a kezemet, amin a gyűrű volt.
- Neeeeeee. Mikor? - kapta el a kezem, mint egy őrült.
- Miután el mentettek.- húztak ki a kezem a szorításából.
- Igazán megvárhattatok volna minket.- játszotta a sértettet.
- Mike, hagyd már őket. Gyere kicsim, hagyjuk őket végre kettesbe.- kapta fel a kislányt, Mike-ot meg maga után húzta. De mire észbe kaptam, Nate is felindult az emeletre. A fürdőbe borotválkozott, mikor beléptem.
- Mész valahova? - öleltem át hátulról.
- Igen, még el kell intéznem egy-két dolgot, de sietek.- bontakozott ki ölelésemből, és felhúzta világoskék ingét.
- Haragszol rám?- nyögtem ki végre, ami egész nap a szívemet nyomta.
- Nem, mért haragudnék?- kérdezte, de még csak rám se nézet.
- És ezt mért is hinném el?- léptem elé, hogy a szemébe tudjak nézni. De nem válaszolt, csak gombolta tovább az ingét.
- Figyelj Nate! Tudom, hogy az a bajod, hogy tegnap találkoztunk Ericel. De ez elkerülhetetlen volt, mivel itt él, és nem utolsó sorban övé a tánciskola. Szóval, nem tudom mire ez a nagy feszkó.
- Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de nem éppen szépen váltatok el, és félek, hogy amilyen könnyen
elhagytad, olyan könnyen vissza is mész.- ledöbbentem szavain.
- Ericel szerettük egymást igaz, de nem működött, és ezt te is nagyon tudod. Azt hittem bebizonyítottam, hogy szeretlek ebben a három évbe.
- Nem arról van szó, hogy nem hiszem el. Csak nem tudod milyen érzés, világ életedbe másodiknak, „b” tervnek, vagy szamárnak lenni. Bármi bajod volt Ericel, Riverel vagy bárkivel, ott voltam. Mindig. Mikor úgy döntöttél szakítasz vele, hozzám jöttél. Szerinted ezek után, hogy érezem biztonságba magam ha a közelébe vagy? Egész kapcsolatod se veled, se nélküled volt vele, és nem tudom, hogy ez az évek során megváltozott-e.- csak némán hallgattam, nem tudtam mit tehetnék, hogy elhitessem vele, hogy Ericel mindennek vége.
- De most mennem kell, mert elkésem.- majd ott sem volt. Egyszerűen nem bírtam otthon maradni, így le menten a partra. Leültem a homokba, és figyeltem ahogy lassan eltűnik a nap, és előbukkannak a csillagok. Egy nagyot szippantottam a sós levegőből. Nate nagyon kiborult. Nem mostanában láttam ilyennek. Utoljára akkor mikor bevallotta az érzéseit.


Épp az igazak álmát aludtam Los Angeles-i szobámba, mikor hangos kopogásra ijedtem fel. Először azt hittem álmodok, de a kopogás egyre hangosabb lett. Hunyorogva pillantottam ágyam melletti asztalon lévő órára. Három óra? Ki lehet az ilyenkor? Nagy nehezen kivánszorogtam az ágyból, belebújtam kutyusos mamuszomba, és ajtóig csoszogtam. Résnyire nyitottam az ajtót.
- Nate? - tártam ki előtte, majd olyan gyorsan bejött, hogy szinte fellökött.
- Beszélnünk kell. - hadarta.
- Három órakor? - ásítottam, és leültem a kanapéra, de ő csak tovább álldogált.
- Leülsz? - kérdeztem, mire csak a fejét rázta.
- Beszélnünk kell!
- Igen, ezt már mondtad. Neki kezdenél? Mert nem tudom, hogy vagy vele, normális emberek, és én is köztük vagyok, ilyenkor aludni szoktak. - szívattam. De még csak mosoly sem jelent meg arcán. Huha, tényleg nagy baj lehet.
- Bocsánat, nem tudtam aludni. De jobb ha elmegyek. - indult el, de elkaptam a karját.
- Nate mi a franc bajod van? Abba hagynád a hisztizést?!
- Nem hisztizem, csak elegem van, tudod? - túrt bele hajába.
- Tudom, hogy ideges vagy az új projekt miatt, de higgy nekem, csodás lett.- simítottam végig arcán.
- Nem azért vagyok ideges. - fújtat. Mi baja?
- Akkor?
- Tényleg nem vetted észre? Amióta itt vagyunk, egyre közelebb kerülünk egymáshoz. - Nem igazán tudom hova akar kilyukadni. - De ez nálam nem csak éve van, hanem mióta ismerlek. Mindig ott voltam veled a bajba, és mindig ott volt a vállam ha sírtál. De nem tudod milyen rossz volt végig nézni, hogy Ericel vagy, vagy River-el. Ha szakítottatok, én ott voltam. Egyszer el akartam mondani mit érzek, de inamba szállt a bátorság. Féltem, hogy vissza utasítasz, mert azt tetted volna, tudom. Mindig is barátként tekintettél rám. De nem akarok csak a barátod lenni . Mert...mert rohadtul szerelmes vagyok beléd Doris Morgan. Érted? - végére már teljesen előttem állt. Próbáltam megemészteni amit mondott.
- Tudom, hogy te nem így érzel, csak el kellett...- de egy csókkal elnémítottam.
- Örülők, hogy végre elmondtad. - suttogtam ajkára.


Nate minden volt amire vágytam. Békesség, nyugalom, szeretet. Ő olyan volt mint egy testvér, aki védelmezett, egy barát, akinek bármit el mondhattam. Tudom, hogy erre van szükségem.
- Szia.- hallottam meg egy rekedt hangot mögülem. Eric volt, némán leült mellém a homokba, és az eget tanulmányozta.
- Mit keresel itt?-  törte meg a csendet.
- Csak egy kis nyugalomra volt szükségem, és friss levegőre.- sóhajtottam fel, nem mertem a szemébe nézni.
- Hát igen, gyerek mellett nem könnyű. Tanúsíthatom, heten vagyunk testvérek.
- Igen, elég húzós egy hét volt.
- Csak ez a hét? A többi három, négy év nem? - döbbenten nézett. Na várjunk csak!
- Nem, mivel csak ezen a héten kellet rá vigyáznom.
- Sophie nem a te lányod? - döbbent le.
- Nem. Mike lánya. Te azt hitted? - fordultam felé.
- Hát elégé úgy tűnt, ahogy a kezedbe tartottad, és ahogy Nate kicsimnek szólított. Tudtam, hogy Mike-nak született gyereke, de nem tudtam, hogy fiú-e vagy lány. De Nate-el együtt vagytok. Látom el is jegyzett. Mikor lesz az esküvő?
- Most komolyan erről akarsz beszélgetni?
- Még is mi másról? Arról, hogy milyen szar volt ez a négy év? Mert az volt, bár neked nem lehetett olyan rossz mint nekem.
- Eric..- de nem hagyott szóhoz jutni.
- Nem kell sajnálnod. Te a könnyebb utat választottad, megértem. Én mertem volna, választani a nehezebbet, de ehhez nem csak én kellettem volna. Könnyebb volt eldobni magadtól. Elfogadtam, tehettem volna mást? Minden este mondogattam magamnak, hogy nem érdekelsz, de szívem mélyén reménykedtem, hogy belépsz a szobámba, lefekszel mellém, és azt suttogod minden rendben lesz. De mikor mondták, hogy el mentél Nate-el, mintha minden kitisztult volna. Mintha ledőlt volna a sötét fal, és rájöttem végleg vége, vagy is azt hittem. Míg tegnap újra nem láttalak. Próbáltam ismerkedni, bulizni, újra élvezni az életet, de mintha nem lennék ugyan az az ember aki voltam. Le kellett mondani a turnét. Két évembe telt, hogy összehozzak egy lemezt. Amibe teljesen kitárulkozok, eddig sose tettem. Mintha az eddigi védőburkomat kiszúrtam volna, és sebezhetőnek érzem magam. Gyűlölök sebezhető lenni, gyűlölöm ha az emberek teljesen belém látnak. De tudod mit gyűlölök leginkább, hogy bármit eldobtam volna, ha vissza jöttél volna. Bármit oda adtam volna, csak hogy veled lehessek újra. Szánalmas ember lett belőlem. - szememet marták a könnyek, torkomba gombóc volt. Egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni. Tönkre tettem az életét. Tönkre tettem egy jó embert, aki szeretet, csak mert gyáva voltam.
- Sajnálom.- suttogtam, próbáltam lenyelni a könnyeimet.
- Ne tedd. Próbálom összeszedni magam újra. Ezért is hoztam létre a tánciskolát. De már azt is bemocskolod, hogy te rendezed a jótékonyság estet.
- Ha nem akarod, hogy én rendezzem, vissza mondom.
- Nem kell visszamondanod, nem vagyok már gyerek. Külön tudom választani a munkát, a magánélettől. -bólintottam, bár kezdem úgy érezni nem valami jó ötlet. Lassan felálltam, és leporoltam a ruhám.
- Akkor még biztos találkozunk.- szólaltam meg halkan, és elindultam a kocsi felé, de utánam szólt.
- Csak egy valami Doris. Remélem nem bánod meg a döntésed.- mondta gúnyosan, majd ismét a tenger felé fordult. Nagyot nyeltem, majd haza indultam. Be kapcsoltam Justin Timberlake legújabb albumát, és próbáltam kitisztítani az agyam. El van átkozva Svédország, vagy miért történik velem ez mindig ahogy beteszem a határon a lábam? Gondolat menetelemet a telefonom csörgése szakította meg. Ismeretlen szám.
- Igen? - vettem fel.
- Szia Doris.- hallottam meg egy régen nem hallott hangot.
- Monica?- döbbentem le.
- Tudom, hogy nem a legjobb a viszonyunk, de szükségem van a segítségedre.- hangja ideges, és feszült volt.
- Mi történt?
- Doris az...öcséd...az öcséd bajban van.

2013. szeptember 28., szombat

Mi legyen?

Sziasztok! Tudom, tudom utáltok, hogy még mindig nem hoztam fejezetet, és most is itt sírok. De egyszerűen el vesztettem a lelkesedést, plusz még időm sincs.  De legfőképp ez azért is van, mert az utolsó fejezethez egy darab kommentet kaptam, amit köszönök. Mellette 14 db "tetsziket", és 3 nem "tetsziket". Tényleg mindenki ennyire elfoglalt, hogy akár két sorba leírja a véleményét? Mert lett volna rá ideje bőven. Igen, tényleg késtem, sokat is, de nem tudjátok elhinni milyen rosszul éreztem magam emiatt. Én is iskolába járok, nyelvvizsgára készülők, stb...de mindig próbáltam a kedvetekbe járni. Sajnos, mint ahogy mondtam is utol értem magam, de ez az csak az utóbbi 2-3 hónapba volt, az előtt folyamatosan hoztam a részeket. És tényleg nem sajnáltatni akarom magam, de így egy év után ugyan is egy éves a blog , egy kis támogatást várnék. Valamit, amit erőt add, hogy be tudjam fejezni ezt a történetet, ugyan is nem sok van hátra. Szóval csak kérdem, érdekel még valakit ez a blog, és hogy hogyan végződik Doris története?