2.évad 1.fejezet - Romokba heverni

Tádááá! Sziasztok! :) Megérkeztem a második évad első részével. Remélem még itt vagytok velem,és nem haragszotok rám. Nem nagyon vagyok oda még a tetszikek számáért,de remélem ez majd változik. Reménykedek,hogy egy-két új, vagy még nem írt emberke kifejti nekem a véleményét. Ismétlem,nagyon jól esne. :D Nem húzom tovább az időt. Jó olvasást!

'Nincs rövid út a boldogsághoz. Jó, ha erre néha emlékeztetnek...'

The Script - Six Degrees Of Separation

Eric szemszög:

Lassan nyitogatom a szemem. Próbálom felemelni a fejem, de rögtön belenyilall a fájdalom. Hallom, hogy Doris kiabál. Ahogy ki tisztult a látásom, teljesen megrémültem. A lány kezében a fegyver volt és Dean-re tartotta.

- Ne gyere közelebb - markolászta a pisztolyt.

- Nem is tudod, hogy kell használni - nevette ki.

- Ne hogy azt hidd - mondta magabiztosan, bár hangja nem ezt mutatta.

- Úgy sem mered, te túl nagylelkű vagy ahhoz - lépkedett felé. Gyerünk Saade, kelj már fel.

- Minden szenvedésért meg fogsz fizetni. - Ekkora már Dean előtte állt. Majd rám pillantott. Doris csak kicsit bírd ki, próbáltam sugallni felé. Összeszedtem minden energiám és nagy nehezen felálltam bár elégé megszédültem, de nem érdekelt. De mire odaérhettem, feleszméltem, a fegyver elsült. Ijedtem kaptam feléjük a tekintettem. Majd Dean előkap valamit és összerogy. Doris ruháján egyre nagyobb vérfolt lett. Nem az nem lehet.

- Neee, Doris - rohantam oda hozzá és ölembe vettem gyenge testét.

- Kicsim, hallasz? Minden rendben lesz. - pusziltam meg homlokát. Pont akkor rontottak be a kommandósok.

- Kicsim, nyisd ki kérlek a szemed, mindjárt itt vannak a mentősök - éreztem ahogy arcomat könnyek áztatják el.

- Eric.. - szólalt meg alig halható hangon.

- Minden rendben lesz, csak bírd ki. Utána elviszlek, valahova megígérem. - elmosolyodott.

- Te is... tudod.. hogy meg fogok .... halni - folyt végig arcán egy könnycsepp. Letöröltem az arcáról, és megfogtam a kezét.

- Nee mondj ilyet. Meg fogsz gyógyulni. Kórházba visznek, kapsz olyan sexis hálóinget, ami a filmekbe is van. Tudod, aminek nincs hátulja, és titokba megbámulhatom a feneked.

- Szeretlek - nézett a szemembe és megsimogatta az arcom, majd keze erőtlenül hullott teste mellé.

- Neem Doris, nem hagyhatsz itt! Szükségem van rád! Szeretlek. - szinte üvöltöttem. Ekkor jöttek a mentősök és félre löktek. Én meg csak erőtlenül dőltem a falnak. Nem hiszem. ELVESZTETTEM.

 

- Eric, Eric - rázott valaki. Ijedten ültem fel a kanapén. Úristen ez csak egy álom volt.

- Jól vagy? - nézett rám aggódva Mike.

- Igen, csak egy rossz állom.

- Menj haza, fürödj le, egyél, és aludj egye jót.  Addig itt maradok.

- Nem, mi van, ha felébred?

- Több mint két hete egy apró jelét nem mutatta, hogy felébredne. Te is tudod. Egyfolytában itt vagy, attól még, hogy tönkre teszed magad, nem fog felkelni. Menj pihenj, ha bármi van szólók megígérem.

- Jó, de nem sokára visszajövök. Addig vigyázz rá. - mentem oda és nyomtam puszit Doris sápadt arcára. Még így is gyönyörű.

Hatalmas csörömpöléssel landol a kulcsom az asztalon. Régebben imádtam haza jönni. Békét, nyugalmat sugallt az egész ház, most viszont egy sötét elhanyagolt házat láttok, ahol még egy hajléktalan se érezné magát otthon. Az elmúlt hétbe csak annyit voltam itthon, hogy lefürödjek vagy aludjak egy-két órát. Hogy is tudnék békére, nyugalomra, turnéra gondolni. Mikor, akit szeretek egy ágyban fekszik teljesen tehetetlenül.Átkozom azt a napot mikor hagytam hogy közénk álljanak. De mind a ketten megfizetek ezért. Dean már alulról szagolja az ibolyát,Tone nos, remélem életfogytiglant kap,nem érdemel mást.

Bevánszorogtam a fürdőbe. Ledobáltam a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. Kellemes érzés volt, ahogy meleg víz fokozatosan felmelegíti bőrömet. Magam köré csavartam egy törölközött, és ahogy voltam bedőltem az ágyba. Nem tudom meg mondani mikor aludtam ki magam rendesen. Ha épp nem forgolódom át az egész éjszakát, akkor rémálmok üldöznek azzal a nappal kapcsolatban. Féltem, hogy arra kelek, hogy már nincs többé, hogy nem fogom többé látni mosolyát, nem fogom hallani édes nevetését. Bele se merek gondolni mi lenne velem nélküle.

Doris szemszög:

Sötétség. Csak ez az átkozott sötétség, semmi mást nem láttok. Mi történt? Meghaltam? Ezek szerint a pokolba kötöttem ki. De hol vannak a dögös ördög fiúk?

- Nem haltál meg - hallottam meg számóra egy nagyon kedves hangot. De mért nem láttok semmit. Hirtelen meg jelent egy világos alak, és megállt előttem.

- Papa?

- Szia, prücsök - mosolygott rám. Igen, ez ő, mindig így szokott hívni. Akkor nem szeretem, de most mit meg adnék, hogy újra így szólítson.

- Hol vagyok? Mit történt? Nem értek semmit - hadartam el egyszerre.

- Nyugalom, azért vagyok itt, hogy segítsek neked. - fogta meg a kezem, majd leültetett egy padra. Ez eddig is itt volt?

- Mibe kell segítened? - Na jó, tényleg nem értek semmit

- Látom még mindig nem nőtted ki a türelmetlenséged. - kacagott fel.

- Azok vannak ezen a helyen, akik nem haltak meg, de nem is élnek. - Na, ez nekem sok. Most akkor mi van?

- Látom ne igazán érted - Úristen a fejembe lát?

- Pontosan bele látok. - Oké vigyáznom kell mire gondolok.

- Ajánlom is. Az a lényeg nem haltál meg, de nem is vagy tudatánál. Komába vagy. - Hogy mi?

- Kritikus állapotba hoztak kórházba. Komplikációk adódtak a műtétnél, és komába estél. Már több mint két hete vagy ilyen állapotba. Fokozatosan épülsz le, ha nem történik valami, akkor meg fogsz halni.

- Még is mit tehetek én? Nem vagyok varázsló. - néztem rá értetlenül.

- Doris, ez mind fejbe dől el. Nos, persze van még más is, de legfőképp itt. - kopogtatta meg a homlokom.

- Ez sose volt erősségem. Főleg a kitartásommal vannak gondok. - fintorodtam el.

- Azt láttam. Igen követtél el hibákat, de mint tudjuk senki sem tökéletes, és annyi rossz után is képes voltál felállni. Arról nem is beszélek, hogy az az idióta apád mellett is ott álltál mikor nem érdemli meg. Ne hidd magad rossz embernek. Erős felnőtt nő lettél, és nagyon büszke vagyok rád.

- Sajnálom, hogy csalódnod kellett bennem - szipogtam

- Ezt nem szeretném többet meghallani a szádból. Senkinek nem okoztál csalódást. - ölelt át.

- Nagyon hiányzol. Ha még élnél minden teljesen más lenne. Nagyon sokszor szükségem lett volna rád. - törölgettem szemeim.

- Tudom kicsikém, te is nagyon hiányzol. De mindig ott voltam melletted, ha nem is láttál. Minden okkal történik, gondolj bele, akkor nem jöhettél volna el Svédországba. Nem táncoltál volna egy csapatba, nem találkoztál volna egy fiúval. - kacsintott rám. Eric. Teljesen igaza van. Nagyon hiányzik az ölelése, mosolya, forró csókjai, amitől lábam még mindig meg remeg.

- Khm... - köszörülte meg a torkát nagypapám. A franca, elfejtettem. Az összes vér a fejembe vándorolt.

- Látod, hogy van értelme élni és küzdeni. Nem adhatod fel Doris. Élned kell, sok dolog van még amit meg kell élned. - simogatta meg arcom.

- Kezdek belefáradni papa. Már túl sokszor láttam a padlót. Mi van, ha nincs már erőm többet felkelni?

- Amíg a sors ad lehetőséget, addig kell próbálkozni. Nem tudod hány ember kérné a második esélyt. De nem tehetik meg, mivel halálos betegségbe szenvednek, vagy épp meggyilkolták őket. Neked még van esélyed. Használd ki. - majd felállt és kezdett el hátrálni.

- Papa hova mész? - pattantam fel.

- Mennem kell, ez már csak rajtad áll prücsök. Vigyázz magadra. - Ismét teljes sötétség lett.

Eric szemszög:

Ismételten izzadtan riadtam fel szörnyű álmomból. Mindig ugyan az, nem tudtam segíteni neki és meghal a karjaimba. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és csináltam egy jó erős kávét. Utálom a kávét, de úgy érzem, ezen már az energiaital nem segít. Iszogatom a fekete, keserű löttyöt. Mikor megszólal a telefonom. Felkapom a konyhapultról. Mike az. Nem szokott hívni. Jaj, csak azt ne. Nagyot nyeltem majd felvettem.

- Igen?

- Doris felébredt... - mondott valamit, de nem értettem, gyorsan kinyomtam. Gyorsan felkapkodtam, amik a kezembe akadt és rohantam is a kórházba.

Mint egy idióta úgy hajtottam. Szerencsére senkibe nem mentem bele, bár egyeseket elküldtem melegebb éghajlatra, hogy ilyenkor szerencsétlenkednek. Nem tudom, hogy kaphattak ilyenek jogosítványt. Nagy nehezen találtam egy parkolót. Egészen a szobáig rohantam. Láttam, ahogy Mike az orvossal beszélget. Elsétáltam mellettük

- Eric várj.. - szólt utánam.

- Később - Nagy levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. Tényleg ébren volt, bár még kicsit kába, de gyönyörű szemei így is megbabonáztak, ahogy rám nézett. Nem tudtam megszólalni így oda rohantam hozzá, és ahogy csak tudtam magamhoz szorítottam.

- Végre hogy felébredtél. Nem tudom mi lett volna velem nélküled - mondtam miközben elhúzottam tőle. Furcsán nézett rám 

- Öö ne haragudj, ismerjük egymást? - nézett rám értetlenül.