2.évad 2.fejezet - Elfelejtve

Halihó! Megérkeztem a második fejezettel. De gyors leszek mint a villám, mivel még levegőt venni sincs időm. Köszönöm, a pipákat, komikat. Nagyon jól estek. A hét folyamán válaszolok rájuk. Remélem, ez is elnyeri a tetszéseteket. :D Jó olvasást! :) 

Kiss & hug! 

Nem kell emlékezned rám, csak ne felejts el...!
Jason Derulo - Breathing

Eric szemszög:

Beszorult a levegő a bordáim közé. Próbáltam oxigénhez jutni, de mint ha valaki elszívná előlem az összes levegőt. Ijedtembe felpattantam az ágyról és nagy szemekkel néztem rá. Nem ismer meg? Megkéne szólalnom ő is elég rémült fejet vág.

- Te... te nem ismersz meg? - dadogtam, mint egy idióta. Kérlek, mond, hogy csak vicceltél, vagy egy rossz álom megint. Inkább álmodok ilyeneket, mint ez.

- Sajnálom. Kéne? - remegett meg hangja.

- Doris ha ez egy ócska játék hagyd abba, nem vicces. - emeltem fel hangom. Hirtelen kivágódott az ajtó. Mike és az orvos sietett be, majd furcsán néztek rám

- Elég legyen. Doris tényleg nem emlékszik - nézett rám szigorúan Mike.

- Mike, mi folyik itt? - kérdezte ijedten a lány.

- Rá emlékszel, rám pedig nem? Hogy lehet ez? - szinte ordítottam.

- Kérem, Mr. Colins kísérje ki Mr. Saade-t. Miss Morgan-nek szüksége van pihenésre és nyugalomra. - méregetett szigorún az orvos.

- Gyere - majd karomnál fogva kiráncigált a folyósora.

- Mi a franc bajod van? Azt hiszed szórakozik mikor azt mondja nem emlékszik. De ha meghallgattál volna, akkor most nem lennél meglepve. A koma miatt az utolsó 5-6 hónap törlődött, nem tudni végleg, vagy csak pillanatnyi dolog. De az nem segít neki, hogy hisztizel, mint egy öt éves. Magától kell neki emlékezni-e. Ha erőltetik annál rosszabb. - Jobbnak láttam, ha leülők. Ez túl sok nekem. Sose lesz ennek a szerencsétlenségnek vége? 

- Most menj haza, majd tájékoztatlak.

- Ugye most nem akarsz elszakítani tőle? - kérdeztem rémülten.

- Mit tehetnék Eric? Nem tehetünk mást, mint hogy várunk. Pár nap és haza engedik, majd utána átjöhetsz, de addig semmit értelme, csak megijeszted. - Várni, várni. Mi a jó büdös francra várjak? Hirtelen nagy trappolást hallottam. Doris édesanya, testvérei, Lily, David jöttek egymás után. David? Mi a jó istent keres ez itt?

- Hogy van a lányom? - kérdezte Mrs Jonhson.

- Most vizsgálja a doki. - válaszolta Mike. Öt perc várakozás után az doktor kijött a szobából. Rögtön mindenki letámadta a kérdéseivel. Én csak ültem a padon, mint aki a világát nem tudja. Egy kezet éreztem a vállamon, majd a tulajdonosa leült mellém.

- Sajnálom - nézett rám együtt érzően Lily. Nem szóltam semmit csak sóhajtottam egyet.

- Figyelj, ez nem végleges. Most kicsit össze van zavarodva. De pár nap és minden eszébe jut és megbeszéltek mindent. De légy türelmes, mert ha erőltetted nem lesz jobb. - mosolygott rám kedvesen.

- Nem olyan egyszerű. Mintha nem önmagam lennék. Neki estem szegénynek mikor azt mondta nem ismer. Hogy lehetek ekkora idióta? - kérdeztem kétségbeesetten inkább magamtól, mint tőle.

- Nézz magadra, fáradt vagy, feszült. Pihenned kéne és adni neki pár napot. De most mennem kell. Kérlek fogad meg a tanácsom és legyél türelmes. Hidd el, megéri - szorította meg a kezem. Bólintottam egyet. Majd magamra hagyott. Jobbnak láttam haza menni, nincs itt semmi keresni valóm. Odaszóltam Mike-nak, hogy majd értesítsen mindenről.

Akarom bedugni a kulcsom a zárba mikor ajtóm kinyílik. Alex vigyorgó képével találtam szembe magam. Legalább valakinek jó kedve van.

- Csá haver.

- Helló - sétáltam el mellette. Most nincs sok kedvem akárkihez is.

- Na, mi ez a fancsali kép? Hallottam Doris felébredt. Mi van nem tetszett neki a megviselt fejed és haza küldött? - kapta el a röhögő görcs. De vicces ma valaki.

- Nem igazán - vágottam le a kanapéra.

- Akkor meg mi van? - hagyta abba a röhögést és komolyabb képet vágott.

- Nem emlékszik rám, azt elmúlt félévre semmire. - kikerekedett szemekkel nézett rám. Nem hitt a fülének.

- Ne haragudj haver, nem tudtam. Nyugi minden rendbe jön - veregette meg a hátam. Minden rendbe jön? Már jó ideje ezt mondogatom magamnak és még sincs semmi rendben.

Doris szemszög:

Gépek csipogását hallottam, majd nehezen kinyitottam a szemem. Lassan kezdett tisztulni a látásom. De mint ha lassított felvételt néztem volna láttam nagybátyámat járkálni, majd orvosok rohangáltak körülöttem. Mi a franc folyik itt? Mi történt? Hol vagyok?

- Ms Morgan kövesse a fényt - majd belevilágított a szemembe. Először csak hunyorogtam majd követtem az utasítást.

- Rendben. Mondja el teljes nevét, és mikor született, hogy hívják a szüleit. - Most ez komoly? Minek van erre szükség?

- Doris Morgan, 1992.december 7.-én. Elisabeth Jonhson, Denis Morgan. Minek kell ezeket elmondanom? - néztem az orvosra értetlenül

- Aki több mint két hetet komába van, annál előfordulnak ilyen s-féle tünetek.

- Komába? Mi történt? Mért vagyok itt? Egyáltalán hol vagyok? - kezdtem kétségbe esni.

- Nyugalom Doris, mindent a maga idejében. Már szóltam anyádéknak nem sokára landol a gépük. - Mit csinál? Mért hol voltak?

- Honnan jönnek repülővel? - kérdeztem értetlenül.

- Hazulról honnan jönnének, Doris, Svédországba vagy.

- Hogy hol? Miért?

- Nem emlékszel? - kérdezte kétségbeesetten Mike.

- Mire kéne?

- Nem emlékszel, hogy Elisabeth ide küldött hozzám? Már több mint két hónapja itt laksz velem. - Honnan veszi ezeket? Csak emlékeznék rá, ha ide jöttem volna.

- Ez lehetetlen Mike csak derengene valami, de nem, nem jöttem el hozzád. Bár nem lett volna rossz ötlet. - Nagybátyám és, az orvos összenéztek majd kimentek a folyosóra. Még hogy anyám ide küld. Nevetséges mostanában még a boltba se enged el, nem hogy Svédországba. Fel akartam ülni, de ahogy próbálkoztam éles szúrást éreztem mellkasomba Így jobbnak láttam visszafeküdni. Pár perccel később nagy csattanással kivágódott az ajtó és egy húsz év körüli barna hajú srác lépett be rajta. Pár másodpercig nézett majd elindult felém és magához szorított. Oké, a körülöttem lévő emberek bolondultak meg, vagy én? Ki lehet ez a srác, és mért ölelget?

- Végre hogy felébredtél. Nem tudom mi lett volna velem nélküled - mondta miközben elhúzódott tőlem.

- Ne haragudj, ismerjük egymást? - néztem rá nagy szemekkel. Nem tudna nélkülem élni? Hova csöppentem én, egy szappanoperába? Hirtelen felpattant az ágyról majd értetlenül nézett rám. Úgy vette a levegőt, mint ha fulladozna. Kezdtem megrémülni.

- Te... te nem ismersz meg? - dadogta. Miért kéne ismernem? Nem értem mi folyik itt. Bejön egy vad idegen pasi, ölelget majd azt mondja hogy nem ismerem meg. Nem vagyok öregasszony. aki mindent elfelejt, és nem szenvedek alzheimer korba, tudtommal.

- Sajnálom kéne? - kérdeztem remegő hanggal.

- Doris ha ez egy ócska játék hagyd abba, nem vicces. - emelte fel hangját. Hirtelen kivágódott az ajtó. Mike és az orvos sietett be, majd furcsán néztek rá. Oké, kicsit megijedtem mért reagál így. tényleg ismerném? De akkor mért nem emlékszem rá? Valaki most már igazán beavathatna.

- Elég legyen. Doris tényleg nem emlékszik - nézett rá a fiúra szigorúan. Akkor ezek szerint még is ismerem.

- Mike mi folyik itt? - kérdeztem.

- Rá emlékszel, rám pedig nem? Hogy lehet ez? - szinte ordított.

- Kérem Mr. Colins kísérje ki Mr. Saade-t. Miss Morgan-nek szüksége van pihenésre és nyugalomra. - tessékelte ki őket az orvos.

- Elmondaná valaki mi folyik itt? - emeltem fel a hangom.

- Miss Morgan a jelek szerint amnéziás. Az utóbbi hónapok kiestek. Még nem tudjuk. hogy végleges-e. De biztosat a vizsgálatok után tudok mondani. - Majd magamra hagyott.

Az orvos szerint magamtól kell emlékeznem, nem erőltethettem, mert nem tesz jót. Még ha akartam se tudtam volna mivel egy perc nyugalma nincs az embernek. Az egész család itt volt mindennap. Lily is, sőt még David is. Mindig váltotta valaki a másikat. Úgy érzem magam, mint egy 5 éves, akit nem lehet felügyelet nélkül hagyni Szerencsére pár nap és haza mehetek vagyis Mike-hoz egy ideg aztán majd kiderül mi lesz, hogy egyáltalán emlékezni fogok akármire is. Csak bírjam ki azt a párnapot itt.

 
***

Végre eljött ez a nap is. Egész ünnepeket itt töltöttem,sőt még a szilvesztert is. Remekül kezdődik az év. Felöltöztem valami normális ruhába, már untam ezt az átkozott pizsomát, nem tudtam el menni benne sehova mivel a fél hátsóm kint volt. Gyorsan felvettem egy farmert és egy egyszerű kötött pulcsit majd a csizmám. Bedobáltam mindent a táskámba. Pont Mike akkor érkezett meg. Beültünk a nagy fekete terepjárójába, ami eszméletlen, hiper szuper volt. Mondjuk elég ismerős, de lehet már láttam valamelyik újságba vagy reklámba. Majd fél óra utazással egy hatalmas luxuslakás előtt parkoltunk le.

- Na, megérkeztünk. Gyere - mosolygott rám kedvesen. Kicsit dejavu érzésem volt, de nem foglalkoztam vele.

- Hát meg jöttél kincsem - ölelgetett meg egy idősebb asszony.

- Jó napot - mosolyogtam rá.

- Ő itt Rosa a házvezető. - mutatott be.

- Gyere, pakolj ki a szobád...

- Balra a második. - ugrott be.

- Igen... Emlékszel rá? - nézett rám megdöbbenve

- Öö igen hirtelen beugrott. De arra nem emlékszem, hogy néz ki, szóval had lássam. - türelmetlenkedtem.

- A kíváncsiságod nem tompult - nevetett fel. A szobám ismerős volt, de konkrét dolgokra nem emlékeztem. Gyorsan kipakoltam majd át öltöztem valami kényelmesebbe. Lementem a nappaliba Az egész házat finom süti illat járta át.

- Hm mik ezek a finom illatok - mentem be a konyhába. Rosa sürgött fogott a konyhába.

- A kedvencedet sütöm. Tudom, nem emlékszel rá, de ahogy megkóstolod eszedbe fog jutni és nem csak az - kacsintott rám.

- Alig várom. Mike hol van? - kérdeztem kedvesen.

- A nappaliba beszélget, menj csak be.

- Áá nem akarom zavarni. - szabadkoztam.

- Hidd el, nem fogsz, menj csak, majd szólók, ha készen van - Lassan át ballagtam a nappaliba Mike és egy kapucnis srác beszélgettek, de nem tudom ki lehetett mivel háttal ült nekem.

- Áhh Doris - mosolygott rám nagybátyám. Majd a kapucnis srác is felállt levette a kapucniját és megfordult. A kórházas srác volt, azért hívom így, mivel nem tudom a nevét, vagyis had helyesbítsek, nem emlékszem.

- Öö szia - köszönt félénken.

- Szia. Ne haragudj, de nem emlékszem a nevedre.

- Jaj ne haragudj, Eric Saade - nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam. Eric Saade. Eric Saade. Honnan olyan ismerős?

- Áhh már tudom. - mondtam ki hangosan.

- Tudod? - néztek rám reménykedve.

- Persze, te lettél a harmadik az Euróvízión, igaz?

- De igen - szontyolodott el. Mi van, valami rosszat mondtam?

- Különben honnan ismerjük egymást? - Ám de mielőtt megszólalhatott volna csengettek. Rosa kinyitotta az ajtót, majd az érkező személy felé fordultam.

- River?? - szökött a hangom egy kottával feljebb.