10.fejezet - Apa ég!

Sziasztok! :) Megérkeztem az év utolsó részével. El sem hiszem,majdnem 3000 ezer látogató, két hónap alatt. Megszeretném köszöni,hogy olvastok,írtok nekem! Nagyon jól esik. Remélem a jövő év még jobb lesz mint a mostani,ebből a szempontból. Szóval ezzel fejezettel búcsúzom tőletek,és a 2012-es évtől. Jövőre találkozunk. Még egyszer Boldog Új Évet Kívánok nektek. Puszillak titeket! ♥

 Simple Plan - Welcome To My Life
  

Hogy mit csinálok? Semmit. Eric lakása felé tartok, egy csomó finomsággal a kezembe. Az üzentet, ahogy volt kitöröltem, nem hagyom, hogy markában tartson. Különben is, amelyik kutya ugat, nem harap. Kicsit izgulok, még is ez az első hivatalos randik, vagy mi a fene. Út közbe jött rám a pánik roham. Túl csinosba öltöztem. Bár én nem nevezem ezt annak. Egy laza lila felsőt, egy fekete cicanadrágot, és hozzá egy fekete csizmát vettem fel. Ez túl csini egy mozizáshoz? Most már úgy is mindegy. Ahogy fel értem a harmadik emeltre, kellemes bizsergést éreztem a gyomromba. Na jó, talán nagyon izgulok. Háromra bekopogsz. Egy...egy és fél..háromnegyed..kettő..Hirtelen ki nyílott,  az ajtó mögül Eric dugta ki fejét.
- Vártam, hogy végre be kopogj, de úgy döntöttem, hogy nem nézem végig míg megfutamodsz - Oké, ez elég ciki helyzet. Most mit mondjak, hogy mire vártam?Csodára.
- Öö bocs. De hoztam rágcsálni valót. - Na, jó nem pont ezt akartam mondani, de mindegy.
- Rendben, köszi. De bejönnél már végre?
-Ja, persze - Hogy én mekkora idióta vagyok.
- Mit szeretnék meg nézni van mindenféle?! Horrort gondolom nem szeretnél - Utalt a kocsi incidensre. Végül is az Apa égnél maradtunk, sok jót hallottam róla.

- Ez az Adam Sandler egy állat - folytak a könnyeim, annyira nevettem. Eric nem nagyon figyelte a filmet, egész végig engem bámult. Mi van, valami van az arcomon?
- A film arra van! Mi az nem tetszik? Nézhetünk mást is.
- Nem, tetszik.
- Az még is honnan tudod, mikor egy percet nem nézted?!
- Az igaz, elvontad a figyelmem. - Hogy én?
- Még is mivel vontam el?
- A szépségeddel - Ne mondjon már ilyeneket, most is biztos elpirultam. Na, jó Doris most tűnj el, hogy ne lássa.
- Hozok inni, kérsz? - de óvatosan a karomnál fogva vissza húzott.
- Mért nem engedsz magadhoz közelebb, tudom, hogy most ismerkedünk, de hogy működhetne ha nem engeded hogy meg ismerjelek.
- Mit akarsz tudni rólam?
- Mindent. Milyen volt a gyerekkorod. Milyenek a szüleid. Van-e tesód. Mit szeretsz szabad idődben csinálni. Bármit.
- Szüleim elváltak, van két nővérem. Régen nagyon sokat röplabdáztam, úsztam. De most inkább zenét hallgattok és pihenek. - Oké, végül is nem hazudtam, csak egyes részeket ki hagytam.
- De most te jössz, mesélj. - tereltem a témát.
- Az én szüleim is elváltak. Rajtam kívül van még hét testvérem. Gondolom, hogy nem kell el mondanom mit szeretek csinálni. Szabad időm meg nem sok van, akkor barátokkal vagyok, vagy családdal. Vagy épp pihenek.
- Figyelj, nem akarom, hogy azt érezd, hogy erőltettem a dolgot. Ha még nem vagy kész, hogy elmondj bizonyos dolgokat, akkor megértem.
- Nem erőltetsz semmit, nem erről van szó. Csak bizonyos dolgok miatt nem tudok olyan könnyen megbízni, vagy épp megnyílni másfelé.
- De nem rontsuk már el az estét, kérlek. Ha úgy érzem, esküszöm megfogom osztani, csak nem ilyen egyszerű, megérted? - bólintott. Szomorú lett. Jól elcsesztem az egész estét. Nekem mindig csak titkolóznom kell. Mikor lesz ennek már vége?
- Köszönöm - öleltem át jó szorosan. Valahogy éreztetnem kell vele hogy fontos számomra. El akart húzódni, de én visszahúztam. Minden érzékiségemet, ami maradt bennem bele adtam abba a csókba. Mintha az életem múlna rajta. Szerencsére visszacsókolt. Lágyan kényeztette ajkaimat, kezdtünk nagyon belemélyülni. Valami rezgés éreztem a zsebemben, de nem különösen foglalkoztatott. Eric se foglalkozott vele, csak élveztük a pillanatot. Most meg csörög.
- Nyugodtan vedd fel, lehet, hogy fontos - mosolygott rám. Most nem tud érdekelni, majd visszahívom. Durva hogy mennyire vágyok az ajkaira, rosszabb, mint a függőség. Én már csak tudom. Megint csörög, de nem az enyém volt.
- Na, jó feladom, vedd fel,addig el megyek a mosdóba - De még is merre van?
- Öö merre talá... - Nem engedte befejezni.
- Jobbra a második ajtó - Gyorsan bementem, vagyis akartam, de kicsit elszámoltam magam ugyan is a gardróbjába találtam magam. Még életembe nem láttam ennyi cipőt, és sapkát egy helyen, pedig nekem is van egy pár cipőm. Sikerült meg találni a fürdőt, megigazítottam a sminkem. Oda kint elég nagy csönd van.

- Te neked mennyi cipőd van? Nekem sincs még... baj van? - Egyfolytában a telefonját bámulta, fel se nézet rám. Még azt is el tudom képzelni, hogy nem is pislogott. Mi történhetett? Észrevettek a rajongok engem, és most a halálomat tervezgetik? Mért hallgat?
- Hozzád beszélek - lebegtettem a kezem szeme előtt. Felnézett. Bár ne tette volna. A szemébe hatalmas fájdalmat, dühöt és csalódottságot láttam. Néztek már rám így. Most az egyszer kérlek, ne miattam.
- Már értem, hogy mért nem akartad, hogy kérdezősködjek. Ha nem derült volna ki, akkor elmondtad volna valaha? Azért jöttél ide? Mert nem volt választásod igaz - szinte köpte az arcomba a szavakat. Szívem majd kiugrott a helyéről.
- Miről beszélsz? - remegett hangom. Próbáltam vissza tartani a könnyeimet. Nem volt könnyű.
- Hogy miről? Arról hogy egy drogfüggő számító kis ribanc vagy. Milyen naiv voltam, hogy végre azt hittem te más vagy, pont olyan vagy, mint a többi - Mi van, ez miről beszél, honnan veszi ezeket?
- Ez nem igaz, nem tudom honnan szedted, de van rá normális magyarázatom ha meghallga... - vágott megint szavamba.
- Mindegy honnan tudom, ez az igazság, és kész. Nem vagyok a kíváncsi a hazugságaidra. Most menj el. - Nem, nem, ezt nem hiszem el.
- Kérlek
- Azt mondtam, tűnj el - szinte ordította. Gyorsan felkaptam a kabátom, meg a táskám. Az ajtónál állt, és várta mikor megyek már. Még utoljára rá néztem, és átléptem a küszöbön. Szinte ki se léptem az ajtón hatalmas csapódással  becsukódott. Sötét utcán lépkedek, nem sírok, már nem tudok. De azt tudom, hogy Dean Anderson nagyon meg fogsz fizetni ezért.