2.évad 9.fejezet - Összeomlás szélén

Sziasztok! Ha kedd, akkor fejezet. Hoztam nektek, egy elégé érzelem dús, és talán eseménydús fejezetet. Bár, ez nálam nem új. Remélem, mindenki tudja tartani a tempót, mert csak most kezdődnek az izgalmak. Komikat, pipákat köszönöm. Válaszolni foguk rájuk. Az esetleges hibákért, és egy-két csúnya szóért elnézést kérek :$ Nem is fecsegek itt tovább. Emberek kibírjuk ezt a két hetet valahogy. Addig is kitartás :)
K&H

Avril Lavigne - Nobodys Home

- Gyerünk Doris, ülj fel arra a nyavalyás biciklire, és próbálj meg rajta is maradni. - dorgált meg apu századjára.

- Mondtam már, hogy nem fog menni. Minek akarsz annyira meg tanítani biciklizni?- nyafogtam. Elegem van. Tele vagyok kék-zöld foltokkal. Fáj mindenem, és hisztis vagyok.

- Azért, mert talán 15 év korodra nem ártana meg tanulnod. Na gyerünk, ülj fel, és ne ugorj le minden egyes alkalommal mikor fékezned kéne.- parancsolt rám. Duzzogva rá ültem a két kerekűre, és tekerni kezdtem. Elég jól ment addig,míg egy lejtőn kellett lejönnöm. Nem hiszem,hogy erre én kész vagyok. Nagyot nyeltem, és rá raktam a lábam a pedálra. Innen minden olyan kicsinek tűnik. Olyan mint egy nagy szakadék ami magába akar szippantani.

- Gyerünk Doris, menni fog.-biztatott apám. - Oké, menni fog.-ismételtem apám szavait. Lassan kezdtem tekerni, közbe erősen szorongattam a kormányt. Egyik pillanatba még apám mosolyog rám büszkén, másikba egy sötét, ködös helyen vagyok, és apám ijesztő tekintetével találom szembe magam. Reflexszerűn fékeztem, de így sem tudtam elég gyorsan megállni, így a bicikli kicsúszott alólam, én pedig végig csúsztam a sáros betonon. Éreztem ahogy a bőröm felszakad, és éles fájdalom járja át az egész testemet. Ijedten kaptam fel a fejem, mikor feleszméltem hol is vagyok. Egy sötét elhanyagolt temetőbe voltam. Hogy kerültem ide? Nagy nehezen fel keltem, megigazítottam a ruhám, mikor valaki megérintette a vállam. Ijedten fordultam hátra.

- Nagyapa?- kérdeztem rémülten. Alig ismertem rá. Vékony sápadt arc, karikás,vörös szemek.

- Készültél valahova? - kérdezte nem a megszokott kedvességgel.

- Ugyan hova menne?Neki is itt a helye velünk. - szólalt meg apám.

- Hol az az itt?- kérdeztem szinte suttogva.

- Hát a pokolba drágaságom. Minden lehetőséget elcsesztél,ideje csatlakozni hozzánk.- nézett rám gúnyosan.

- Miről beszélsz?- néztem rá értetlenül. Mi a fene folyik itt? De senki sem válaszolt, csak rázták nevetve a fejüket.

- Ti meghaltatok, de én nem.- hunytam le a szemem,  és ismételgettem magamnak. De egyre csak hangosabban nevetek rajtam.

- Elég! Ti meghaltatok! - ordítottam.

Eric szemszög:

Tudom, hogy már semmi közöm hozzá de ott kell lennem mellette. Tudnom kell, hogy jól van-e. Ez hülyeség, biztos nincs jól. De tudnia kell,hogy rám számíthat, és hogy ott vagyok neki. Nate-el való beszélgetésem után az első dolog volt,hogy hívjam a repteret. Szerencsére, volt még szabad hely, de alig van 2 órám elkészülni. Haza rohantam. Bedobáltam egy-két ruhát, tisztasági dolgot, a szükséges papírokat, majd rohantam is. Út közbe fel hívtam Tomast, hogy tegyen szabaddá pár napot. Szerencsére, nem volt olyan húzós ez a hét. Pár órával később már a temető felé tartottam. Sikerült minden információt kiderítenem Nate-től. Ahogy a kocsi meg állt, rögtön össze rándult a gyomrom. Nem biztos, hogy kész vagyok ilyen állapotba látni. Mert az biztos, hogy nagyon megviselte. Kifizettem a taxit, majd keresgélni kezdtem a tömeget. Hirtelen meg láttam két ismerős alakot az egyik padnál. Ahogy egyre közeledtem megláttam,hogy kik azok. Doris a padon ült lehajtott fejjel, és hangosan zokogott. Mike próbálta nyugtatgatni. Mikor meglátott, abba hagyta a háta simogatását, és arrébb állt. Lassan leültem mellé, és karjaimba vontam gyönge testét. Felemelte fejét, rögtön találkozott a tekintetünk. Könnyes szemeibe meglepettséget láttam, de nem szólt semmit. Ismét hangos sírást tört rá.

- Semmi baj, itt vagyok - szorítottam magamhoz erősebben.

                                                                     

                                                                             ***

Most itt fekszik a karjaimba, mint egy törékeny kislány. Arca sápadt, megtört de még így is gyönyörű. Csak néztem, és azon töprengtem, hogy juthatunk el idáig. Álmodhatott valamit, ugyan is néha mosolygott, vagy épp grimaszolt. Lágyan végig simítottam puha bőrén, majd engem is elnyomott az álom.

                                                                       

                                                                              ***

Arra riadtam fel, hogy Doris motyog valamit, és nagyon mocorog mellkasomon. Kitűrtem az arcába lógó hajtincseket, amik izzadtan tapadtak homlokára.

- Elég. Ti meghaltatok.- kiabálta sírva. Mit álmodhat? Lassan elkezdtem simogatni az arcát, hátha felébred, de egyre csak kiabált.

- Doris. Doris kelj fel.- ráztam a vállát. Hirtelen kipattantak a szemei, és felült. Kapkodva vette a levegőt, és könnyeit törölgette.

- Minden rendben?- kérdeztem halkan. Csak rázta a fejét, és a tenyereibe rejtette a kipirult arcát, mint aki szégyenli magát. Közelebb húzódtam hozzá, és simogatni kezdtem a hátát.

- Mit álmodtál?- néztem érdeklődve. Nagy levegőt vett, és fel emelte fejét. Könnyes tekintettel rám nézett, majd nagy nehezen megszólalt.

- Apa tanított biciklizni, de mindig leszidott, hogy leugrottam a róla.- jelent meg arcán egy halvány mosoly.

- Aztán hirtelen egy temetőbe voltam, és ott volt ő, meg nagyapa, és azt mondták nekem kéne ott lennem.-csuklott el a hangja ismét. Gyorsan át szeltem a kettőnk közti távolságot, és szorosan magamhoz húztam.

- Shh. Nyugodj meg, csak egy rossz álom volt. Senki se akarja, hogy meghalj.- pusziltam a hajába. Vagy tíz percet ültünk úgy ölelkezve, mikor elhúzódott tőlem.

- Mért vagy itt?- nézett rám. Hogy kérdezhet ilyet?

- Mert itt kell lennem melletted.

- De nem is vagyunk együtt, és ahogy bántam veled....- itt a szavába vágtam.

- Nem tehetsz róla, hogy nem emlékszel. De ha nem akarod, hogy itt legyek.- Megrázta a fejét.

- Nem. Jól esik, hogy itt vagy.- mondta lesütött szemmel. Csak néztem, és nem tudtam rá jönni, hova lett az a lány akit féléve megismertem.

- Jobb lesz ha most el megyek fürdeni,van hol aludnod?- néztem rá kedvesen. Francba elfelejtettem szállást foglalni,hogy is felejthettem el.

-Nem, teljesen el felejtettem. De ne aggódj ez miatt, majd keresek valamit.- de leintett.

-Nem kell sehova menned. Maradj itt, van hely és az a legkevesebb, azok után hogy ennyit utaztál hogy el gyere ide.

- Jó, de nem zavarok sokáig.- mosolyogtam rá.

- Nem zavarsz.- jelent meg halván mosoly arcán, majd bevonult a fürdőbe. Én csak hátra dőlve tanulmányoztam a szobáját.

Doris szemszög:

Ahogy be csukódott mögöttem az ajtó, megint úrrá lett rajtam a lelkiismeret-furdalás. Itt lett volna az alkalom, hogy el mondjam, hogy emlékszem, még sem volt bátorságom. Féltem, féltem attól, hogy itt hagy, és megint egyedül leszek. Lehet önzőnek hallatszik, de félek, hogy bele örülők ebbe az egészbe. Tudom, hogy hazugsággal nem oldok meg semmit, még annál jobban el mélyedek benne. Ki vagy te? Néztem a tükröt ami egy összetört, hazug embert mutatott aki hazudott, hogy ne maradjon egyedül. Milyen szánalmas egy ember vagy te Doris Morgan. Hova tűnt az a jószívű, kedves, élet vidám lány aki voltam? Úgy látszik teljesen elvesztem. Ledobáltam a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. Nem tudom mióta folyattam magamra a forró vizet, de jobbnak láttam kimenni. Nem bujkálhatok öröké. Magam köré csavartam egy törölközött, félig nedves hajamat kifésültem, és lassan nyomtam le a kilincset. Eric épp az ágyon ült, és képeket nézegetett. Az hogy került hozzá? Anya. Jézusom, öröké ez lesz a mániája, hogy leégett mindenki előtt?!

- Khm..- köszörültem meg a torkom, mire fel kapta a fejét.

- Mit csinálsz?- közelítettem felé lassan. Nem zavart, hogy egy száll törölközőbe vagyok előtte.

- Öö izé,anyud hozta be..- mondta akadozva. Csak nem zavarba van?

- Gondoltam, imád lejártatni - forgattam a szemem.

- Ha zavar, tessék. Pedig nagyon aranyos voltál a kis pálma fáddal - mosolygott rám azzal az ellenállhatatlan kis fiús mosolyával. Kivettem a kezéből, és teljesen elé álltam.

- Köszönöm, hogy itt vagy.- simítottam végig arcán. Elkapta a kezem, és gyenge puszit nyomott rá.

- Tudod, hogy bármikor számíthatsz rám. Mindig itt vagyok neked.

- Tudom.- hajoltam le hozzá, és nyomtam egy gyengéd csókot szája sarkába. Tekintetünk rögtön találkozott, szemében zavarodottságot láttam. El akart húzódni, de tarkója után nyúltam, és ajkamat az övére nyomtam. Meglepettségében először nem csókolt vissza, de mikor felfogta ,hogy én csókoltam meg, rögtön viszonozta. Kellemes bizsergés járta át az egész testem. Ölébe ültetett, és úgy faltuk egymás ajkát, mint akik már éve óta erre vannak kiéhezve. Levegő hiány miatt kellett elváltunk egymástól.

- Összezavarsz - szólalt meg percek után.

- Mért?

- Mert nem tudom eldönteni,hogy most azért csókoltál meg mert érzem irántam valamit. Vagy, mert én vagyok itt melletted, és csak szükséged van valakinek a közelségére.

- Tudod, nem szoktam valakit csak azért lesmárolni, mert egyéb szükségleteim vannak - álltam fel az öléből, és a szekrényem felé vettem az irányt.

- Doris ezt most nem bántásból mondtam, és nem is akarok vitatkozni.

- Jó. Ki mennél, felöltöznék?!- mondtam, de még rá se néztem. Hallottam, hogy sóhajt egyet, majd csukódik az ajtó. Felvettem egy rövid gatyát, hozzá egy rövid ujjút. Hajamat cofba kötöttem. Már elég későre járt, kint már teljesen sötét volt. Le mentem a konyhába inni egy pohár tejet, mikor anyába ütköztem.

- Hát te?- nézett rám meglepetten.

- Szomjas vagyok. Az is baj? - csattantam fel.

- Ne haragudj. Inni jöttem, te?- próbáltam kedves lenni.

- Gyógyszert vettem be.- majd be állt a kínos csend. Közben megittam a tejem, be raktam a mosogatóba a poharat, majd elindultam, mikor utánam szólt.

- Rendes srác ez a fiú, becsüld meg.- mint aki meg se hallotta, mentem tovább a lépcsőn, elhaladva Eric szobájának ajtaja előtt. Gondolkodtam, hogy be megyek, de jobbnak láttam lefeküdni.

                                                                              ***

Olyan hajnali három körül, hatalmas dörgésre riadtam fel. Szívem gyorsan kalapált, sehogy se akart lassulni. Próbáltam vissza aludni ,de csak forgolódtam. Anyám, és Eric szavai ismétlődtek a fejembe. Akaratlanul, de megindultak a lábaim, és meg sem álltam Eric ajtaja előtt. Mit művelsz Doris? Kezem a kilincsre csúsztattam, és halkan lenyomtam. Teljesen sötét volt, az orromig nem láttam el. Tettem pár lépést, de a szoba felénél meggondoltam magam, és vissza fordultam, míg egy hang meg nem állított.

- Doris? Baj van? - hallottam meg álmos hangját. De nem válaszoltam, hallottam, hogy nyikorog az ágy. Gondlom felült, és felkapcsolta a kislámpát.

- Doris! - szólalt meg hangosabban. Én még mindig nem mozdultam, csak álltam a szoba közepén, háttal neki, és néztem ki a fejemből. Majd testem megint önállósította magát, és szembe fordultam Eric-el, és nagyokat lépkedve lecsaptam ajkaira. El akartam felejteni mindent, lehet hogy csak a közelségére vágytam, de arra nagyon. Berántott maga mellé, én meg magamra húztam amennyire csak tudtam, közbe egy percre se hagytam abba ajkai ízlelését. Kezem a pólója alá siklott, végig izmos mellkasán, kockás hasán, mikor hirtelen elkapta a csuklóm.

- Ezt nem kéne - lihegte.

- De én akarom.- próbáltam megint megcsókolni, de elrántotta fejét.

- Doris most halt meg az apád, nem akarom, hogy azt hidd hogy kihasználom a helyzetet.

- Nem hiszem azt.- suttogtam.

- Nem baj. Inkább aludjunk. Ha akarsz maradj, de ha nem tudsz le állni, akkor menj vissza a szobádba. -Mondta teljes magabiztossággal. Lekapcsolta a villanyt, és befeküdt mellém. Egy nagy sóhaj kíséretében közelebb húzódtam hozzá, és átöleltem.

- Jó éjt.- suttogtam fülébe, azonban válasz nem jött.

                                                                          ***

Egész éjszaka csak forgolódtam, nem hittem el, hogy képes lettem volna lefeküdni Eric-el. Mi a fene van velem? Még szerencse, hogy Eric-nek több esze volt. Úgy döntöttem, fel kelek mielőtt felébresztem a mellettem édesen alvó fiút. Úgy éreztem, mintha haragudna rám, vagy is azt vettem le éjszaka. Valahogy ki kéne engesztelnem. Áhh meg van. Ágyba viszem a reggelit neki. Gyorsan megrohamoztam a konyhát, sürögtem forogtam, minden létező kaját megcsináltam. Tálcára raktam mindent, mellé egy pohár frissen facsart narancs levet, és megindultam az emeletre. Lassan kilenc óra, csak felébredt. Nagy nehezen kinyitottam az ajtót, elég nehézkesen ment a kezembe lévő nagy tálca miatt. Lassan letettem a táncát az ágyra, és Eric mellé ültem. Olyan aranyosan aludt, mint egy kis gyerek, édesen szorongatta a párnáját. Kezemet végig húztam enyhén borostás arcán, mire laposan nyitogatni kezdte szemeit.

- Jó reggelt! - mosolyogtam rá szégyenlősen. Elégé szégyelltem magam az éjszakai hülyeségem miatt.

- Hm..jó reggelt. Mi ez a jó illat?

- Hoztam neked reggelit.- mondtam kislányos hangon.

- Tényleg? Nekem kéne kiszolgálni. Hogy vagy?- vizsgálgatott szemeivel.

- Jól vagyok.

- Dehogy vagy jól.- emelte fel a hangját. Én csak nagy szemekkel néztem rá meglepettségembe.

- Meghalt az apád Doris. Ezek után senki sincs jól. Ne tartsd magadba.- lágyult el a hangja.

- Mit akarsz? Törjek, zúzzak?- kérdetem egy enyhe gúnnyal a hangomba.

- Akár azt is, de ne fojtsd el, mert rosszabb lesz.- nézett rám azokkal a nagy barna szemeivel.

- Inkább edd meg a reggelid, mert kihűl - tereltem a témát.

- Ezt még nem fejeztük be.- fenyegetett mutatóujjával, majd neki állt a reggelijének. Miután belém nyomott egy-két falatott, ő is befejezte, és mind a ketten felöltöztünk. Magamra kaptam egy cicanadrágot, hozzá egy bő, ejtet vállú, laza felsőt, majd le mentem a nappaliba. Örömömre, csak egy papír fogadott, hogy ügyet intéznek. Hála az égnek. Levágódtam a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Szokás szerint, semmi érdekes nem volt benne, így ki is kapcsoltam, abban a pillanatba ült le mellém Eric is.

- Mit csináljunk ?- kérdeztük egyszerre. Erre mindkettőnkből kitört a nevetés.

- Nem tudom, nincs semmihez kedvem.- húztam el a számat.

- Akkor maradjunk itthon, és lustálkodjunk. Úgy is ritkán tehetem meg.-mosolyodott el. Nem is tudom, mi lenne vele nélkülem. Valószínű a diliházba lennék már. Fejemet a vállára hajtottam.

- Sajnálom ami éjszaka történt.- mondtam szinte alig hallhatóan.

- Nincs mit sajnálnod, tudom,hogy most össze vagy zavarodva.- mondta, közben mellkasára vont. Hallottam szíve minden egyes dobbanását.

- Nem akarsz mesélni apudról?- törte meg a csendet.

- Nem igazán volt jó a viszonyunk. Nincs semmi jó élményem vele kapcsolatba.- sóhajtottam nagyot.

- De hiszen nem arról álmodtál? Amikor biciklizni tanított? Az nem jó emlék?

- Akkor is csak kritizált,mint mindig. Nem tudod elképzelni, milyen egy ilyen emberrel akár csak egy térségbe lenni.

- De még is az apád,szereted.

- Szeretem, mert muszáj. Szerettem, mert az apám volt, ennyi.- húzódtam el tőle.

- Semmi sem muszáj Doris.

- Ne akard nekem most be mesélni, hogy azok után amit tett velem és anyámmal, szeretem. Mert ez nem igaz. Gyűlölöm amilyen volt, amilyen lett, amivé tett engem és az anyámat, és hogy ezzel elszakított tőle. Kötelességemből találkozgattam vele, és jártam be a kórházba. Semmi más okból.

-  Doris...-akart megint a védelmébe lépni, de félbe szakítottam.

- Ne védd. Tudod nagyon jól mit tett velem, és az egész családdal.

- Nem védem, csak nem utálhatod. Meg kellett volna hallgatnod, hogy mit miért tett.

- Kibaszottul nem érdekel, mi késztette arra, hogy üsse, verje anyámat. Mert erre nincs semmi -féle kifogás. De különben is te beszélsz arról, hogy hallgassam meg? Mikor te sem hallgattál meg, amikor kellett volna, csak akkor mikor be voltam drogozva, és kikényszerítettelek rá.- mondtam el egy levegővel, de mire észbe kaptam mit mondtam, Ericnek is leesett.

- Te...te miről beszélsz? Emlékszel rá?-nézett rám megdöbbenve.

- Igen, emlékszem.

- De még is mikor?- dadogott. Nem akarta el hinni.

- Lassan egy hónapja.

- Miért nem szóltál? Már amikor meghívtál Mike születésnapjára is emlékeztél, igaz? És még sem mondtál semmit, ahogy tegnap se. Miért Doris, mért csinálod ezt velem? Miért hazudozol folyton nekem?- teljesen kikelt magából, föl-le járkált.

- El akartam mondani.- mondtam szinte suttogva.

- Igen? És mi akadályozott meg benne?- szinte köpte felém a szavakat.

- Az, hogy nem voltál egyedül. Azzal a ribanccal voltál, akivel a szülinapi bulin is.

- Nem ribanc, egy kedves, normális lány, és semmi közünk nem volt egymáshoz. De ha lett volna is, akkor se lett volna hozzá közöd. Ugyan is te dobtál azért a River gyerekért. - ordította az arcomtól pár centire. Szinte éreztem, hogy remeg minden izma a bőre alatt.

- Ha nem volt semmi köztetek, mért véded annyira? És mért voltál annyira rá tapadva az egész buli alatt? Ugyan már Eric, nem vagyok hülye. Különben is mikor River-el voltam, nem emlékeztem.

- Amikor el mentem hozzád, nem azért mentem, hogy meghívjalak, el akartam mondani, de te azzal a lánnyal voltál, és ahogy néztél rá. Nem voltam képes rá.

- Tegnap se voltál rá képes? Amikor meséltem, te meg úgy tettél, mint aki semmiről nem tud.

- Össze voltam zavarodva, és féltem, hogy itt hagynál.- csuklott el a hangom.

- Kezdelek kiismerni Doris. Rohadt egy önző ember vagy. Ha közeledbe engedsz valakit, azt vagy kihasználod és eldobod, vagy megalázod. Szánalmas, ember lettél.- Szavai olyanok voltak, mintha kést forgattak volna a szívembe.

- Akkor miért vagy még itt?- néztem rá könnyes szemmel.

- Magam sem tudom.

- Akkor menj, nem állítalak meg.- ordítottam.

- Látod, erről beszéltem. Ég veled Doris.- majd hangos ajtó csapással, el ment.