2.évad 11.fejezet - Élj úgy, mintha utolsó nap lenne!

Ever Enough

- Persze, gyere.-tárta ki előttem az ajtót Taylor, majd kivette a kezemből a táskát. Lassan át léptem a küszöböt, és besétáltam a dohos nappaliba.

- Egyedül laksz?- mire csak bólintott. Úgy éreztem jobb ha nem erőltettem a témát.

- Különben jól ott hagytatok.-fordultam dühösen felé, vagy is próbáltam azt látszatot kelteni.

- Bocs, de nem akartam megint a fogdába ki kötni.- emelte fel kezeit védekezés gyanánt.

- De különben ki volt az a jól öltözött csávesz?

- Mike,a nagybátyám.- ültem le a kanapéra.

- Áá már értem. Összevezettek?- ült le ő is mellém.

- Szerinted? Persze, úgy ráncigált haza, majd anyám megint jött a dumával, hogy ha nem hagyom abba elvonó stb.stb...-forgattam a szemem.

- Mike persze mellé állt.

- Anyád tele beszélte a fejét?

- Még szép, hisz abba profi.-fintorodtam el.

- Na gyere, menjünk aludni mindjárt fel kell a nap.-paskolta meg a térdem.

- Oké, de előtte lezuhanyozhatok?-kérdeztem kislányos hanggal.

- Persze,de tudod ne sokáig mert elfogy a meleg víz.

- Rendben.-fogtam egy nagy pólót majd besiettem a fürdőbe. Ledobáltam ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. Tényleg csak pár percig volt meleg víz, így nem élvezhettem sokáig ahogy a meleg víz fel melegíti a testemet. Gyorsan fel kaptam a pólóm, franci bugyim, és be mentem a szobába. Szinte alig láttam annyira sötét volt. Elbotorkáltam az ágyig, majd kényelmesen elhelyezkedtem.

- Remélem nem baj, hogy együtt kell aludnunk.-szólalt meg mellőlem egy rekedt hang. Ijedtem felsikítottam, és azzal a lendülettel a földön találtam magam.

- Jól vagy?- szólalt meg Taylor, mikor újra kapott levegőt a sok nevetéstől.

- Csodásan.- dörmögtem az orrom alatt.

- Na gyere.- fogta meg a kezem, majd fel rántott maga mellé. Mind a ketten kényelembe helyzetük magunkat, majd a plafont kezdtük tanulmányozni.

- Tudod, hogy mindig minden rendben jön.- lökött játékosan oldalba, ami rögtön mosolyt csalt az arcomra, és kirángatott a töprengésből.

- Nem akarsz mesélni, mi történt Svédországba?-fordult felém.

- De.- nagyot sóhajtottam, majd neki álltam a hosszú, bonyolult mesémnek, amit figyelmesen végighallgatott.

- Mit szólsz ahhoz, hogy holnap délutántól egyfolytában bulizni fogunk? Ki használjuk a fiatalságunk minden másodpercét. Na? Benne vagy?- csak nevetve bólogattam.

- Mindig minden körülmények között együtt?-mutatta felém kisujját.

- Mindig minden körülmények között.-kulcsoltam bele én is kisujjamat. Minden egy ígérettel kezdődött, és azzal is fog befejeződni?

***

Azt hittem könnyen fog menni ez az egész bulizós dolog, de tévedtem. Harmadik nap után teljesen ki dőltem a sorból. Nem is értem Taylor, hogy bírja. Itt fekszem a kanapén, és nyüszítek mint egy kis kutya.

- Jaj fejezd már be kutyuska.- ugrott rám Taylor.

- Ne - kapálóztam.

- Nagyon ki jöttél a gyakorlatból úgy látom.- nevetett fel barátom.

- Szerintem ebből sosem volt gyakorlatom.- ültem fel.

- Mi lenne ha ma kicsit pihennénk? Bele kell jönnöm megint.- próbáltam egyezkedni.

- Hát jó. Mi terv mára?

- Mi lenne ha el mennék arra a helyre ahol régen lógtunk. Na?

- Muszáj?-húzta a száját.

- Iiiigeen. Légyszí - Vigyorogtam mint egy öt éves.

- Na jó.- adta be a derekát.

- Hurrá!- ugrottam nagy lendülettel a nyakába, aminek az lett a következménye, hogy úgy borultunk le a kanapéról mint két krumplis zsák.

- Au. Nem hiszem el mire rá nem veszel. Ebbe nem változtál. De most már igazán kiszállhatnál a lépemből.-nyögött fel Taylor alattam.

- Bocsi-nyomtam nagy cuppanós puszit arcára, majd felsegítettem.

***

-I de vágytál annyira?- nézett rám unottan, mikor kiértünk a dombos kis rét féleséghez. Sehol a környéken egy ház, se emberek. Csak a természet vett körül.

- Igen. Ne fintorogj már. Régen szerettél itt lenni.

- Az régen volt. De jó kis fiú leszek megígérem.-tette szívére a kezét.

- Helyes. Gyere.- Húztam magam után. Egy öreg nagy fa árnyékába helyezkedtünk el. Taylor rögtön szét terült a fűben, én is követtem a példáját.

- Most mond hogy nem jó itt lenni?- kérdeztem percekkel később csukott szemmel. Élveztem a friss levegőt, és hallgattam a madarak csicsergését.

- Nem rossz. Kicsit unalmas.

- Rosszabb vagy mint egy gyerek. De mit szeretnél csinálni?

- Itt semmit nem lehet csinálni.- fintorgott.

- Régen tudtunk, most is menni fog.

- Egy régen többen voltunk, kettő csodaszer  is volt. Bár az akad nálam.-kotorászott a zsebébe.

- Mond, hogy nem hoztál?-néztem rá csúnyán.

- Ööö nem.- dugta vissza a kis dobozkát a zsebébe, mire én csak a szememet tudtam forgatni.

- Akkor játszunk felesz vagy merszet.-csillant fel a szeme. Jézus rosszabb mint egy gyerek. Na jó addig is csöndbe marad, és nem hisztizik, hogy unatkozik.

- Rendben.- ültem fel vele szembe. Addig ő elővette az ásványvizes üveget, és közénk rakta.

- Minek üveg mikor csak ketten vagyunk?- próbáltam vissza tartani a nevetést.

- Ajj olyan ünneprontó vagy. Akkor ki kezdi?- kérdezte durcásan.

- Én.- vigyorogtam rá.

- Felelsz vagy mersz?

- Felelek.- Oké,gondolkozz Doris. Meg van.

- Kibe voltál szerelmes a középsuliba?

-Kösz Morgan. Julie-ba.

- Tudtam! Én mindig mondogattam, de senki nem hitt nekem.-csattantam fel.

- Jól van, leszállhatnánk a témáról, régen volt. Jöjjön a te kérdésed.-vakarta meg az állát.

- Felesz vagy mersz?-tette fel ő is a kérdést.

- Felelek.

- Miért kezdtél el drogozni? Ugyan is azt tudom, hogy velünk próbáltad ki és, hogy ki voltál teljesen bukva, de az okát sosem árultad el.- Bele a közepébe. Nem is Taylor lenne.

- Az egy igazán hosszú történet.-próbáltam kitérni a kérdés alól.

- Időnk mint a tenger.- dőlt hátra a fűbe.

- Na jó szóval …..

Doris Morgan hogy lehetsz ilyen hülye. Mért kell minden létező ételt, édességet felzabálnod? Azt akarod, hogy jövőre téged vágjanak le röfi helyett? Mért nem találták fel olyan tükröt ami azt mutatja amit akarunk. Nem egy fél disznó nagyságú lányt. Nem csodálom, hogy egy fiú se néz rám. Helyükbe én is lehánynám magam. Oké, ki kell adnom magamból amit ettem. Most utoljára utána oda figyelek mit eszem. Jaj úgy sem fogom tudni meg állni. Nem érdekel ki kell adnom magamból. Gyorsan berohantam a fürdőbe, és a wc fölé hajoltam. Oké, Doris nem először csinálod. Akkor még is mért irtózol tőle ennyire? Oké, háromra. Fel emeltem a mutatóujjam. Egy. Közelítettem az ujjam szám felé. Kettő. Bedugtam a számba. Három. És már ki is jött amit fél órája bezabáltam. Percekig adtam ki magamból, mire végre megkönnyebbülést éreztem. Megmostam az arcomat, fogamat, majd megpróbáltam kiosonni a fürdőből. De nem igazán jött össze ugyan is anyámba botlottam.

- Minden oké?- kérdeztem rekedt hangon. Imádkoztam, hogy csak most jött.

- Ezt nekem kéne kérdeznem. Mostanában elég gyakran hánysz. Beteg vagy?- vizsgálgatott szemeivel. Úgy látszik imáim nem hallgattak meg. De mért is hallgattak volna meg? Mikor mindig kísértésbe esem.

- Nem.

- Akkor már értem.- Érti? Jaj ne!

- Mit?- kérdeztem alig halható hangon.

- Taylor igaz?- Taylor mi?

- Hát persze, elég sokat voltatok mostanában együtt. Tudtam, hogy nem kéne engednem.

- Anyu miről beszélsz?-szakítottam félbe saját történetét.

- Azt hogy felcsinált az a Taylor gyerek - ordította arcomba. Hogy mi van? Honnan veszi ezt a hülyeséget? Percekig csak bámultam rá meglepettségembe.

- Hogy....képzelheted...ezt.. rólam?- kérdeztem akadozva. Még mindig nem tudtam el hinni, hogy anyám ilyet feltételez rólam.

- Még is mit higgyek? Mostanában, egyfolytában sápadt vagy hánysz, és későn jössz haza attól a Taylor nevű jött mentől. Három gyereket szültem Doris ,tudom jó mikor terhes valaki. - Szinte ordította.

-Tudtommal a sápadtság és a hányás nem csak a terhesség jele. Már ne is haragudj ooh Szent Mária megtestesítője. Lehet elkaptam valami vírust, vagy mit tudom én. Kettő, Taylor egy normális fiú. Semmi jogod, hogy sértegesd. Különben is csak barátok vagyunk. Úgy hogy ne papolj nekem itt légy oly kedves. Különben is elég sértő, hogy ilyet kinézel belőle. A LÁNYODBÓL.- Emeltem fel a hangom, majd el indultam lefelé.

- Most még is hová mész? - ordította utánam.

- El. - majd becsaptam mögöttem az ajtót.

- Most ugye viccelsz? - nézett rám nagy szemekkel. Mire csak ráztam a fejem.

- Azt hitte teherbe ejtettelek? -bólintottam, mire hangos röhögésbe tört ki.

- Te meg én?-mutogatott össze vissza mint egy idióta, közbe egy percre se hagyta abba a nevetést.

- Igen. Mit nem értesz ezen? Azt hitte lefeküdtünk, és teherbe estem. Lerajzoljam?-kérdeztem enyhe gúnnyal.

-Oké, oké, de hogy hihette. Mármint baby, tudod imádlak. Meg irtó dögös vagy, de mindig is húgomként tekintettem rád.

- Én tudom, de anyám nem tudta, lehet hogy még mindig abba a hitbe él, hogy elvetted a szűzesésemet.

- Hihetetlen, de ha már itt vagyunk, ki vette el?-nézett rám huncut mosolyával.

- Vége a mese délutánnak, menjünk míg be nem sötétedik.-kezdtem el pakolászni kis táskámba.

- Úgy is kiderítem.

- Lehet próbálkozni.- Össze pakoltunk mindent, majd vissza mentünk a főútra és sétálni kezdtünk haza felé. Egy kérdés már napok óta foglalkoztatott, így fel tetettem.

- Taylor.-szólaltam meg hosszas csönd után.

- Hm?

- Mért laksz egyedül? Hol vannak a szüleid?- hirtelen felém kapta fejét, és szomorú szemekkel nézett rám.

- Meghaltak.-szólalt meg halkan, majd elkapta a tekintetét. Én is csap percekig sétáltam mellette, mire valami értelmeset tudtam kinyögni.

- Sajnálom.-  csak egy biztató mosolyt küldött felém. Francba! Csöndbe kellett volna maradnom. Mért nem tudom tartani azt a nagy számat? Ne válaszolj. De mibe halhattak meg? Áhh nem akarok jobban fájdalmat okozni neki, de mi van ha szüksége van egy kis lelkizésre? A hülye haverjaival ilyeneket tuti nem beszél meg. De mi van ha bennem se bízik?

- Tudom, hogy kíváncsi vagy, és magadba vitatkozol, hogy megkérdezd-e. Szóval ki vele.- Francba. Jobban ismer mint kellene.

- Nem akarom feltépni a régi sebeket.

- Nem fogsz semmi sebet feltépni. Rájuk bármikor boldogan gondolok.-mosolyodott el.

- Hogy haltak meg?

- Egy autóbalesetbe. Épp értem jöttek, mivel megint teljesen be voltam állva, és következő nap azt se tudom hol vagyok. Egy kamion lesodorta az útról őket.- bámult maga elég, mint ha az egész lepergett volna a szemei előtt.

- Csak pár méter kellett volna. De ha nem szívóm szarrá az agyam, akkor most még most élnének.

- Taylor nem a te hibád. Lehet akkor is történt volna valami, nem tudhatod.

- Te ezt nem értheted Doris. Rendes emberek voltam, de én idióta leszartam őket. Miattam haltak meg, mert nem tudtam a seggemen maradni.-ordította teljesen ki kelve magából, majd földre rogyott és már csak azt láttam hogy rázkódik a háta. Sír. Sosem láttam ilyen összetörten.

- Tudtam, hogy hagynom kéne a témát.-szólaltam meg halkan, majd oda mentem mellé és átöleltem. Tiszta erőmből szorítottam.

- Ki kell békülnöd anyáddal, míg megteheted. Ki tudja mi fog törtnéi. Ne enged hogy az történjen mint velem.

- Ezt ne most beszéljük meg.

- Nem fogom hagyni, hogy elkövesd azt a hibát amit én.

- Te lettél a védőangyalom vagy mi?- kuncogtam fel.

- Nos, sokféle képen neveztek már, de védőangyalnak még nem. De kifejezetten tetszik, és illik rám. - kacsintott rám. Végre a régi Taylor. De jó tudni, hogy van ilyen oldala is.

- Rendben, beszélek anyámmal, de neked is jönnöd kell velem. Bemutatlak neki..

- Még egy darabba akarok lenni.

- Vigyázok rád, megígérem. Na gyere ide.- öleltem meg.

- Mindig minden körülmények között, tudod.- suttogtam fülébe.

- Így van.-nyomott puszit arcomra, majd kibontakoztam öleléséből, felkaptam a táskám.

- Siessünk mert mindjárt esni fog.- szóltam hátra, mikor már egy jó ideje sétáltunk, azonban válasz nem jött, így hátra fordultam. Taylor az egyik fánál kapaszkodott, sápadtan, kapkodta a levegőt, majd erőtlenül rogyott össze.

-Taylor...