2.évad 8.fejezet - Végső búcsú

Sziasztok! Megérkeztem  a fejezettel.Ne haragudjatok a csúszásért, de ismételten a blogspot kicseszett velem. Beállítottam az időzítőt, de nem rakta ki.  Szóval nézzétek el nekem. Nincs sok hozzá fűzni valóm. Elég szomorú rész lett. Ja, és köszönöm, a pipákat, komikat. Amint lesz időm, válaszolok rájuk. Remélem, azért ez is elnyeri a tetszésetek. Jó olvasgatást.! :)
K&H

Eric szemszög:

Justin Timberlake hangjára riadtam fel. Telefonom úgy rezget az asztalon, majd le esett róla. Kómásan nyúltam felé, és nyomtam meg a zöld gombot.

- Eric hol a francba vagy?-hallottam meg Alex feszült hangját. Mi baja van megint? Aztán észbe kaptam. A próba. Francba.

- Uhh bocs, elfelejtettem, rohanok - pattantam fel, és húztam fel a gatyám egy kézzel.

- Rosszabb vagy mint egy öregasszony,már fél órája várunk.

- Későn feküdtem le, de lerakom. - majd gyorsan kinyomtam, és próbáltam a választott ruhadarabokat magamra rángatni. Ami egy szürke szabadidő gatyából,egy piros felsőből,és az imádott piros cipőből állt. Fogat mostam,befújtam magam, és már rohantam is. Csupán csak egy órát késtem, de most már igazán megszokhatták volna.

Szerencsére, nem volt dugó,úgy hogy másfél órás késéssel megúsztam. De gondolom a többiek nem örültek ennek.

- Tudom,tudom, egy oltári nagy barom vagyok, bocsánat. De kezdjük inkább - emeltem fel a kezem védekezésként,mikor beléptem. Féltem ha itt négyen nekem esnek végem lesz. Akkor mi lesz a rajongóimmal? Áá bele se gondolok.

                                                                      ***

- Várjatok,le..le kell ülnöm..Nem kapok levegőt..- lihegtem. Minek néznek ezek engem? Két órát végig táncoltunk,egy percre se hagytunk abba. Lehet ezzel akarják megbosszulni,hogy késtem.

- Neked kéne tovább bírnod. Nem te vagy az énekes? - nézett rám gúnyosan Alex

- Haha nagyon vicces. - szólaltam meg mikor újra tudtam venni levegőt.

- Jó úgy látom mára ennyi. Eric egy puhány pöcs lett.- mindenkiből kitört a nevetés. Én csak az épp számba lévő vizet köptem ki.

- Nem vagyok puhány!

- De pöcs az igen - vigyorgott Edin mint egy idióta.

- Na jó, szálljatok le rólam,különben munka nélkül mentek haza.- vágtam be a durcást.

- Na jó, menjetek,még a végén el kezd sírni - kezdett el röhögni Alex. A kezembe lévő vizes palackot hozzá vágtam.

- Ja, míg el nem felejtem, Tomas mondta,hogy szóljak,menj be Mike-hoz.- Minek kell nekem oda mennem ?

- Minek kell nekem Mike-hoz mennem?- néztem rá érdeklődve.

- Fogalmam sincs ,csak át kellett adom.- Nem tudom,mit akarhat. Talán a tegnapi incidens miatt? Igazából Doris kelt ki teljesen magából. Nem tudom miért. Talán az alkohol.

- Még mindig nem beszéltétek meg Dorissal?- Mi van csak nem gondolat olvasó? Különben is mit kellene megbeszélni,minden világos.

- Mit kéne? Tovább lépet,és azzal a babaarcú River-el van.- fintorodtam el.

- Te sem vagy jobb,ugyan is a klipes pipivel mentél.- méregetett a szemeivel.

- A pipinek van neve is,és semmi sincs köztünk. Nem tudom mire célzol.

- Aha,és ezt Doris is tudja? Véletlenül nem direkt csináltad,hogy féltékenyé tedd?- vigyorgott rám azzal a „mindent tudok mosolyával”.

- Nem tudom miről beszélsz.- tetettem a hülyét.

- Nekem nem tudsz hazudni. De te dolgod. Csak okosan, mert lehet most játszadozol, de mire észbe kapsz tényleg elveszíted.- kacsintott felém, majd bevonult az öltözőbe. Remek, Alex meg a jó tanácsai. Mért nem párterapeutának ment koreográfus helyett?! Én is gyorsan át öltöztem, és indultam is Mike cége felé. Viszonylag hamar oda értem. Végig mentem egy hosszú folyóson ahol egy kedves titkárnő fogadott.

- Jó napot. Mike Colinshoz jöttem.- mondtam kedvesen a nőnek.

- Áá Eric.- hallottam meg mögülem egy hangot.

- Nate?- lepődtem meg. Mostanában nem is láttam. Nem mintha nagyon hiányzott volna.

- Igen,nyugi, nem vacsorázni akarlak meghívni, hanem most én csinálom Mike dolgait.- közbe mutatta, hogy menjek be az irodába.

- Miért hol van, csak nem sok volt a tegnapi pia? - viccelődtem.

- Nem, teljesen más.- sóhajtott nagyot.

- Valami gond van? Megint Dorissal?- kérdeztem ijedten.

- Nem, nem Dorissal, hanem az apjával. Meghalt.

Christina Aguilera - Hurt

Doris szemszög:

Sokszor át futott már az agyamon, hogy mi lesz ha ez megtörténik. Sőt, elég sokan mondogatták körülöttem,hogy nem számítsak semmit jóra. De még is azt hittem ,hogy ő bármit túl él, hogy ott lesz az esküvőmön, a gyerekeim születésekor. Tudom, hogy ez miatt nem kéne rosszul éreznem magam,de még is hibásnak érzem magam miatta. Nem volt jó apa, egyáltalán nem volt az, de még is az apám volt. Képtelen voltam úgy rá gondolni,aki mindig csak bántott amikor megtehette,mint testileg, mint lelkileg. Mellette kellett volna lennem. Félek haza menni. Félek a nagyi szemébe nézni,félek,hogy a szemébe nem azt a ragyogást fogom látni mint régen amikor meglátogattam. Helyette dühöt, megvetést, hogy nem voltam mellettük, ebben az időszakban.

- Minden rendben lesz.- szorította meg kezem a taxiba Mike.

- Semmi sincs rendben,sose volt semmi rendbe.- csuklott el a hangom.

- Erősnek kell lenned. Apád se szeretné,hogy ez miatt vissza ess.- Azt se tudom,milyen erősnek lenni. Akkor még is hogy legyek az ? Közben az autó megállt a házunk előtt. Vettem egy mély levegőt,és kiszálltam. Rögtön megcsapta orromat a szennyezett levegő. Hihetetlen,hogy újra itthon vagyok. Gondolkodtam már a haza jövetelen,de sosem gondoltam volna,hogy ilyen dolog miatt kell haza jönnöm. Mike kivette a csomagjainkat,majd kifizette a sofőrt. Félve nyomta le a régi otthonom kilincsét,majd beléptem.

- Hahó.- szólaltam meg halkan.

- Jaj kicsikém,mért nem szóltatok? Kimentünk volna elétek.- ölelt át anyu szorosan.

- El is felejtettük.- bontakoztam ki öleléséből. Ahogy körül néztem, minden ugyan úgy volt ahogy itt hagytam. Furcsa, anyám mániája ,hogy havonta új függönyt vessz.

- Mikor lesz a temetés?- fordultam anyám felé.

- Kettőkor, addig még van pár óra. Nem akarsz lepihenni?- Hihetetlen.

- Mért akarnék? Jól vagyok.

- Akkor is azt mondtad mikor gyógyszereket szedtél.

- Mért kell mindig felhoznod? Egy kibaszott napot nem bírsz ki, hogy ne kritizálj? Apát szidtad, mikor te se vagy jobb.- kikaptam nagybátyám kezéből a táskám, és felrohantam a szobámba. Ajtómat hangos csapódással bevágtam. Neki dőltem az ajtónak, és nagy levegőket véve próbáltam magam nyugtatni. Szobám is ugyan úgy állt. Poszterek, képek a sárga falon. Nem volt sok minden benne, de ez az egy hely volt, ahol letudtam nyugodni, eltudtam bújni a bajok elől, egy ideig. Táskámat levágtam a földre, majd befeküdtem a frissen bevetett ágyba. Tüdőmet át járta az öblítő illata, rögtön beugrottak a régi szép idők.

- Jaj Lily nem akarunk több Sex és New York részt megnézni.- nyafogtam. Hihetetlen, hogy bír egy huzamba húsz részt meg nézni. Esther-el már szinte könyörögtünk neki. Mi voltunk a három jó bari, vagy is úgy hívtunk magunkat. Lehet valakinek a Másnaposok című film ugrik be, nekünk nem csak az. Mind a hárman teljes más egyéniségek voltunk ,de még is nagyon jól ki jöttünk. Lily az örökmozgó, aki egy percet nem tudott, megülni a fenekén. Esther ő egy igazi művész lélek volt. Imádott fényképezni, rajzolni. Állandóan minket akart különféle pózokba lencsevégre kapni. Nos, akkor még én is teljesen más voltam. Egy vidám, álmodozó, naiv kislány voltam . Aki mert előre tervezni.

- Jól van akkor nézzünk valami romantikus vígjátékot. - jutott eszébe Lily-nek újabb „fantasztikus” ötlet.

- Ajj, nekem semmi hangulatom nincs hozzá.- fintorogtam.

- Nézzünk valami horrort,vagy drámát.- Nem is Esther lenne, ha ezt nem ajánlotta volna fel.

- Én azt tuti nem nézem.- tiltakozott Lily.

- Úgy látom most sem fogtok semmit megnézni.- nevetett fel nővérem az ajtóba. Mindhármunkból kitört a hangos nevetés. Igen,ilyenek vagyunk mi.

Igen, akkor még teljesen más volt minden. Nem volt semmi problémánk, a kamasz hisztin kívül. Bár akkor még az is nagy problémának számított. Mit nem adnék azért, hogy újra olyan legyek mint rég. Erőtlenül át fordultam másik oldalamra, és az órára pillantottam,ami még csak delet mutatott. Megakadt a szeme a kis komódon lévő képen. Én,anya a két nővérem,és az unokahúgom voltunk rajta. Anya szülinapján készült, mikor megleptük egy sétarepüléssel. Nem csak anya repült először, hanem én is. Feledhetetlen emlék marad. Tériszonyom van, de ott még azt is elfeledtem, annyira magával ragadott a látvány. Minden olyan pici volt, az egész várost be lehetett látni. Akkor még jó volt a viszonyunk, most még egy napot se bírunk ki, hogy ne vesznénk össze. Bevallom hiányoznak a közös vásárlások,bár cipő vásárlásakor mindig összekaptunk,de mindig kibékültünk a nap végére. Az, hogy vele bármiről tudtam beszélgetni, és mindig ellátott a komoly tanácsival. Valami képen a példa képem volt, vagy még mindig az. Tisztelem benne, hogy feltudott nevelni, és hogy milyen keményen dolgozott,hogy mindenem meg legyen. Nem is tudom,hogy miért romlott meg a viszonyunk vagy, hogy mikor. De feleslegesen pazarlom erre az időm, úgy sem fogok rá jönni, és nem is érdemes. Nagy nehezen felültem, majd fürdő felé vettem az irányt. Tele engedtem a kádat, tele öntöttem habfürdővel, és elmerültem a habokba.

- Doris ideje kiszállni a vízből. Megfogsz fázni.- dorgált meg anya.

- Csak pár percet még.- kérleltem kiskutya szemekkel.

- Kicsim,teljesen kihűlt már a víz. Majd holnap is játszhatsz,de fogadj szépen szót. Mi lesz majd nagy korodba. Főnöködnek sem fogsz majd szót fogadni?

- Nem,mivel én leszek a főnök.- kuncogtam fel.

- Hogy odáig eljuss sokat kell még tanulnod. De nyomás hercegnő, öltözz.- Csapott a fenekemre, miután körém csavarta a törülközött.

Akaratlanul is, de kicsordult egy könnycsepp az emlékektől. Sokat köszönhettek neki. Mindenért őt okoltam, mikor ő csak segíteni akart. Könnyebb volt őt okolni, mint hogy magamba néztem volna.

- Kicsim minden rendben? Ideje készülődni.- zökkentett ki anya.

- Persze. Mindjárt megyek.- válaszoltam, majd magam köré csavartam a törülközött. Ahogy kiléptem a fürdőből, rögtön megláttam az ágyamon a kikészített fekete ruhámat, cipőmet. Rögtön mosolyt csalt az arcomra. Nem is anya lenne.De az én fejemből teljesen ki ment, szerencsére neki nem. Felvettem a fekete térdig érő egybe ruhát, ami ki volt készítve, majd a cipőt. Megfésülködtem, és próbáltam eltüntetni a szemem alatti karikákat. De mivel esélytelen volt, ezért a jó öreg szemüvegnél maradtam. Már mindenki a napaliba tolongott, mikor leértem. Oda mentem anyához, és megöleltem.

- Sajnálom.

- Semmi baj kicsim.- simogatta meg az arcomat. Anyu a nővéreimmel ment, én pedig Mike-al. Ahogy közelítettünk a temető felé,annál inkább nőt a gombóc a torkom,és fojtogatott a sírás. Ahogy kiszálltam az autóból, a lábaim úgy remegtek mint a kocsonya. Szerencsére Mike erős karjai biztosságot nyújtottak. Mi lenne velem nélküle? Pár perc és kettő. Már mindenki a ravatalozóba volt. Voltak ismerős arcok, és voltak akiket életembe nem láttam még. Oda mentem nagyihoz, és átöleltem.

- Sajnálom.- csuklott el hangom.

- Van mit.- szólalt meg ridegen. Csak álltam ott, mintha nem számítottam volna rá, és csak néztem rá. Mike-nak sikerült elrángatni az egyik székig. Min lepődők meg? Tudtam, hogy ez lesz. Pap vagy fél órán keresztül papolt arról, hogy édesapám milyen jó ember volt. Az emberek háromnegyede nem tudja, milyen volt valójában.De mindegy, ez egy temetés. A halottakról jót, vagy semmit. Mikor a pap befejezte, mindenki elindult a kijárat felé, hogy elkísérjük az utolsó útjára. Éreztem, hogy a lábaim már nem sokáig bírják, és hogy a könnyeim önálló útra keltek arcomon. Minden gyerek azt hiszi, hogy a szüleik örökre élnek. Még jó magam is azt hittem, és most itt állok a koporsójától pár lépésre, és végig nézem ahogy földet dobnak rá. Hallottam, mamám hangos zokogását, ami bennem is lavinát indított el, és éreztem ahogy a lábaim végleg felmondják a szolgálatot,és összerogyok. Nagybátyám kapott karom után, és vett ölébe, vitt ki a tömegből. Arcomat mellkasába fúrtam, és próbáltam csillapítani zokogásom,de sehogy sem maradt abba. Mellkasom már szúrt, és úgy kapkodtam a levegőt mint aki fuldoklik. Nagybátyám nyugtatásként simogatta a hátam, de egyik pillanatban abba hagyta,de nem volt erőm fel emelni a fejem. Csak ültem azon az átkozott padon, és a földet bámultam. Ám hirtelen két erős kar fonódott körém, ezzel arra kényszerítve, hogy fel emeljem a fejem. Amint megláttam az arcát, rögtön melegség járta át a szívemet. De megszólalni nem tudtam, csak ismét hangos sírásba törtem ki.

-Semmi baj, itt vagyok.-ölelt magához jó szorosan.