2.fejezet - Helló Stocholm!

Sziasztok!

Íme a második fejezet. Ez se annyira hosszú, sajnos első pár rész nem olyan hosszú. De már dolgozok rajta. Köszönöm véleményeket,el se hiszitek mennyire örülők mikor meglátom,hogy írtatok. Válaszoltam az összesre. Remélem erre is kapok. Jó olvasást! :) <3

 

Kelly Clarkson - Breakaway

Hmm.. puha ülés, a tv-be teljesen más a repülő, vagy legalább is kinézetre. Gondolom ebből mindenki rá jött, hogy először ülők repülőn. Igazából mindig is szeretem volna utazni, bejárni a világot, de mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. Ez az álmom se vált valóra, vagyis eddig nem. Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz ez a levegőváltozás.
Bedugtam fülembe a fülhallgatóm, és próbáltam piheni, bár az út nem olyan hosszú, de minden percet ki kell élvezni. Mindig a zene a "gyógyszerem" a bajokra, vagyis egy darabig, utána had ne kelljen részletezem mihez nyúlok. Egy órával később már Stockholm-ba voltunk. Lassan baktattam a nagy tömegbe közbe Mike-ot keresve, de sehol nem láttam. Valaki hirtelen a vállamhoz ért, és ijedtembe az egyik utazótáskámmal lábon vágtam. Nos, pár másodperc múlva rájöttem nem kellett volna.
- Te jó Isten, Mike ilyet többet ne csinálj, majdnem megállt a szívem - vettem kapkodva a levegőt.
- Anyád szólhatott volna, hogy védőfelszerelésbe jöjjek, de a basszus mi a francot hordasz te a táskádba, díszkövet? Majdnem eltört a lábam - Erre a kijelentésre nevetve a nyakába ugrottam
- Hiányoztál Mike!
- Húha, elég nagy hangulatváltózásaid vannak, egyszer szétütsz, máskor meg nyakamba vetted magad. Különben te is hiányoztál Doris - mosolygott rám
- Akkor mindened meg van? Mehetünk? - kérdezte, én csak bólintottam egyet.
- Milyen volt az út? Először repültél, igaz?
- Igen először, és tetszett az első 5 percben, de utána már nem foglalkoztam vele - vigyorogtam rá Eközben oda értünk az autóhoz, amit had emeljek ki, egy fekete BMW terepjáró volt. Első látásra beleszeretem, alig várom, hogy kipróbálhassam. Lehet túl sokat bámultam, amit Mike is észrevett, és elégé csúnyán nézett rám.

- Eszedbe ne jusson! - Uhh, már késő
- Amíg nem lesz meg a jogsid, még rá nézni se nézhetsz, és meg sem foghatod!
- Akkor még is, hogy szállok be? Kinyitod az ajtót nekem? - Élveztem, hogy szívathatom
- Ha az kell, hogy ne tegyél benne kárt akkor, IGEN. - Duzzogva beszálltam az kocsiba. Mégis mit hisz, hogy egy fél disznóért vettem a jogsim? Az megint más dolog, hogy itt mások a szabályok,de sec-perc alatt bele jövők, vagyis jönnék, ha engedné!! Az út többi része csendbe telt. Majd egy órája autózunk, vajon mikor érünk már "haza"? Unalmamba megint el kezdtem a másik rossz szokásom, hogy a körömlakkom kaparászom ... igen, nem valami jó szokás! Hirtelen Mike törte meg a csendet.
- Ideges vagy, hogy rázod a lábad, és remeg a kezed? - Most erre még is mit válaszoljak? Igazából komoly elvonási tüneteim vannak, és hogy meghalnék egy-két tablettáért, de ezt nem mondhatom neki.
- Kicsit, tudod új környezet, új ez még nekem - mosolyogtam rá.
- Ez csak természetes, minden kezdet nehéz, de megéri - nézett rám biztatóan, én csak egy mosolyt küldtem felé. Ház ház ház....fa..fa...fa..sok fa!!  Ez még is hol a francba lakik, valami erdő közepén? Majd lekanyarodtunk egy utcába ahol hatalmas házak sorakoztak, gondoltam, hogy nem egyszemélyes garzonba lakik a kocsija alapján. Te szentséges Atya Úr Isten, egy ház körülbelül annyit ér, mint az egész ország ahonnan jöttem. Pedig nem mondható kicsinek. Egyre jobban tetszik az ötlet hogy ide küldött anyám.
- Nos, megérkeztünk, itt fogsz laki egy darabig, remélem tetszik - Öööö a tetszik az nem kifejezés.
- Persze, csodálatos ez a hely - ábrándoztam tovább.
- Akkor gyere, megmutatom belülről is - vette ki kezeim körül a csomagokat. Gyönyörű kert, hatalmas medence,kell ennél több? Nem hinném.
- Ez az egész ház valami mesés, mond csak, bankot rabolsz meló mellett? - nevetni kezdett. Most mi van? Komolyan nem értem, hogy lehet neki ennyi pénze. 4-5 éve még ott lakott ahol én, az anyával. Most meg egy kacsaforgó palotába és BMW-vel mászkál.
- Gyere, inkább nézd meg a szobád, merre nézzen a partra vagy a kertre? - Most komoly? Nálunk az lehetett a két választás, hogy az ágyon alszom vagy a földön.
- Imádom a tengert, szóval inkább azt - vigyorogtam rá
- Gondoltam, ezért szóltam Rosa-nak, hogy húzzon friss ágyneműt.
- Rosa? Ő kicsoda? - néztem rá nagy szemekkel.
- A ház vezető, majdnem minden nap itt van, és elvégzi a háztartás nagy részét - Na, jó nem hittem volna, hogy lehet ezt fokozni!De lehet! Házvezető? Tengerpartra néző szoba, és medence...ez egy álom!! Meg kell csípnem magam.
- Auu - jajdultam fel, Mike könnyével küszködött annyira nevetett.
- Te még is mért csipkeded maga?
- Mindegy, inkább had lássam azt a szobát - Tehetek róla, hogy ennyire kíváncsi vagyok? Na, jó ne válaszoljatok!
- Ez lenne az, érezd magad otthon - Ez valami csodálatos. Mintha nekem tervezték volna meg. Az egyik fal fekete volt fehér épületek voltak az alján. Pont olyan volt mint mikor megy le a nap és a házak árnyéka megjelenik falon. A többi fal ezüstös árnyalatú .Az ágy fejtámlája lila volt ahogy a takaró is .Rózsaszín és fehért párnák,fekete függönyök. Egy fehér asztal és egy szintén fehér szék.Ne is beszéljek a hatalmas plazma tévéről ami a falon volt . Imádom ezeket a színeket,az egész szobát. Azt hiszem szerelmes vagyok.
- Ja és az jutott eszembe, nem sokára el kell mennem pár órára, meg leszel? - Zökkentett ki, a szobám csodálásából. Hogy meg leszek-e? Szerintem hetekig el lennék itt, annyi minden van, amit meg kell néznem, ki kell próbálnom.
- Persze, hogy megleszek, menj csak - mosolyogtam rá.
- Akkor jó, ha éhes vagy szomjas lennél, lent megtalálod a konyhát, szolgáld ki magad, lassan Rosa is meg jön - bólintottam. Gyorsan elpakoltam a dolgaimat, körül néztem a szobámba, szívesen folytattam volna a szobám bámulását, ám a hasam ellenem fordult. Na jó, pár falatot bekapok, és folytatom. Vajon Mike már elmehetett? Lassan ballagok le a lépcsőkön, mikor hirtelen megszólalt a csengő. Most mi? Kinyissam? Ugyan már Doris, mi vagy te öt éves, jó hogy kinyitod!
Lenyomtam a kilincset, mosolyogva nyitottam ki a hatalmas ajtót ám azonnal lefagyott a vigyor az arcomról, mikor meg láttam ki áll az ajtóban! Még is mi a francot keres ez itt???

                                                                        Mike háza

                                                                    Doris szobája

1.fejezet - Új kezdet?

Sziasztok!

Megérkeztem az első fejezettel! :)Nagyon remélem elnyeri a tetszéseteket, és olvasni fogtok! Nagyon örültem a hozzászólásoknak,válaszoltam is rájuk!Ajánlok egy zenét, igazából nem a részhez kapcsolódik. Hanem, hogy mi, miért lett. Aki eddig nem értette, az remélem ebből a videóból kiderül. A többi majd szép sorjában! Jó olvasást! :)

 

Nem vagyok boldog ,csak megtanultam mosolyogni..!

Christina Aguilera - I'm OK!

- Jól van már anya, le fogom késni a gépet, különben is te akarod, hogy annyira menjek!- Hihetetlen, hogy képes még itt is háromszor meg nézetni a bőröndömet, hogy meg van-e minden.
- Jól van, kicsim csak azt akarom, hogy minden meg legyen, és főleg hogy veled is minden rendben legyen! - Erre a kijelentésre inkább nem szóltam semmit, úgy csinál, mintha nagyon érdekelné, mi van velem.

/Pár órával korábban/

- Kész vagy, mehetünk? - rontott be anyám a szobámba.
- Igen, mindent összepakoltam, de tehetnénk egy kitérőt a kórházba? - Reménykedtem, hogy elköszönhetek apától, végül is ki tudja, meddig maradok azon az átkozott helyen!
- Rendben, de ne sokáig, mert egy órával előbb legalább ott kell lennünk.
- Jó, gyors leszek!- Felkaptam a bőröndjeimet majd egy utolsó pillantást vetettem a szobámra, ami igazából nem is fog hiányozni. Minden cuccomat beraktam a csomagtartóba és bepattantam az anyósülésre.
- Ne haragudj a nővéreidre, hogy nem tudtak eljönni elköszöni, rengeteg dolguk van, de üzenik, hogy puszilnak, és hogy vigyázz magadra - Persze ezt még ő maga se hiszi el. Nevetséges, inkább nem üzentek volna semmit még az is jobb lett volna a kétszínűségnél! Nagyon jól tudom, hogy cseppet sem érdeklik élek-e egyáltalán vagy épp meghaltam.
- Nem baj, úgy se szeretek búcsúzkodni- Utolsó fél órába nem fogok belekötni senkibe, játsszák csak a szerepet. Időközben oda értünk a kórházhoz és gyorsan ki is pattantam a kocsiból.
- Sietek - és már ott sem voltam. Ahogy beléptem a kórházba megcsapott az a kórházszag, amitől a gyomrom még mindig felfordul, mint mindennap az utóbbi két hónapba. Mindig félve léptem be a 6-os szobába, rettegtem, hogy mire megyek oda. Egyik nap jól volt, elbeszélgetünk, másik nap meg se ismert, össze-vissza beszélt.
Vajon most mi vár? Meglepetésemre egyik sem, ugyan is apám nem volt az ágyban. Még is hova tűnhetett? Járni se tud. Szerencsémre pont jött a főorvos asszony vizitre.
- Elnézést doktor nő, zavarhatom egy percre?
- Persze, miben segíthetek? - kérdezte mosolyogva
- Édesapámhoz jöttem be, de nem találom sehol, esetleg át rakták másik szobába?
- Denis Morgan az édesapja? - bólintottam
- Ma reggel haza engedtük, már nagyon haza szeretett volna menni, és nem láttam akadályát. - hihetetlen és még nem is szólt, hisz mindennap meglátogattam erre még annyit se kapok, hogy felhív vagy ír egy kib*szott SMS-t. Hirtelen doktor nő hangja rángatott ki gondolatbeli dühöngésemből.
- Nem is szóltak magának? - kérdezte furcsán. Amit nem is csodálok, mivel az lenne a természetes, hogy szólnak rögtön, de nálam ugyebár semmi se természetes.
- Nem, biztos elfeledkeztek róla, de most rohannom kell, még egyszer bocsánat a zavarásért, viszlát.
- Viszlát
Nagyokat lépkedve siettem a kocsihoz és még mindig nem hittem el hogy nem szóltak. Most elmegyek és majd megint én leszek a rossz, aki nem köszönt el a beteg édesapjától. Na, de már igazán megszokhattam volna, hogy mindenki elfeledkezik rólam, vagy épp leszar.
- Azért ennyire nem kellett volna sietni, vagy apád megint elemébe volt? - nézett rám anyám mikor beültem mellé
- Nem, már haza engedték - Na most mindjárt kapom a hegyi beszédet..
- Nem is szólt? Látod én meg mondtam, hogy apád még így se foglalkozik senkivel csak magával .. blablablba - Mondtam én, de szerencsére kifejlesztettem azt a technikát, hogy hogyan zárjam ki a rikácsoló okoskodó dumáját.
- Jó, mindegy nem szóltak kész akkor nem köszönök el tőle, ennyi.
- Jól van, te tudod - Persze, hogy tudom, főleg akkor tudok mindent mikor el kell hallgattatnom. Na. végre megérkeztünk, el se hiszem, hogy örülök ennek..

- Mindennap írjál, hogy mi van veled, egyél rendesen és az ég szerelmére ne keveredj semmibe létszíves, Mike a reptéren fog várni-oktatott ki és magához ölelt. Na, várjunk csak mi az, hogy magához ölelt? Lehet, hogy ő is valami betegségbe szenved?!
- Jó-jó, és kérlek, anya bízz már meg bennem,de gondolom Mike úgyis a sarkamba lesz mindig - Még belegondolni is rossz még pisilni se mehetek anélkül, hogy valaki ellenőrizné.
- Ő is dolgozik, nem tud mindig szem előtt tartani azért kértem, hogy viselkedj, és ne hozz rám szégyent - Ennél nagyobbat? Ugyan már!
- Rendben .Szia - próbáltam mosoly erőltetni az arcomra
- Ajj kicsikém vigyázz magadra , Szia - szorított magához. Ez hihetetlen már másodszorra, most kellene aggódnom?
- Jó, te is - azzal felkaptam a bőröndöm és elindultam . Tudtam, hogy valami meg fog változni dehogy jó dolog lesz-e , nem tudom. De azt az egyet tudom, hogy "Ma kezdődik el az életem" úgy Isten igazából.