19.fejezet - A gonosz mindenhol ott van

Jordin Sparks - Battlefield

Lassan nyitottam ki a szemem, egy fehér szobában találtam magam. Ahh, a fejem, szét esik. Mi történt? Mért nem emlékszem? Fel akartam ülni, de csövek álltak ki belőlem. Teljesen be pánikoltam, miért vagyok itt?

- Hogy érzed magad? - hallottam meg, egy álmos hangot mellőlem.

- Mint akin át ment az úthenger. De mi történt? Mit keresel itt? - néztem Eric-re meglepetten.

- Nem emlékszel semmire?

- Nem - Most egyre jobban kezd érdekelni, hogy mi van.

- Nem voltál tudatodnál, rengeteg drogot találtak a szervezetedbe. Majd teljesen ki voltál akadva, fejemhez vágtad, hogy meg akarunk ölni Tone-val, majd neki estél a tükörnek, és elájultál. Betört a fejed, és kimosták a gyomrod. Most már csak az a kérdés, hogy került a szervezetedbe. Te vetted be, vagy, hogy történt? - Drog? Hiszen, egy darabot nem vettem be, de akkor már tudom, mitől voltak a rosszul léteim.

- Nem szedtem be semmit. Nem tudom, hogy lehetséges ez.. - Nem értem, ezt az egészet. De ahogy próbálok emlékezni, csak fájdalom nyíllal a fejembe.

- Ha nem te vetted be, akkor még is, hogy volt? Doris, ne szórakozz, te vetted be, vagy sem? - Nem hisz nekem!

- Mondtam, hogy nem én, én sem értem, elhiheted. De nem segít, ha ordibálsz velem. - Szétesik a fejem.

- Majd nem meghaltál, nem érted? Minek kell történi-e, hogy felfogd, hogy nem normális, amit művelsz. - Kopogtak, majd anyám jelent meg az ajtóba. Most komoly, szóltak neki?

- Szia kicsim. Hogy érzed maga? - mintha aggodalmat hallottam volna a hangjába. Ez újdonság.

- Jól vagyok anyu, minden rendben. - mosolyogtam rá. Nem nagyon hitte el. De jobbnak látta, nem feszegetni a témát. Kíváncsian nézett Eric-re.

- Esetleg, megzavartam valamit? - Ooh dehogy is jókor jöttél, mint mindig.

- Nem, dehogy is, Eric épp menni készült. Igaz?

- De, igen. Majd még bejövök, és beszélünk. - Mit akar ezen megbeszélni? Egyértelmű, hogy nem bízik bennem.

- Nem muszáj. - Láttam szemébe, hogy rosszul esik neki, de ebben az esetben, nem érdekelt. Nekem is sok minden rosszul esett. Anyu furcsán méregetett, gondolom magyarázatot vár, mindennel kapcsolatba. De most, nincs vele kedvem beszélni.

- Meddig maradsz? - kérdeztem, ami legjobban érdekelt.

- Estig, mivel délután haza engednek. Haza kísérlek, de sajnos a munkahelyemen, csak egy napra engedtek el. A testvéreid jobbulást kívánnak, sajnos ne.....

- Nem tudtak el jönni, gondoltam - vágtam szavába.Még most is mentegetőzik, nem érdeklem őket, oké, csak nem hazudjon a szemembe. De legalább haza mehetek. Orvos megvizsgált, majd haza engedett. Felöltöztem, majd Mike is megérkezett.

- Apáról tudsz valamit? - kérdeztem, már a kocsiba.

- Igen, találkoztam vele, ugyanolyan idegesítő ember, mint volt. Betegség egyáltalán nem segített rajta. Mondtam neki, hogy elutazásod előtt kerested. Fel volt háborodva, hogy nem köszöntél el, mondtam neki, hogy már nem volt időd, de tudod milyen makacs. - Tudtam, hogy ez lesz. De ahogy látom, őt se érdekli mi van velem, még egyszer sem hívott fel a két és fél hónap alatt. Jó kis család ez, ha egyáltalán annak lehet ezt nevezni. Közben haza értünk. Mike kisegített a kocsiból, kicsit gyenge vagyok, de azért nem nyomorék, de hiába is mondtam neki. Rosa megvetett ágyal várt, gyorsan be is feküdtem. Mindenki ott ugrált mellettem. Hahó emberek, nem haldoklom. Drága édesanyám tele nyomott vitaminokkal, mintha ezen segítene. Mike kivitte anyát a reptérre, persze előtte megkaptam a szokásos szent beszédet, hogy vigyázzak magamra blabla... Kicsit elszenderedhettem, mivel arra ébredtem, hogy valakik halkan beszélgetnek a szobába.

- Hmm nem elég nagy a ház? Nem tudok máshol beszélgetni? - kérdeztem kicsit hisztisen, utálom, ha felébresztenek.

- Elnézést királykisasszony. Hogy érzi magát? - viccelődőt Mike. Hu de humoros ma valaki.

- Ugyan úgy. mint 1 órával ezelőtt, köszönöm kérdésed.

- Ma nagyon morcos vagy. - erre csak forgatni tudtam a szemem. Gyerünk srácok ki vele.

- Szóval, térjetek a lényegre - néztem mindkettőjükre.

- Milyen lényegre? - próbálták játszani az értetlent. 

- Ne nézzetek hülyének, tudom, hogy akartok valamit.

- Csak aggódunk érted Doris, nagyon megijedtem, mikor Mike felhívott. Elmesélnéd, mi történt? - ült le mellém Nate. Apropó, ő is megmagyarázhatná, hova tűnt el megint egy hétre.

- Hányszor mondjam el, hogy nem tudom, azt tudom, hogy nem én szedtem be. - Kezd elegem lenni, huszadjára mondom el. Nehéz a felfogásuk?

- Biztos ez?

- Mért nem hisztek nekem? - kezdtem kiborulni. Hirtelen az egész fejem zsongani kezdett, és forgott velem a világ.

- Minden rendben?

- Ühhüm, most már jó. Csak a fejem, szétesik.

- Nekem el kell mennem, elintézni valamit, sietek. Nate, addig itt maradsz vele? - Héé nem zavar, hogy itt vagyok?!

- Nem kell bébiszitter - durcáskodtam.

- De igen is kell - majd elment.

- Na, kislány mit csináljuk? Babázunk, vagy nézzünk mesét? - fetrengett a nevetéstől. Na, majd meglátjuk, ki nevet a végén, fejbe csaptam egy párnával.

- Jaj, Nate, kapcsold már ki ezt a mesét, még jobban megfájdul a fejem, a sok hülyeségtől. Arról nem is beszélve, hogy már fáj a hasam a sok nevetéstől.

- Nem tudom, mi bajod a Family Guy-al. Tök jó mese - vigyorgott, mint egy óvodás.

- Semmi bajom vele, csak egy húzásba tíz rész. Na meg elégé sokkoló, egy-két dolog, amit fel kell dolgoznom - Nem tudom, hogy melyiken akadtam ki jobban. Brian, a beszélő nőcsábász kutyán, vagy Stevie-n, aki mindig ki akarja nyírni az anyát. Nem értem, hogy vehetett erre rá. Na mindegy, legalább kicsit kikapcsolt az agyam. Jól éreztem magam. Fetrengtünk a röhögéstől az ágyon, mikor hirtelen ki nyílt az ajtó.

- Meg zavartam valamit? - kérdezte gúnyosan Eric. Éreztem, hogy Nate megfeszül mellettem. Mi baja?

- Nem zavartál meg semmit. Mi járatba? - Pontosan tudtam mért jött,csak épp nem érdekel.

- Mondtam, hogy beszélni akarok veled. De nem tudtam, hogy vannak nálad - nézett csúnyán a fiúra.

- Szerintem, már mindent elmondtam. Tudom, hogy nem hiszel nekem. Szóval, nincs mit ragozni ezen.

- De szerintem meg van. - emelte fel a hangját.

- Fogd fel, hogy nem akar veled kommunikálni - szállt bele a vitába, a harmadik fél is. Rosszat szimatolok.

- Te szerintem, ebbe ne szólj bele. Látszik, hogy oda vagy érte, de mindig csak a pincsi kutyája leszel, nem veszed észre? - Naa, ez azért durva volt. Mit hadovál ez össze vissza?

- Állítsd le magad - csattantam fel, de nem érdekelte őket.

- Te beszélsz? Te meg csak meg akarod fektetni. Csak egy strigula lenne ő is, a kis noteszodba. Ahol tudsz, csak bele rúgsz. Sose tettél érte semmit, csak kritizálod, és egyáltalán nem hiszel benne. - Jól estek a szavai, bár azért sokat tett értem, és nem hinném, hogy csak lefektetni akar. Vagy is remélem.

- Jobban jársz, ha befogod - kezd fel menni az a bizonyos pumpa nála, lehetett érezni a hangján.

- Miért? Azért mert te vagy, a nagy Eric Saade, aki előtt a fél ország a lábai előtt hever, és ha füttyent egyet ledobják a bugyit, és ki is használod? Hány strigulánál tartasz? - Ahogy végig mondta, Eric keze rögtön lendült, és egy hatalmasat behúzott neki. Földre került, majd rá vette magát, és tovább ütötte.

- Elég legyen, fejezzétek be - üvöltöttem, de nem hagyták abba egymás csépülését. Szerencsére, Mike megérkezett, és szétválasztotta őket.

- Mi a franc folyik itt? - kérdezte nagybátyám, mikor látta, hogy nagyjából lenyugodtak, de azért közöttük állt, biztos, ami biztos.

- Mind a ketten, most akartak el menni, igaz? - néztem rájuk szúrósan.

- De... - szólaltak mindketten.

- Azt mondtam tűnés. - ordítottam, majd elmentek. Mike-ot utánuk küldtem azért, hogy ne hogy út közbe megöljék egymást. Ajtón kívül azt csinálnak, amit akarnak. Hihetetlen, miket vágtak egymás fejéhez, a szemem láttára, és utána még egymásnak is estek. Ez túl sok egy estére nekem.

- Minden oké? - kérdezte nagybátyám. Semmi se oké, két legfontosabb személy, majdnem kicsinálta egymást.

- Persze, csak kicsit sok volt így egyszerre. Letusolok, utána meg lefekszem - erőltettem mosolyt arcomra.

- De ha bármi van, szólj, jó? - bólintottam. Megfürödtem, utána pedig lefeküdtem. El akartam felejteni ezt az egészet. Fel akartam ébredni végre, ebből a rémálomból. Nagy nehezen, de végül is elaludtam.

 Valami zörgésre riadtam fel az éjszaka közepén. Mi az már? Csönd lett, lehet csak képzelődőm. Visszaraktam a fejem a párnára, és lehunytam a szemem. Hirtelen valaki számra rakott valami anyagot, ami bűzlőt, és lehúzott az ágyról. Sötétbe nem láttam semmit. Próbáltam szabadulni, de erős karok szorítottak.

- Csak egy üzenetet hoztam. Ha bevonjátok a rendőrséget, te, és a körülötted lévők, fogják nagyon megbánni. Remélem elég érthető voltam. - Végül elsötétedett minden...