30 Seconds to Mars - Hurricane
Hirtelen fékcsikorgást hallottam, és a nevemet kiáltotta valaki.
Szerencsére, sikerült megállnia, és nem lett semmi bajom, a sokkon kívül.
- Minden oké? Nem sérültél meg? - jött oda hozzám aki vezette az
autót. Várjunk csak!
- David? - lepődtem meg.
- Doris? Doris Morgan? Ezt nem hiszem el .. - ismert fel ő is.
- Doris, minden oké? - rohant oda Eric.
- Jól vagyok, szerencsére David időbe letudott fékezni. Jobban kéne
figyelnem.
- Mért, ismered? - kérdezte. Mintha meg sem hallottam volna.
- Haza vinnél, ha már így találkoztunk? - néztem a "majdnem
gázolómra".
- Persze, de biztos ne vigyelek be a kórházba? - csak ráztam a
fejem.
- Nem, nem mész te sehova vele, gyere majd én haza viszlek - nézett
rám szigorúan.
- Szerintem, nincs semmi bele szólásod ebbe, ne játsszuk ezt el még
egyszer. Különben is, neked menned kell, nem? Biztos vár már Tone! Menj, én meg
leszek - Majd próbáltam ki kerülni, de nem hagyta. Ne játszadozz velem Saade,
mert nem jársz jól.
- Elengednél? Le szeretném venni magamról ezt a göncöt, főleg
cipőt. - Pasik el sem hiszik, mit kell elviselni-e egy nőnek, a szépség
érdekében.
- Nagyon szép vagy. - mosolygott rám félénken. Nem érsz el vele
semmit.
- Igen, miattad vettem fel, de téged cseppet sem érdekelt, inkább
azzal a nővel akarsz menni. Még te kéred, hogy bízzak meg benned. Ezek után?
Tudod, mennyire megaláztál? Kicsíptem magam, abban a reményben, hogy
elkísérhetlek, és gratulálhatok a díjaidhoz. De te inkább vele mész. Mi az,
szégyellsz? Nem kértem, hogy bármit is bejelents, csak szeretem volna melletted
lenni. De milyen hülye, naiv liba vagyok Jézus. Jövő heti koncertre még elmegyek,
mert nem tudnátok ilyen hamar keresni új táncost, de utána ne számíts rám. - Azzal
beültem a kocsiba. Elhajtottunk.
- Ne haragudj, hogy ezt végig kellett hallgatnod. De különben,mit
keresel itt, Svédországba? - kérdeztem
- Munka miatt, de csak pár hónap. - mosolygott rám.
- Különben, mindig tudtad, milyen belépő kell. Most is megleptél, majdnem
elütöttelek, te lány. Mi történt? - Nagyjából elmeséltem neki az egész sztorit.
Meg bízom benne, elég régóta ismerem, még a középiskolából. De egy különös
okból elszakadtunk egymástól, még mindig nem tudom, miért. Eközben hazaértünk.
- Köszönöm, hogy haza hoztál. Valamikor találkozhatnák, és
részletesebben mesélhetnél.
- Persze mindenképp, add meg a számod, és hívlak - gyorsan
bepötyögtem a számom, és kiszálltam. Első utam a fürdőbe vezetett, alig értem be
az ajtón hangos zokogása törtem ki. Meg kell szabadulnom ettől ruhától, meg
fulladok. De sehogy sem sikerült!
- Rosaaaa! - ordítottam.
- Mi az kicsim? - kérdezte ijedten
- Seg...segíts levenni, mert megfulladok... - Egyszerűen nem tudtam
abba hagyni a sírást. Rosa egyszerű mozdulattal lehúzta a cipzárt. Újra oxigén
került a tüdőm be, de a sírás még így se csillapodott. Magához ölelt, és
nyugtatásképp simogatta a hátam. Nem kérdezte mi bajom. Pont erre volt
szükségem, egy kis anyai szeretettre.
- Jobb már? - nézett rám kedvesen. Bólintottam.
- Akkor tusolj le, addig megcsinálom az ágyad, és csinálok olyan
finom forró csokit, amit szeretsz. - indult is kifelé, de utána szóltam.
- Köszönöm! - mire ő csak elmosolyodott, és magamra hagyott. Gyorsan
letusoltam, majd felvettem a pizsim, és befeküdtem a megvetett ágyba.
- Tessék kincsem, vigyázz, mert forró.
- Köszönöm Rosa, mindent - majd megveregettem az ágyat, hogy üljön
le.
- De különben, hogy hogy ilyenkor még itt vagy? - néztem rá.
- Később jöttem, és kicsit elcsúsztam, de végül is örülők, mivel mi
lett volna veled, ha egyedül vagy? Elmeséled mi történt?
- Hosszú, nem akarok róla beszélni, és nem is érdemes. Megiszom, és
alszok egyet. Annyit megkérhetnék, hogy összerakod az edző cuccomat? - Furcsán
nézet rám.
- Még 2 hetet ott leszek, mivel nem tudnának olyan hamar találni
valaki a helyemre, de utána eljövők onnan - Bólintott. Megittam a maradék
kakaómat, majd lefeküdtem.
Egész éjszaka forgolódtam. Azt hittem megváltozik az életem, ha ide
jövök. Ha úgy nézzük, megváltozott, de nem lett jobb, talán még rosszabb lett.
***
***
Egész hetemet, a táncterembe töltöttem. Szerencsére, Eric nem volt
ott, majd vele, jövő héten vesszük át. Azóta nem beszéltünk, hívott, írt egy
csomó üzenetet, de egyikre se reagáltam. Keményen dolgozik a lemezén, nincs is
sok ideje. Hogy velem mi van? Rosszabbul nézzek ki, mint valaha. Sápadt arc,
beesett szemek hányinger, szédülés, semmi nem megy le a torkomon, egyszerűn nem
értem mi van. Régen volt ez, de akkor szettem a gyógyszereket, az a bizonyos incidens óta nem szedtem semmit. Péntek van, épp beszéljük meg
a koncerthez való fellépő ruhákat. Mikor Eric betoppant, Mike-al az oldalán?! Mit
keresel itt, vele?
- Mi folyik itt? - kérdeztem szárazon.
- Doris, azért jöttünk, hogy segítsünk.
- Mibe akartok segíteni? - vágtam szavába.
- Néz magadra, nem vagy jól, mindig rosszul érzed magad, sápadt
vagy. Ugye nem szedsz gyógyszert, megint? - ezt nem hiszem, ezek összeesküdtek
ellenem?
- Dehogy is, hisz nagyon jól tudod, hogy nem szedek semmit. Nem
tudom, mért akartok egy drogosnak feltüntetni. - kezdtem ideges lenni.
- Te beszélted tele fejét a hülyeségeiddel, igaz? - néztem Eric-re.
- Te, és Tone, tönkre akartok tenni, de jól figyelj, nem hagyom - köptem
a szavakat a képébe. Nagyon jól tudom, hogy mindenki össze fogott ellenem, de
nem hagyom, hogy kinyírjanak.
- Doris miről beszélsz? - nézett rám ijedten, de nem csak ő, hanem
mindenki.
- Mért jó nektek, ha megöltök? Semmit nem ártottam nektek - ordítottam,
majd zokogásba törtem ki.
- Te teljesen nem vagy magadnál. Gyere - fogta meg a kezem, ki akartam
rántani, de túl nagy lendülettel csináltam, és neki vágódtam a hatalmas
tükörnek. Nagy fájdalmat éreztem fejembe, és minden elsötétült...
Eric szemszög:
Lehet, hogy még sem kellet volna szólnom Mike-nak, bár ő is észrevette
a nyilvánvalót. Alex értesített, hogy nagyon rosszul néz ki. Rögtön arra
gondoltam, hogy megint gyógyszert szed, de nem voltam biztos benne. De ez a
jelenet után, már biztos. Most itt ülünk a kórházi váróba. Mike nagyon ideges,
fel alá járkál, bár én is az vagyok, de már rossz nézni, mit művel.
- Nyugi, azt mondták az orvosok, nem komoly. Csak át vizsgálják, mért
van ilyen állapotba.
- Az egész az én hibám, jobban figyelnek kellett volna rá, és ha
nem erőszakoskodok, most nem lennénk itt. - ült le mellém. Még ő okolja magát?
Nekem kéne. Ahogy bántam vele, nem szándékosan, de még is vérig sértettem. Egy
kék ruhás férfi jött ki a szobából. Mind a ketten felpattantunk.
- Hogy van Doktor úr? - kérdezte Mike.
- Miss Doris-nak betört a feje, más külső baja nincs. De a
szervezetében egy olyan szert találtunk, ami nem mindennapi. LSD-nek egy olyan
változatát, ami egy idő után eltűnik a szervezetből. Nem könnyű ilyet
beszerezni. De a hölgy szervezetében, rengeteget találtunk. Ezért volt sápadt, ezért
hallucinált. De nem hiszem, hogy tudatosan szedte be. - ezt még is, hogy érti?
- Hogy érti ezt, Doktor úr? Belekeverték
valamibe? - kérdeztem.
- Igen, arra gyanakszom. Szerintem, jelenteni kéne a
rendőrségen, mivel ha nem jön be a kórházba, lehet nem élte volna meg a
holnapot. Van olyan személy, aki képes ilyenre?
- Dean Anderson - szólatunk meg egyszerre.
