2013. augusztus 1., csütörtök

2. évad 16. fejezet - Nem mindegy, hogy te kellesz neki, vagy csak beéri veled.

Sziasztok! Először is roppant mód röstellem, a késést, de egyszerűen se időm, se erőm, de még ötletem se volt. Remélem, elnéztétek nekem, legalább azért is mert sosem késtem még fejezettel. Na de nem is védem itt magam, remélem elnyeri majd a tetszéseteket, és kapok pár komit. Apropó válaszoltam, az elmaradt fejezet komijaira. Ja, és még egy dolog. Itt oldalt indítottam egy közvélemény kutatást. Kíváncsi vagyok, hány évesek olvassák a blogot. Ez csak pusztán kíváncsiság. Szóval kilenc napotok van, csak két kattintás az egész ;) Még egyszer köszönöm, hogy velem vagytok! Jó olvasgatást ;)
K&H



- Hát ti meg mit csináltok? - Fejünket a hang felé kaptuk. Molly és J-son meglepett képével találtuk szembe magunk.
- És azt ne mondjátok, hogy ez nem az aminek látszik.- szólalt meg J-son.
- Akkor ebben az esetben, ez pont az aminek látszik. Bármi is legyen az.- ültem fel.
- Ti totál el vagytok ázva.- nevetettek ki minket.
- Icipicikét.- Eric próbálta meg mutatni ujjával, több, kevesebb sikerrel
- Mit kerestek a fürdőbe csurom vizesen?- segített fel Molly a földről.
- Eric kihozott pisilni. De már nem is kell.- kuncogtam.
- Na gyere. - rántotta fel J-son Ericet.
- De büdös vagy.- fintorgott Eric.
- Haver, szerintem magadat érzed.- nevette ki, majd az ágy felé kezdte tolni.
- Gyere, át kísérlek - karolt belém a lány. Hátra intett még a fiúknak, majd át támogatott a szobámba.
- Nem úgy sikerült ahogy el terveztem.- dünnyögtem párnámba.
- Azt észre vettem. Megint egymásra találtatok? - nem láttam arcát, de kivettem a hangjából, hogy fülig ér a szája.
- Nem.- ásítottam.
- Nem úgy tűnt.- horkantott fel.
- Pedig szeretem őt.- sóhajtottam fel.
- Ő is téged.
- De mért csak a barátom akar lenni? - már azt se tudtam, ez a beszélgetés valós-e. Szemeimet alig tudtam nyitva tartani, húzott magával az édes megnyugvás.
- Mert egy idióta.

***

- Jó reggelt napsugár.- ébresztett csilingelő hangjával Molly.
- Hm..Reggelt.- dörzsöltem szemeim.
- Ideje fel kelni, programunk van. Tessék, idd ezt meg, és vedd be a gyógyszert.- adta a kezembe a poharat, és a kis kapszulát.
- Köszönöm. Angyal vagy. - hálás mosolyt küldtem felé.
- Tudom.- ült le mellém.
- Már értem, hogy bírtad ki Eric mellett négy évig.- kuncogtam fel.
- Ezt, hogy érted? - háborodott fel.
- Sehogy.- legyintettem.
- És mit is terveztél? - keltem fel nagy nehezen. Mindenem sajgót, a tegnapi esés miatt. A francba. Eric még sem fogott fel mindent. Vele mi lehet?
- Először el megyünk egy jó kis helyre reggelizni, aztán körül nézünk, és vásárolgatunk. Szóval, van negyed órád el készülni, és a hotel melletti kis étterembe találkozunk. Ne késs.- kacsintott rám, majd el is ment. Huha, nem vagyok még toppon, hogy tudjam követni. Bevánszorogtam a fürdőbe, és gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam. Hajamba laza hullámokat raktam, fel vettem egy lenge hosszú szoknyát, és egy hozzá illő szandált választottam mellé. Ilyen kánikulában mást nem is lehet elviselni. Basszus, már öt perces késésbe vagyok. Molly kifog nyírni. Gyorsan haladtam végig a folyóson, elhaladva Eric ajtaja előtt. Mi lehet vele? Na jó, erre nincs időm.
Molly alakját keresem a barátságos kis helyen, mikor Eric kissé álmos, és meglepet tekintetével nem találkoztam.
- Te mit keresel itt? - kérdeztük egyszerre. Mikor mindkettőnknek leesett.
- Molly - szólaltunk meg megint egyszerre.
- Sosem változik.- forgatta szemeit Eric.
- Te ismered.- rántottam meg vállam, majd leültem.
- Néha nagyon csökönyös tud lenni.- sóhajtott fel.
- Én is ismerek egy ilyen embert.- gonoszan vigyorogtam rá.
- Mikor voltam csökönyös? - háborodott fel.
- Ki mondta, hogy rólad beszélek..- vigyorogtam rá önelégülten.
- Na jó, mindegy ha már itt vagyunk, akkor együnk.- temetkezett bele az étlapba.
Egy nagy adag palacsinta, gyümölcssaláta, és gyümölcslé után úgy döntöttünk ideje vissza menni a hotelbe. Egész idő alatt csöndben ettünk. Még csak meg sem említettük a tegnap estét. Pedig lett volna mit megbeszélni, de nem volt merszem felhozni. Sajnos minden kínos, és egyben vicces percére emlékszem.
- Áá itt vagytok.- jött velünk szembe Molly a folyóson.
- Jó, hogy jössz.- nézett rá Eric morcosan. Had ne mondjam, elégé édes fejet vágott.
- Tudom, kicsit átvertetek titeket, de legalább megbeszéltétek.- vigyorgott ránk. Jaj ne!
- Mit kellett volna megbeszélni? - kérdezte Eric meglepetten. Lehet, hogy nem is emlékszik? Mi van, hogy ha csak az alkohol miatt viselkedett így?
- Semmit.- vágtam rá túl gyorsan. Molly furán méregetett.
- Mindegy is. Akkor ma este valami parti? Most ott leszek.- próbálta menteni a helyzetet. Remélem Eric nem kezd el kérdezősködni.
- Felőlem. Beszélek J-sonal.- majd bevonult a lakosztályába.
- Mi a fenéért nem beszéltetek?- támadott le a lány.
- Ajj Molly nem tudom. Olyan kínos téma, és lehet nem is emlékszik. Mindegy is.- sóhajtottam fel.
- Az nem lehet. Na majd este kiderítem.- elindult az ajtó felé.
- Molly hagyjad, nem kell.- szóltam utána.
- Kénytelen vagyok bele avatkozni. Rosszabbak vagytok mint a kamaszok. Nem látjátok a nyilvánvalót. De bízd csak rám.- és már ott sem volt.

***

Estére egy fekete, rövid, hátul kivágott ruhát választottam. Hajamba vad hullámokat raktam. Szememre vékony tusvonalat rajzoltam, számra tűzvörös rúzst kentem. Egy fújás a parfümömből, felhúztam a fekete magassarkúm, és felkaptam a hozzá passzoló táskám. Be kell, hogy valljam vadítóan érzem magam. Molly már várt rám a csarnokba mikor leértem.
- Hű csajszi, kitettél magadért.- füttyentett.
- Na de induljuk, és induljon a csábító hadművelet - mosolygott gonoszan. Várjunk csak!
- Micsoda? - kerekedett el a szemem.
- Semmi, semmi. Siessünk, fiúk már biztosan várnak.- Igaza volt Eric-nek, roppant csökönyös. De bele se merek gondolni, mit forgat abba rafinált buksiába. De miért élvezem ezt az egészet?
Mi meglepő dolog, egyik fiú se volt még ott. Esküszöm, rosszabbak mint a lányok. Mi tarthat ennyi ideig? Lefürdenek, haj, ruha. Bár Eric képes a hajával akár órákat is eltölteni, csakhogy „tökéletes” legyen. Amíg a srácokra vártunk, rendeltünk egy-egy koktélt.
- Na míg nincsenek itt, elmondom a tervet. Beszéltem egy nagyon kedves fiúval, aki szívesen lenne veled, hogy...
- Molly - szakítottam félbe.
- Most mi van? Nagyon helyes.
- Nem kell semmi -féle, helyes, kedves pasas. Már meg mondtam, hogy csak barátok vagyunk. Nem lesz semmi. Tényleg kedves vagy meg...- de most ő szakított félbe.
- Én csak segíteni akarok, hogy végre felfogjátok azzal a vastag koponyátokkal, hogy együtt kell lennetek.-pattant fel, félre lökve a most érkező fiúkat. Mind a ketten kíváncsian méregettek.
- Ennek meg mi baja? - kérdezte boci szemű „barátom”.
- Nem érdekes.- rántottam meg a vállam, és lehúztam a poharam tartalmát.
- Mit kértek? Én állom.- állt fel J-son.
- Összevesztettek Mollyval? - kérdezte Eric, miután haverja távozott
- Nem, csak valamiben nem értetünk egyet. De meg is keresem.- álltam fel.
- Biztos?- bólintottam, majd a lány keresésére indultam. A pultnál üldögélt egy pasival.
- Sziasztok.- mosolyogtam rájuk.
- Szia.- köszöntek vissza mindketten.
- Molly beszélhetnénk?
- Miről? Nyíltan elmondtad, hogy nincs szükséged a segítségemre.
- Ez nem igaz. Csak értsd meg, hogy ezt nekünk kettőnknek kell elintéznie. Felnőttek vagyunk már.
- Nem úgy tűnik. - gúnyosan felkuncogott.
- Tudom.- biggyesztettem le a szám.
- Na jó. Csak ne nézz így rám. Különben ő az akiről beszéltem, Luke ő itt Doris.- mutatott rám.
- Nagyon örülők.- szorította meg a kezem. Ohh tényleg helyes. Barna haj, kék szem. Remek összkép.
- Meghívhatlak egy italra? - villantott rám ezer wattos mosolyt. Ajj, a francba!
- Most nem, talán később. Különben is várnak már ránk.- kezdtem el húzni a lányt kezénél fogva.
- Szia.- intettem még hátra, és ott sem voltunk.
- Elég gyorsan leráztad.- morgott az orra alatt Molly.
- Jól van na.
- Merre vannak a...- de nem fejezte be. Tátot szájjal bámult egy pontra. Én is kíváncsian néztem arra amerre ő is. Eric ült egy szőke hajú lánnyal az asztalunknál. Na bumm! Leestem a rózsaszín felhők közül, és pofára estem.
- Szerintem Luke ajánlata még áll. - szólalt meg mellettem lévő lány.
- Jó.- pördültem meg. Még a pultnál ült, és a kiszolgálóval beszélgetett.
- Áll még az ajánlatod? - kacéran mosolyogtam rá.
- Persze, mit szeretnél?- kortyolt bele italába.
- Sex on the beach-et.- kajánul vigyorogtam rá. Luke kis híján belefulladt a poharába.
- Hallottad a hölgyet.- intett a pultos felé, közbe próbált levegőhöz jutni. Szegény rendesen félre nyelhetett.
- Minden oké? - simogattam a hátát. Hűha, ezek az izmok.
- Persze, most már. Különben mért változott meg a véleményed? - Jaj, ezek a kérdések tök feleslegesek. Bulizunk, táncoljunk. Ne dumáljunk.
- Ilyenek vagyunk mi nők, mindig meggondoljuk magunkat. Gyere táncoltjuk.- húztam a táncoló emberek közé. Épp pörgősebb, amolyan dörgölőző tánc ment. Pont kapóra jött. Uram isten, komolyan rá vett erre Molly? Ennél lejjebb már nem süllyedhetek. Kezemet nyaka köré csavarta, így is közelebb kerültem hozzá. Testem minden négyzetméterre hozzá simult. Éreztem minden mozzanatát, ahogy izmai összerándulnak, vagy ahogy csípője mozog a zene ritmusára. Ahogy válla felett elnéztem, pont rá láttam a turbékoló emberkékre. Hánynom kell. De ha tovább lépet, akkor lépjen tovább. Nem érdekel! Nem érdekel! Nem érdekel! Ajj, kit akarok hülyíteni, még szép, hogy érdekel.
- Mi a gond? - suttogta fülembe. Kellemes bizsergés száguldott végig testembe.
- Semmi, bulizunk.- kacsintottam rá. Nem is tudom hány számot táncoltunk végig. Közbe hozzánk csapódott egy legénybúcsús csapat. Pislogni sem tudtam, csak hozták egymás után a különféle italokat. Én két pezsgő után jobbnak láttam leállni, de Luke harmadik pohár után, már úgy itta a feleseket mint a vizet.
- Luke nem lesz ez sok? - kérdeztem kicsit aggódva.
- Dehogy is, nincs semmi bajom. Gyere.- szorította meg a karom.
- Jobb lenne ha kimennék a friss levegőre.
- Mondom, hogy nincs semmi bajom. Táncoljunk.- emelte fel a hangját.
- Most nem akarok.- próbáltam kihúzni a kezem.
- Mi van, most már nem akarod riszálni a segged nekem, hogy féltékenyé tedd a pasid?
- Luke ez fáj, ereszd el a karom! - kezdtem megijedni.
- Akkor gyere táncolni.
- Azt mondta nem akar.- hallottam meg egy hangot a hátam mögül.
- Ohh nézd hatásos volt. Na mi van a szőkeség nem elég jó? Inkább a régi húsira vágysz.?-kezdett Eric felé támolyogni. Jaj ne!
- Haver te totálisan részeg vagy, nem fogok veled veszekedni. Szóval, állítsd le magad.- szólalt meg teljesen nyugodtan.
- Szóval kopjak le, mi? Szeretnéd elvinni egy körre? - Eric szeme hirtelen szikrákat szórtak, és mint éhes vad vetette rá a magát a srácra, egy hatalmasat behúzva neki.
- Eric! Elég!- ugrottam közéjük.
- Engedj. Had vejem szét a képét.- szinte köpte a szavakat.
- Nem látod, hogy részeg? Neked legyen több eszed.- löktem arrébb. Arrébb húzódott, és próbálta nyugtatni magát, míg a szőke csajszi oda nem vetődött elém.
- Még is mit képzelsz? Minden a te hibád. Ha nem lennél, Eric még mindig foglalkozna a rajongóival, és nem szomorú számokat írna. Lenne élet kedve. De te mindent tönkre tettél.- akart megütni, de idejében el kaptam a kezét.
- Először is tisztázzuk. Ki a franc vagy te egyáltalán, hogy bármit is tudj rólam, vagy, hogy kritizálj? Te csak egy beteges rajongó vagy, és nem látsz a féltékenységtől. Majd akkor beszélgessünk, mikor már nem a mackós pizsidbe csorgatod a nyálad a tévé előtt. És ha még egyszer kezet emelsz rám, nagyon megbánod. -löktem félre, és a kijárat felé indultam. Megáll az eszem. Kis csitrik itt papolnak nekem? Mit tudnak ők? Fuu, mindjárt felrobbanok. Mikor kiértem a friss levegőre, rögtön kezdett elszállni a düh belőlem.
- Doris.- kapta el valaki a karom.
- Mi van?- néztem rá flegmán. Elegem van ebből az egészből már.
- Mi ütőt beléd? Ő csak védett.
- Mi az, hogy csak védett? Hallottad egyáltalán mit mondott nekem? Különben is mi vagyok én, egy halálos betegség amitől védeni kell? Ja, és akkor én mondtam azt is, hogy verd szét szerencsétlen részeg ember fejét, igaz? Persze, fogjatok mindent Dorisra, úgy sem védi meg magát, mi? El kell, hogy szomorítsalak, az a Doris meghalt. Nem fogom elviselni, hogy földbe tapossatok - rántottam ki a kezem a szorításából, és elindultam, de ismételten el kapta, és felé fordít.
- Mi va...- de nem tudtam befejezni, ugyan is az ajkai megakadályozták. Először erőszakosan csókolt, harapdálta ajkaim, majd mikor érezte, hogy viszonozom, rögtön gyengéd lett. Szinte bele olvadtam karjaiba.
- Jó módja, hogy csöndbe maradjak.- suttogtam, mikor szét váltunk, de még mindig karjaiba zárt.
- Tudom.- jelent meg kisfiús mosoly arcán, majd eltűrt egy kósza tincset a szememből.
- Gyere, menjünk.- kulcsolta össze kezünket.

***

Ez a második napja, hogy ismét együtt vagyunk, és sajnos ez az utolsó napunk ezen a csodálatos helyen. Ez a két nap istenien telt. Rengeteg időt töltöttünk kettesbe, és a többiekkel. Egyik szemem sírt, amiért itt kell hagyni ezt a nyugodt helyet, másik viszont örül, mivel hiányoznak már Mike-ék. Most itt fekszem a meleg homokba, Molly társaságába. Bár be van csukva a szemem, így is látom, hogy vigyorog. Hihetetlen, már két napja nem lehet levakarni az arcáról az az önelégült mosolyt. Amikor meglátott minket este kézen fogva, az első reakciója egy hatalmas sikoly volt amire mindenki kirontott. Már attól tartottam rá vetik magukat a lányra. Miután mindenki vissza ment, és Molly mindenkitől bocsánatot kért, a nyakunkba vetette magát, és vagy hússzor el mondta, hogy igaza volt.
- Mit tervezel az utolsó estére?- kérdeztem.
- Nem tudom, semmi érdekeset. Beülünk valahova, úgy is korán kell kelnünk.- fintorodott el.
- És ti? - nézett rám kaján vigyorral.
- Én azt hittem a „beülünk valahová -ba” beletartozunk mi is.- néztem rá értetlenül.
- Jah, én azt hittem romantikáztok.- kacsintott rám. Na de Molly, tedd félre a perverz fantáziád.
- Azt otthon is tudunk. De majd meglátjuk. Menjünk, míg a végén paradicsom leszek ettől az erős napsütéstől.- össze szedtünk a cuccaink, majd vissza mentünk a hotelbe.

***

- Hihetetlen, hogy ez az utolsó esténk.- szálltunk be a liftbe.
- Hát igen, de majd még vissza jövünk kettesbe is.- ölelte át a derekam Eric. Csipogás jelezte, hogy az emeletünkön vagyunk.
- Remélem jól töltik az utolsó éjszakájukat, és hogy jól érezték magukat. Szívesen várjuk vissza önöket.- vigyorgott ránk a liftes fiú.
- Köszönjük. Jó éjt. - barátságosan mosolyogtam vissza.
- Aha, de remélem te nem leszel itt.- morogta orra alatt Eric, mire én csak hasba ütöttem.
- Naa. Most mi van? Csak ne villogtassa rád a szemeid, mert végén még kiszedem, és megetetem vele.
- Fúj, néha nagyon seggfej tudsz lenni, és gusztustalan.- rázott ki a gondolatól a hideg. Francba, hogy vizuális típus vagyok. Eközben oda értünk a szobámhoz, és bedugtam a zárba a kártyát. Eric automatikusan lépett be, és vetette le magát az ágyamra.
- Nem érzed magad túlságosan is otthon?- gúnyolódtam.
- De. De tehetek róla, hogy jól érzem magam ahol ott vagy?.- vigyorgott rám, majd felült, és az ölébe húzott úgy, hogy vele szembe legyek.

- Olyan szép vagy.- simított végig arcomon.
- Most azt mondanám, hogy miattad vagyok, mert boldoggá teszel. De az túl nyálasan hangzana, és még egy lapáttal rá rakna az így is hatalmas egódra. - Mire mindkettőnkből hangos nevetés tört ki. Vártam, hogy vissza szól, de nem tette.
- Szeretlek.- suttogta ajkaimra.
- Én is.- csókoltam meg. Körül öleltem a nyakát, így is közelebb húzva magamhoz. Mire észbe kaptam, át fordított, és az ágyba nyomott. Egész testével hozzám simult. Végig csókolt az egész arcomon, a fülemig, majd vissza. Kezemmel végig simítottam izmos hátán, míg a pólója aljáig nem értem. Egy laza mozdulattal megszabadítottam tőle. Agyam teljesen kikapcsolt, csak a fülembe pumpáló vért hallottam, és a kettőnk szapora légzését. Eric hirtelen abba hagyta nyakam harapdálását, és lihegve rám nézett.
- Biztosan akarod? Biztosan velem? Biztosan itt? - Úristen mik ezek a kínos kérdések?
- Most, hogy mondod igazából a liftes sráccal akartam.- csináltam úgy, mint ha fel kelnék.
- Gyere csak vissza.-rántott vissza, maga alá.
- Tudod, hogy nem így gondoltam.- nézett rám aggódva. Mitől fél?
- Eric még is mit csináljak, hogy el hidd? Több ezer kilométert utaztam, csak hogy bocsánatot kérjek. Hányszor mondjam, el hogy szeretlek, imádlak, kívánlak, és hogy bízom benned. Vagy te nem így érzel?
- Dehogynem. Csak nem akarok fájdalmat okozni.- Aha, szóval erről van szó.
- Nem fogsz fájdalmat okozni.- csókoltam tiszta erőmből, majd fordítottam a helyzetünkön. Most én kerültem felűre. Végig csókoltam arcának minden négyzetméterét, nyakát ahogy ő is tette. Végig simítottam izmos mellkasán, hasán, majd kezemet szám váltotta. Végig csókoltam teste minden pici szegletét.
- Úgy hiszem sok rajtad a ruha.- lihegte, majd mire feleszmélhettem volna, felsőm az ágy mellett kötött ki. Érintése hátamon olyan volt mintha izzóparázzsal cirógatnának, de ebben az estbe roppant izgató volt. Keze a melltartó kapcsához vándorolt, és egy laza mozdulattal a pólóm sorsára jutott.
- Azt hiszem innen nincs vissza út.- nevetett bele csókunkba.

 ***

- Hahó. Megjöttem.- kiáltottam el magam, mikor megérkeztem Mike otthonába.
- Huha ne örüljetek ennyire. Nem kell ennyi lufi, meg süti ugyan.- gúnyolódtam. Hol a francba vannak?
- Doris drágám.- ölelt magához Rosa.
- Legalább valaki örül nekem.- bosszankodtam.
- Doris. Meg is jöttél:? - jött be a nappaliba Mike, és Nate. Na bumm.
- Vissza is mehetek.- játszottam a sértődöttet.
- Ugyan. Gyere ide.- ölelt magához nagybátyám. Hm..szokásos Mike illat, imádom.
- Na gyere ide durci királylány. Hiányoztál már.- kapott fel Nate, és megpörgetett.
- Na és mi újság itthon? - ültem le a kanapéra.
- Háát.- kezdett bele Nate, de Mike közbe vágott.
- Semmi.- Mi folyik itt?
- Szóval, mi történt?- néztem rájuk szigorúan.
- Oké, nem tudtuk, hogy elmondjuk-e, vagy sem.
- Meghalt valaki? - akadt bent a levegő.
- Nem olyan vészes azért, bár..
- El mondanátok végre, mielőtt megáll a szívem?! - sürgettem őket.
- Mi volt Eric-el?- terelte a témát Nate.
- Nate!
- Oké, oké. Tessék, ezt olvasd el.- adott kezembe egy újságot.



Eric Saade barátnőjével nyaral 

A 2011-ben megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon befutott svéd származású Eric Saade hosszú stúdiózás, turné után most kikapcsolódásra adta a fejét, méghozzá újdonsült kedvesével, a gyönyörű Doris Morgannel. Az úti cél, nem más, mint a Hawaii volt, ahova előszeretettel járnak hírességeink. Több szemtanú erősítette meg, hogy nagyon jól mulattak egymás társaságában, ám azt is elmondták, a lány többször keveredett konfliktusba egy rajongó lánnyal. Ez minden bizonnyal féltékenységre utal. Eric régi kedvesével, és még mindig nagyon jó barátjával, Molly Sandénnal sem ápol legjobb kapcsolatot. Talán a svéd csodacsillag két vasat tart a tűzben? Az a kérdés is felvetődött, hogy az énekesnő mit keresett pont akkor, pont ott? Vissza akarja kapni egykori kedvesét? Mondhatni a tervezetnél „fagyosabb” hangulatú nyaralásra sikeredett. A párost jó darabig nem lehetett látni együtt, ki tudja, hogy mi vagy épp ki került a kapcsolatukba.

6 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon, de nagyon imádtam! :)
    Nos kezdem megkedvelni Molly-t, olyan jó fej, hogy segített összehozni őket. És hát a bulizós rész is nagyon tetszett, hogy Eric megvédte Dorist attól a részeg fazontól. Mikor utána ment és megcsókolta ahww*-* :)
    A végén pedig az a cikk. Kíváncsi vagyok milyen pórt fog felkavarni megint.
    Várom a folytatást nagyon!!! :))))

    Puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Moncsi! :)

      Akkor nagyon, nagyon örülők neki :D
      Akkor meg pláne, hogy örülők, mivel Molly a való életbe is nagyon kedves, gyönyörű lány, és ha meg kedveled az csak jó :D
      Sajnos sokat kellett várni, de mindjárt olvashatod is :D
      Köszönöm, hogy írtál :D
      Puszillak

      Törlés
  2. Szia :D
    Igyekszem szép sorban haladni, bár tisztában vagy vele, hogy ezzel nekem komoly gondjaim szoktak adódni, de a fő, hogy szeretsz *-*
    Mielőtt belekezdenék, had dicsérjelek meg, ugyanis rendkívül meg vagyok elégedve a részek hosszával. Emlékszem a kezdetekben mennyit küszködtél, de 1-0 neked!
    Az elején a várt csók elmaradt, de jobb is így, mert különben nem nevethettem volna ennyit Molly Cupido Sandénen :D Ha ő elkezd szervezkedni, és azt mondja, "bízd csak rám", na, akkor kezdj el félni :D Imádom!
    Miért is ne szőke? Bár nála a barna grillcsirke is menő, szóval meg sem szólalok -.-" Mit pattog a kis csaj? Gőze nincs semmiről, utálom az ilyeneket, pedig tömegével rohangálnak az utcán, és használják a túl értékes oxigént.
    Mikor Eric elkapta, és elhallgattatta Do-t, azt nagyon imádtam, szeretem a heves jelenteket! :D
    Mellékesen a humorérzéked is fejlődött, vagy csak most mered szabadjára engedni, de én majd megpusztultam a "most, hogy mondod, a liftessráccal akartam" XDDD basszus, egy ilyen jelenetbe egy ilyen szöveget is csak te vagy képes beleírni XD
    A vége pedig... Annyira utálom a keselyűket... Mollyval nagyon is jóba van, mit okoskodnak? Meg.. áá.. már egyszer felhúztam rajta magam, másodszor nem fogom. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogyan sikerül kezelni ezt a helyzetet, mivel azt tudnia kell, hogy Ericcel ez is együtt jár.
    Nagyon várom a folytatást, és szép lett a külső, harmonikusak a színek, nagyon tetszik!
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jenni! :D
      Ohh köszönöm a dicséretet, én is meg voltam elégedve a hosszával, de a következő még hosszabb lett. Remélem legalább ezzel is kárpótollak titeket :D
      Ez jó név, tetszik XD Molly Cupido Sandénen :'D
      Háháháháh nos igen, de ha észre vetted a klipekbe is mindig szőke ez valami rejtély marad örökre, főleg h barna a barátnője minden szempontból XDDD
      Igen, van egy-két személy aki kicsit túlzásba viszi a rajongást mert ez inkább hajazz a betegség felé, mint az egészséges rajongás felé XD
      Lehet csak most bontakozott ki a fejezetebe a humorom, valóéletbe nincs gondom vele XD Hát figyelj, mindenhol kell egy kis humor, Eric feldobott egy labdát Do meg nyugodt szívvel leütötte, mért ne tette volna? :D
      Figyeld, el kell valahogy adni az újságot, ha azt írnák ami igaz ki venné?
      Örülők, hogy tetszik, és hogy írtál :D
      Puszillak

      Törlés
  3. Huh.... megerte ennyit varni ^^ Kedves volt Molly-tol, hogy ennyire segiteni akart :DD Aranyos csajszi :) Kivancsi vagyok a cikk kifejletere, hogy mi lesz ezutan :D Nagyon-nagyon varom a kovetkezo reszt, imadtam!!! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Akkor örülők :D Nos igen, Molly rendes lány, kicsit bolond a maga módján, de így szeretjük :D
      Sajnos, sokat kellett várni, de nem sokára olvashatod :D
      Köszönöm, hogy írtál :D
      Puszi

      Törlés