2. évad 14. fejezet - Bocsáss meg!

Sziasztok! Meg is érkeztem. Nincs mit hozzá fűznöm. Lassan olvad a jég, de ne várjátok, hogy rögtön minden rendben legyen. Kérek egy kis türelmet még. Különben nagyon, nagyon szépen köszönöm a komikat, és a pipákat. Örömmel látom az új arcokat, rögtön feldobjátok a napomat. Szóval ezentúl is várom.  :D Holnap ha minden jól megy, válaszolok a komikra.Hétvégén meg megpróbálom ki rakni a három díjamat, ha nem jön semmi közbe. Azokat is nagyon szépen köszönöm. Tudom, mostanában kicsit szét szórt vagyok, de dolgozok és mellette nem olyan könnyű. A következő fejezettel meg megpróbálok nem csúszni, de az az igazság, hogy még csak 2 oldal van meg belőle. Eddig mindig volt előre egypár rész, de most nagyon  útól értem magam, sajnos. De igyekszem. Nem is fecsegek itt tovább. Jó olvasgatást! :)
K&H
U.i Mint látjátok új kinézetet kapott a blog, amit nagyon, nagyon szépen köszönök Jenninek! *-*

- Szia. Ne haragudj, ismerjük egymást? - néztem érdeklődve az ajtóba álló srácra. Ki lehet? Honnan ismer, és mit keres ebbe a szobába?

- Nem, nem ismerjük még egymást. De már sokat hallottam rólad. J-son vagyok, Eric legjobb spanja és jobb keze.- nyújtotta felém jobbosát, majd magához húzott és megölelt. Huha!

- Értem.- bontakoztam ki öleléséből. Úgy nézett rám, mintha még nem látott volna ellenkező neműt.

- Khm..Őt hol találom?- törtem meg a kínos csendet.

- Azt hiszem, lent van az étterembe.- vigyorgott rám gyanakvóan. Fura ez a srác.

- Köszi. Akkor szia.- kezdtem el sétálni a lift felé.

- Örültem - ordította utánam, de már nem tudtam vissza szólni, ugyan is az ajtó becsukódott. Ujjaimat idegesen tördeltem. Vajon, hogy fog reagálni, hogy itt vagyok? Az biztos, hogy nem fog tapsikolva a nyakamba ugrani. De vajon meghallgat ? Gondolat menetelemet a lift csipogása szakította meg. Szememmel Eric alakját kerestem, míg meg nem találtam az egyik asztalnál. Azonban nem volt egyedül, hanem egy vörös hajú lánnyal vidáman nevetgélt. A lány arcát nem láttam, mivel nekem háttal ült. De rendezett hajából, és túlságosan is édesen csengő nevetéséből, levettem, hogy szép. Most mit csináljak ? Oda menjek? Vagy ne? Még szép, hiszen minek utaztál ennyit?! Ajj, sose fogok leszokni a magamba való vitatkozásról? Oké, oda megyek. Elindultam az asztaluk felé. Lábam mintha mázsás súly lett volna. - Na jó, ez nekem nem megy -pördültem meg, és szedni kezdtem a lábaim. Szerencsére most könnyebben ment, addig míg a nevem hallatán le nem fagyot.

- Doris? - Francba! Bolondnak néznének, ha most eszemet veszte kirohannék? Elég nagy a valószínűsége. Nagy levegőt vettem, és a meglepődött hang felé fordultam. Rögtön összekapcsolódott a tekintettem a barna szempárral.

- Szia...- szólaltam meg alig hallható hangon.

- Mit keresel itt?- zörrent rám. Azonnal minden szem rám szegeződött. Szemei csordultig tele volt haraggal. Ami érthető is.

- Beszélni...szeretnék veled..- nyökögtem. Mi van velem? Hol az a nagy önbizalom ami ide hozott? Fejembe mindent lejátszottam vagy ezerszer. Most mért nem megy? Mért van az, hogy mellette én kicsinek, és gyengének érzem magam. Legszívesebben sírva bújnék el valamelyik sarokba, mint egy is gyerek, aki rosszat tett.

- Szia. Molly Sandén vagyok.- törte meg a kínos csendet a lány. Várjunk csak, azt mondta, hogy Molly Sandén? Mármint Eric volt barátnője? Vagy már nem is annyira volt? Kezd elég kényelmetlen lenni ez a helyzet, ha az

lehetséges. Lehet, nekem is végre meg kéne szólalnom, végén azt hiszi megőrültem.

- Szia. Doris Morgan.- nyújtottam felé kezem, mire elmosolyodott. Most mi van?

- Ugyan már, nem harapók.- adott két puszit arcomra. Huha, oké. Kicsit olyan deja vu érzésem van.

- Nem akarsz csatlakozni?- mutatott asztaluk felé. Mire szólásra nyitottam volna a szám, Eric rögtön közbe vágott.

- Nem akar.- hangjából sütőt a harag, és düh. Akart volna mást is mondani, de Molly rögtön rá kapta szúrós pillantását.

- Igazán kedves, de tényleg csak pár szót akarok váltani Eric-el. Ha persze meghallgat.- néztem a szemébe. Eric Molly-ra nézett, aki egy aprót bólintott, majd leült a helyére, Eric pedig elindult felém. Némán az ajtó felé iramodtam, mikor Molly még utánam szólt.

- Örültem Doris.- én csak egy kedves mosolyt küldtem felé. Percekig sétáltunk egymást mellett, míg az udvarra nem értünk. Akkor Eric felém fordult,és felsóhajtott. Aha, szóval kezdjem.

- Nem akartalak titeket megzavarni, csak tényleg fontos lenne tisztázni valamit.

- Ezért jöttél ide? - kérdezte flegmán.

- Igen, fontos vagy nekem …

- Ch..Na ne nevettess. Az eddigiek alapján nem azt vettem le, és ezért feleslegesen utaztál ennyit.- indult vissza.

- Meghallgatnál végre mit akarok mondani neked te barom?!- ordítottam utána.

- Oh szóval itt az igazi Doris is, hiányoltam már. Na lökjed akkor.- mondta önelégülten.

- Tudom, hogy megérdemlem ahogy most bánsz velem, és azért is jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Tudom, hogy mindig mindent elcseszek, és hogy oltári barom vagyok amiért hazudtam neked. De az elején azért nem mondtam, el mert azzal a lánnyal voltál, és teljesen összetörtem, hogy az miatt a hülye amnézia miatt elvesztelek. Aztán apám halálakor teljesen kiborultam, és féltem, hogy ott hagynál. Ami be is következett. Tudom, hogy ezt nem olyan könnyű megbocsátani, nem is muszáj, csak akartam, hogy tud, mi miért volt. Ezt még te tanácsoltad.- halkult el hangom.

- Oké megértettem, meghallgattam.

- Mollyval megint együtt vagytok?- simogattam lábammal a füvet. Kellemesen cirógatta a fűszál a szabadon hagyott bőrfelületet.

- Semmi közöd hozzá. De ha érdekel, igen, újra meg próbáljuk. Ugyan is ő sose hazudott nekem, és hülye voltam, hogy elengedtem. De tudod, én tanulok a hibáimból, nem úgy mint egyesek. Jó utat haza felé.- majd faképnél hagyott.

Eric szemszög:

Mindegy nyugodt volt addig, míg Doris meg nem jelent. Mért kell mindent felkavarnia? Minden olyan jól ment ebbe a négy hónapba. Na jó, nem egészen, az első pár hétben elég szarul éreztem magam. Azonban egyre még mindig kíváncsi lennék, hogy mi volt vele ebben a négy hónapba. Volt egy pillanat, hogy úgy gondoltam mindent félre dobok, és vissza megyek. Akkor volt, mikor Mike kétségbeesetten felhívott. De szinte meg se hallgattam. Még mai napig nem tudom, mi lehetett. Közben vissza tértem az étterembe.

- Na?- kérdeztet rá Molly rögtön, meg se várva, hogy leüljek.

- Semmi.- rántottam meg a vállam, majd le húztam a maradék kólámat.

- Mi az, hogy semmi? Megbeszéltétek?- fürkészett kíváncsian.

- Ő el mondta mit akar, én meg meghallgattam. Ennyi.- húzogattam ujjam a pohár szélén.

- Abba hagynád! Mond már el mit csináltál?- nézett rám szigorúan.

- Mért hiszed azt, hogy csináltam akármit is?- erre a kérdésemre, csak felhúzta az egyik szemöldökét.

- Valóban meg akarod ezt a kérdést firtatni?-gúnyolódott. Francba, hogy ennyire ismer.

- Oké, lehet, hogy mondtam neki olyat ami nem teljesen igaz.- vakartam meg a tarkómat. Ezért tuti kifog nyírni. Már előre félek. Lehet előtte ide kellett volna állítani az egyik biztonsági őrt.

- Mit mondtál neki te idióta? - Francbak már dühös. Oké, csak nem fog egy rakás ember előtt megölni. Kit hülyítek ? Végem.

- Hát....

- Azt akarod, hogy én szedjem ki belőled?

- Nyugi, nem kell semmi agresszió. Egyikünknek sem lenne jó, ha itt laposra vernél.- emeltem fel a kezeim védekezés gyanánt.

- Akkor mondjad már. - türelmetlenkedett.

- Szóóóval. Azt, hogy mi újra megpróbáljuk, mert te vele egyetembe nem hazudtál. És, hogy hülye voltam téged el engedni, de én tanulok a hibáiból. És itt lehet célozgattam, majd ott hagytam.- mondtam el egy szuszra. Lehajtott fejjel vártam a végzetem, de egy szót nem szólt. Ez most jó? Vagy lehet most tervezi, hogy öl meg?

- Mond te normális vagy? - csapta az asztalra kezeit, mire én meglepődöttségebe hátrább húzódtam a székkel.

- Ne válaszolj, nem vagy az. Ide jön egy gyönyörű lány, hogy bocsánatot kérjen tőled. Tisztába vagy ezzel?

- Igen, tisztába vagyok vele. De ezzel még rohadtul nincs megoldva semmi.- Nem tudom, mért fáj, neki, hogy így beszélek Dorissal, vagy akárkivel.

- De szeret téged, mivel nem utazott volna ennyit MIATTAD. Ha nem így lenne, megvárhatta volna míg haza mész. De itt van Eric. Te is szereted nem?- nézett rám.

- Már nem.

- Csak nekem hazudsz, vagy magadnak is? - pattant fel, majd kiviharzott az étteremből. Na jó, lehet jobb lett volna ha ma fel sem kelek.

                                                                             ***

- Eric már egy órája hívogatlak.- ront be Tomas a szobámba.

- Veled meg mi van?- kérdezte meglepődötten mikor, meglátott az ágyba fetrengeni.

- Itt van Doris.- dünnyögtem a párnámba.

- Ohh akkor már mindent értek.- ült le mellém az ágyra.

- Mért kerestél?- emeltem fel hunyorogva a fejem.

- Nem fontos. Beszéltél már vele? - Miért kíváncsi ennyire mindenki?

- Igen meghallgattam, bocsánatot kért..- de itt szavamba vágott.

- Már mint azóta? Azt Molly mesélte. Azt hittem azóta már vissza tért az a csöppnyi eszed.- Mi az, hogy csöppnyi? Tényleg azt mondta, csöppnyi? Molly? Kinyírom!

- Tegyünk félre azt most, hogy lehülyéztél, és hogy Molly elkotyogta . De minek kéne vele beszélnem?

- Mondjuk mert megérdemli, hogy normálisan megbeszéljétek mint két felnőtt. És nem mint egy felnőtt, és egy csökönyös, megsértett kamasz.

- Én vagyok a felnőtt?

- Nem te idióta.- adott egy taslit. Áu.

- Meghallgattam, de nem tudom elfelejteni, hogy hazudott.

-  Igen, de amin keresztül ment, megérdemli, hogy normálisan meghallgasd.

- Meghalt az apja, tisztába vagyok ezzel.

- Nem tudod?- nézett rám meglepetten menedzserem.

- Mit kéne? -  érdeklődtem.

- Azt tőle kérdezd meg, de annyit mondok még felét sem tudod, mi volt vele. Menj, beszélj vele. És ne legyél hülye. - veregette meg a hátam, majd el ment. Mindenki itt hagy? Apropó hol van J-son? Gyorsan elő kutattam zsebemből a telefonomat, és tárcsáztam. Kicsöng...kicsöng...kinyom. Kinyom? Mi van ma az emberekkel?

Doris szemszög:

Hurts - Blind

Már lassan besötétedik, de még mindig ezen az elhagyatott parton vagyok. Csak nézem a hullámokat, és kellemes langyos szél cirógatja a bőröm. Egész tüdőmet át járta a tenger sós illata. Nagy reményekkel jöttem ide. Nem úgy sikerült ahogy el terveztem, de jobb mintha meg sem próbáltam volna. Épp fel álltam, és leporoltam ruhám, mikor egy ismerős alakot véltem felismerni.

- Ha azért jöttél, hogy tovább szidhass, vagy hogy elmond menyivel szarabb ember vagyok mint Molly. Felesleges, magamtól is tudom.

- Nem azért jöttem. És soha nem mondtam, hogy szar ember vagy.

- Azt nem, csak, hogy mennyivel jobb Molly. Megértem, hogy vissza mentél hozzá. Rendes lány - nyeltem le könnyeim. Nem hagyom, hogy még egyszer síni lásson, vagy hogy megalázzon.

- Nem mentem vissza Mollyhoz.- szólalt meg halkan. Micsoda?

- Az a legviccesebb te papoltál arról, hogy mindig hazudok neked. Ugyan azt csinálod.- ráztam a fejem.

- Csak megakartalak bántani.

- Az sikerült. Nagyon látványosan tudomásomra hoztad, hogy nem szívesen látsz. De ne aggódj, holnap az első géppel elmegyek. Addig még látni se fogsz.- indultam el.

- Várj.- kapta el a karom.

- Kíváncsi vagyok, mi történt veled miután elmentem.- Ez most valami vicc akar lenni? Mindjárt jön a stáb, és ordítják, hogy át lettem verve?

- Mitől lettél hirtelen annyira kíváncsi?

- Doris tudod nagyon jól, hogy érdekelt mi van veled. Nem véletlen mentem el hozzád. De egyszerűen elegem lett, hogy egyfolytában hazudozol nekem.

- Igen, szokás szerint  el menekültél. Tényleg megérdemeltem, hogy ott hagytál. De akkor mindennél jobban szükségem lett volna rád. Akkor minden másképp lett volna.- próbáltam lenyelni a gombócot a torkomba.

- Mi történt Do? - hangjából érződött az aggodalom.

- Semmi.- csuklott el a hangom. Alig kaptam levegőt mintha a tüdőmet mázsás súlyok nyomták volna.

- Akkor mért sírsz? - közelített felém.

- Nem sírók.- észre se vettem, hogy arcomat könnyek borítják.

- Sh...gyere ide - próbált magához húzni.

- Ne, ne érj hozzám. Ne segíts. Nem kell.- Zsebembe kezdtem el kutatni. Itt kell lennie a gyógyszeremnek valahol.

- Doris. Mi bajod? - nézett rám ijedten. Próbáltam rendszerezni légzésem.

- Pánik ..rohamom... van, ….és még... a rohadt... gyógyszer sincs nálam.- vettem akadozva a levegőt.

- Gyere.- nyújtotta felém a kezét, majd leült. Lábai közé húzott, hátamat, mellkasának döntötte.

- Most pedig, hunyd le a szemed, és vegyél szép lassan, nagy levegőket.- suttogta fülembe. Kellemes bizsergés járta a testemet. Tettem amit mondott. Nagyot szippantottam a sós levegőből, majd lassan kifújtam. Két-három levegővétel utána, légzésem szabályossá vált. Eric közbe a karomat simogatta, és valami megnyugtató dalt dúdolt a fülembe.

- Kösz, most már jobb.- húzódtam el tőle. Kicsit kellemetlen ez az egész.

- Megijesztettél.- szólalt meg percekkel később.

- Sajnálom.- Közbe egy percre se szakítottam el a tekintettemet a csillagos égtől.

- Volt már pánik rohamod?- Bólintottam.

- De ha jól sejtem, neked is volt már dolgod pánik rohamos emberrel. Kösz a segítséged.- még mindig nem néztem a szemébe, csak szívecskéket, és különböző alakokat rajzoltam a homokba. Addig míg egy kéz meg nem akadályozott benne.

- Doris.- kulcsolta össze kezeinket, de kirántottam kezei közül.

- El mesélnéd mi folyik itt? Miért hívott fel hónapokkal ezelőtt Mike? Gondolom nyomos oka volt.

- Felhívott?

- Igen, de nem hallgattam, meg. Szóval elárulod?- nézett a szemembe. Még így is láttam, a vak sötétbe, gyönyörű barna szemeit.

- Mért érdekel?

- Azért jöttél, hogy tisztázunk a dolgot nem? Ahhoz tudnom kell mindent.

- Rendben.- sóhajtottam fel, majd bele kezdtem, hosszú és roppant lehangoló monológomba. Elmondtam, hogy újra drogoztam, ittam és napokig otthon se voltam, és hogy Taylor a kezeim között halt meg. Majd, hogy majdnem pszichiátriába zártak. Eric csak döbbenten hallgatott, és maga elé bámult.

- És most itt vagyok.-fejeztem be. Eric rám kapta tekintetét. Nem hittem a szememnek, szemei könnybe álltak, levegőt kapkodva vette, mit aki mindjárt el sírja magát.

- Doris...annyira...sajnálom.- temette arcát a kezeibe. Egész teste rázkódott. Sírt. Ne! Ne! Ezt nem akartam.

- Eric ne csináld ezt. Nem a te hibád - csuklott el az én hangom is.

- Már, hogy a francba nem az én hibám lenne? Ha nem hagylak ott akkor, most nem így lennénk. Nem halt volna meg a barátod, nem mentél volna tökre.- könnyek ásztaták az arcát.

- Fejezd be.- öleltem magamhoz. Körém fonta karjait, és teljes erejéből szorított.- Shh..tényleg nem a te hibád, ha nem hazudok akkor nem mész el. Felejtsük el, jó? Jól vagyok.- simogattam a hátát.

- Már, hogy lennél jól, mikor alig néhány perce pánik rohamod volt, ismételten miattam.- törölgette könnyes szemét.

- Nem miattad, a rossz emlékek miatt. De jártam kezelésre, csak hirtelen sok volt ez nekem,ennyi. Ne ostorozd magad.- töröltem le én is egy kósza könnycseppet.

- Most oda a férfi becsültem.- jelent meg egy kis mosoly arcán.

- Ugyan már, az az igazi férfi aki ki meri mutatni az érzéseit.- kacsintottam felé.

- Hihetetlen vagy, ugye tudod?

- Mért? - kérdeztem meglepetten.

- Mert annyi rossz történt veled, és még is itt vagy és még te vigasztalsz. - Jól estek a szavai.

- Tudod, én sem lennék itt, ha nem lennének mellettem bizonyos emberek.- Itt rá is céloztam, remélem értette.

- Lehet menni kéne.- álltam fel percekkel később.

- Várj. Nem akarlak elveszíteni. Remélem még barátok azért lehetünk.