3.fejezet - Ismeretlen ismerős

Sziasztok!Meghoztam a harmadik fejezetet. A véleményeket ismét köszönöm,mindre válaszoltam.A szereplők listája bővült egy személlyel, lessétek meg! Nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! :)

Kelly Clarkson - What doesn't kill you- Dean, na, végre, azt hittem már sosem érsz ide, elhoztad?
- Neked is szia Doris, igen jól vagyok, köszönöm kérdésed. Bocs hogy késtem, de nehezebb volt megszerezni, mint gondoltam - fintorodott el. Ebbe még is mi a nehéz? Csak pár gyógyszert kell kiváltatni. Na, a receptszerzés nehezebb, mióta nem járok dili dokihoz.
- Jó, mindegy, csak ad már oda - Nyújtottam felé a kezem hogy végre oda adja, de nem tette. Most mi van? Kell az a nyavalyás gyógyszer, nehéz megérteni?
- Arra gondoltam, elmehetnék egy nyugodtabb helyre - Ohh jaj!!!
- Ott felőlem annyit veszel be, amennyit csak akarsz, vagy itthon akarod beszedni anyád előtt? - Oké, jogos. Legalább kicsit kimozdulok.
- Jó, hozom a telefonom - Felrohantam a szobámba érte, anyámnak beszóltam, hogy eltűntem, de mondjuk, úgyse foglalkoztatja hol vagyok. Dean egy parkhoz hasonló, csöndes, eldugott helyre vitt. Nincs jó előérzetem. Na, jó Do lehet túl sok horror filmet nézel, és már az agyadra ment.
- Nem tudom mért hoztál ide, de most már oda adod végre? - Kezdek ingerült lenni.
- Nyugi kislány, látom már nagyon kattogsz - Na, ne idegesíts fel, jó, hogy kattogok.
- De nem jobb egy ilyen helyen beállva lenni, mint otthon ahol anyád egyfolytában b*szogat? - Van benne valami.
- Csak jó fej akartam lenni, de tessék, itt van-rakta a kezembe azt a bizonyos dobozkát. Na jó, ne akarjon bűntudatot kelteni bennem.
- Köszi - Alig hogy ki mondtam már a számba volt vagy három"boldogság"növelő kapszula. Lefeküdtem és vártam a kellemes bizsergést, és a békét. Lehunyt szemmel hallgattam a madarak csicsergését. Hirtelen megcsapta az orromat egy tömény férfiparfüm. Ja, el is feledkeztem Dean-ről. Kinyitottam a szemem, az arca az enyémtől körülbelül öt centire lehetett. Ez meg mit akar?
- Mit szeretnél?
- Hmm sok mindent. Mi lenne, ha valami hasznossal töltenénk el a napot? - Hasznossal?
- Mit jelent nálad a hasznos? - Ez egyre furcsább.
- Nem is tudom, mondjuk, egy csókkal kezdhetnénk - Még meglepődni se volt időm, mivel abban a pillanatban a száját a számon éreztem. Erőszakosan csókolt. Nagy nehezen sikerült ellöknöm magamtól.
- Figyelj, nagyon bírlak, meg iszonyat jó pasi vagy, de ezt ne - Csak megérti. De nem így lett, szemei kikerekedtek, feje vörös lett. Elkapta a karom és magához rántott. Oké talán a picurkát megijedtem.
- Na, ide figyelj, Nekem sosem mondtak nemet, és nem is fognak! - Pff...öntelt p*cs.
- Sajnálom ,de akkor én leszek a kivétel aki NEMET mond - ordítottam. Erre jobban szorította a karom.
- Áuu, ez fáj. Engedj el! - Ezt nem hiszem el, ez tuti befog lilulni.
- Na, hallgass ide Doris Morgan, ezt nagyon megfogod bánni - szinte köpte a szavakat,majd lelökött a fűbe, és elviharzott.
- Dean.....
- Dean, ilyen hamar ide értél?! - jött le Mike a lépcsőn. De jó, szóval ismeri.
- Jaj, de udvariatlan vagyok.
- Ő itt a munkatársam Dean Anderson - mutatta be azt a személyt, aki azon a listán van akit a hátam közepére se kívánok.
- Ő pedig az unokahúgom, Doris Morgan - kezet rázott velem. Most komoly? Aha, szóval játszani akar, nem vagyok semmi jónak elrontója.
- Örvendek - mosolygott rám. Fúj de undorító. Minek ez a jó pofizás?
- Én is
- Most hogy megismerkedtetek, mehetünk is, jaj, várj a táskám, egy perc - és elrohant a nappaliba. Érzem magamon a tekintettét. Ránéztem. Gonosz vigyorral mért végig. Mi van még nem látott?
- Meg is van, mehetünk - nyomott puszit az arcomra, és kilépet az ajtón. Mielőtt az ismeretlen ismerős is ment volna utána, oda súgta:
- A játék még csak most kezdődik, kicsi lány - kacsintott, és elhagyta a hatalmas házat...
Most meg kéne ijednem? Ugyan már! Nem fogja senki se elrontani a kedvem, legalább is addig, amíg itt vagyok, de legalább az étvágyam elment. Na, jó talán egy kis csokit ennék, biztos van itthon. Mekkora ez a ház, simán el lehet benne tévedni, még a konyhát is nagy nehézség árán találtam meg. Egy középkorú hölgy tevékenykedett a konyhába, biztos ő Rosa.
- Jó napot! Maga Rosa, igaz?
- Igen kisasszony, maga gondolom a fiatalúr unokahúga, nemde? - kérdezte mosolyogva. Na, várjunk csak, kisasszony? Fiatalúr? Oké, hogy magáz, de mi vagyok én hercegnő? Már csak az kéne.
- Rosa, nyugodtan szólítson Doris-nak, rendben?
- Ahogy gondolja kis...bocsánat Doris - nézet rám szégyenlősen.
- Nos, ha már összefutottunk, egy kis csokira éhezem, van itthon?
- Persze hogy van, legalább tíz táblával, különböző ízű, ott találja a hűtőbe, válaszon kedvére - Tíz tábla? Na, én annak a közelébe se mehetek. Egy-két kocka, semmi több, nem akarom elveszteni az önuralmamat.
- Itt is van, tudom ajánlani az epreset és a karamellásat! - adta kezembe a két tábla csokoládét.
- Köszönöm, de csak egy-egy kockát eszek mindegyikből.
- Ugyan már kincsem, hát az a két tábla meg se látszana rajtad, még többet is ehetnél. Na, majd nálam megváltozik, rendben fogsz táplálkozni, arról kezeskedem - húzta ki magát büszkén. Ne akarjon engem felhizlalni. Mit akar, levágni?
- Na, egyed meg szépen a csokit, még úgy sincs kész az ebéd.
- Rendben - egyeztem bele végül, de tudtam úgy is meg fogom ezt nagyon bánni.
Felmentem a szobámba, elő vettem a laptopom, gondoltam írok pár sort a "családnak" hogy épségbe megérkeztem az ők balszerencséjére. Egy óra, kettő, észre se vettem, hogy ilyen gyorsan telik az idő, és hogy időközben meg ettem az összes csokit. Jaj ne, megint kezdődik minden előröl. Hirtelen fékcsikorgást hallottam, megjött Mike. Ilyen hamar?
- Doris lejönnél?- ordított fel nekem. Jaj ne, nekem ki kéne mennem a mosdóba, na, mindegy gyorsan lerendezem, és elintézem utána.
- Megyek - és rohantam is le.
- Van egy meglepetésem számodra - vigyorgott mint a tejbe tök.
- Igen? Mi lenne az? - érdeklődtem.
- Csak annyit árulok el, hogy szereztem egy munkát neked, és este megyünk megbeszélni a dolgokat
- Milyen munkát?
- Azt nem árulom el, mert akkor nem lenne meglepetés - Gondoltam.
- Jól van, akkor hányra legyek kész?
- 6-7 fele, de nem kell kiöltözni, olyan kényelmesbe gyere - Ez fura egy állásinterjúra, általában csinosan kell menni, bár nem sokkon voltam életembe.
- Rendben - Mért vagyok ideges? Remeg, kezem, lábam. Talán félek az újabb visszautasítástól? Hogy ismét csalódást okozok valakinek? Így nem mehetek egy meghallgatásra. Szereznem kell valami gyógyszert .Esküszöm,csak egyet amitől nem fog remegni kezem lábam. De hol lehetnek a gyógyszerek?? Rosa, ő biztos tudja!!
- Rosa!! - kiabáltam
- Itt vagyok.
- Rosa véletlenül nincs itthon valami gyógyszer, fájdalomcsillapító?
- Nem tudom, hogy milyen gyógyszerek vannak itthon, de abba a fiókba kell lenni-e valamilyenek. De nekem most rohannom kell, az unokámnak ma van a szülinapi bulija
- Persze, menj csak, és üzenem neki hogy boldog szülinapot! - mosolyogtam rá. Ahogy kilépett az ajtón, mint éhes vad vetettem rá magam arra a fiókra. Kell lenni-e valaminek. Áá meg is van, beveszek egyet, gyorsan öntöttem magamnak egy kis narancslét, és lenyeltem. De mi van, ha már egy nem hat? Na, jó nem lesz bajom három gyógyszertől. Biztos, ami biztos. Már ennyi az idő, Úristen gyorsan át kell öltöznöm. Egy egyszerű szakadt farmert, egy szürke toppot, kék pulcsit és egy fekete sportcipőt húztam fel. Ez vajon elég sportos? A hajam csak felcoffoztam, egy kis szempillaspirál, semmi feltűnőség. Pont dudaszóra lettem kész. Gyorsan beültem Mike mellé.
- Na, készen állsz?- Ha tudnám mire, akkor örülnék!!
- Majd kiderül - Érzem, kezd hatni a gyógyszer. De ez-az átkozott hányinger mitől van? Tuti a csoki az oka, tudtam, hogy ki kellett volna adnom magamból, de most már cseszhetem. Egy nagy épületnél álltunk meg, az írást még nem látom..Hova hozhatott ez engem? Lassan sétáltam a bejárt felé, és így már el tudtam olvasni a táblát. Tánciskola! Ugye ez valami vicc akar lenni???