2.évad 19.fejezet - Mint egy rohadt szappanopera

 Sziasztok! Tudom, tudom megint késtem, sokat is, de nem húzom azzal az időtöket, hogy bocsánatot kérek. (különben tényleg nagyon sajnálom) De az a lényeg, hogy most itt vagyok. A hosszával én meg vagyok elégedve, remélem ti is. Tartalmilag, nos nem tudom, döntsétek el ti. A komikat, pipákat köszönöm. A héten próbálok rájuk válaszolni. Mint amint látjátok, a blog is új kinézetet kapott, amit nagyon szépen köszönök Nominak! ;) Bizakodok, és remélem erre is kapok majd véleményt! :D Nem is fecsegek itt. Jó olvasást!
U.i Ja, és mint a többség tudja,hogy holnap ünnepli Eric a szülinapját, szóval Boldog Szülinapot neki! :D
Blog facebook oldala: If I Lose Myself

- Eléggé kétségbeesett lehetsz, hogy ha felhívtál azok után, hogy kis korunkba eltiltottál minket egymástól. Azóta nem láttam az öcsémet Monica! Nem gondolod, hogy egy kicsit el késtél? - forrt bennem a düh. Ennyi év után van képe fel hívni, mintha mi sem történt volna?

- Tudom, hogy a döntésem nem volt valami ésszerű de....

- Egyáltalán nem volt az. Azt megértem, hogy apámat mért nem engedted a közelébe, de én? Én mit tettem? Hét éves voltam. Kérdem én, mit tehettem? Főleg, hogy azóta se kaptam, egy istenverte indokot sem.

- Esküszöm, hogy mindent el magyarázok, csak segítsd meg találni az öcsédet!

- Miért hol van most? - próbáltam egyenletesen venni a levegőt, szívem majd kiesett a helyéről.

- Valahol Svédországba. Azért is hívtalak, hogy segíts, mert hallottam most ott élsz.

- Mit keres itt a tizenhat éves öcsém? - kezdtem fel emelni a hangom.

- Mostanában rossz társaságba keveredett. Hiába próbáltam kiszakítani onnan. De még a költözés sem segített, sőt rontott a helyzeten.

- Hova költöztettek?

- Norvégiába, mert itt kaptam állást.

- Honnan veszed, hogy itt van? - próbáltam lenyugodni, és közbe a vezetésre is koncentrálni.

- Svédországba lakik az egyik rokonunk. Felhívott, hogy szerinte őt látta egy csapattal a szomszéd házába bemenni. Már úton vagyok, de félek, hogy későn érek oda. Ezért kérem a segítségedet.- nagyot fújatott. Tudom, hogy egyik legnehezebb dolog az volt, hogy felhívott, és a segítségemet kérte. Némán várta a válaszom.

- Mond a címet.- lediktálta, majd letettem. Így sincs elég problémám. Ahogy közeledtem az utcába, a hármas számot kerestem. Á meg is van. De nem olyan mintha nagy parti zajlana. Hangosan dörömböltem a a faajtón. Pár perc beletelt, mire egy Troy korosztályú srác nyitott ajtót.

- Segíthetek? - nyögte mámorosan. Ismerős volt ez a tekintet. Mint aki most szívott el egy jó nagy füves cigit,és leöblítette egy kis vodkával. Szagából ítélve nem tévedtem. A fű jellegzetes szaga keveredett az erős alkoholéval.

- Az öcsémet keresem Troyt. Tudod hol van? - néztem be mögötte. Láttam a buli nyomait, poharak szanaszét, bútorok felborítva, cigi füst az egész házba. De úgy nézem elkéstem.

- Nem tudom hol van.- akarta rám csapni az ajtót, de oda tettem a lábam.

- Tudod, nem szeretek fenyegetőzni, de ha nem akarod, hogy rád hívjam a rendőrséget, akkor szépen elmondod hol van. Nem hiszem, hogy addig eltudnál pakolni, és azt gyanítom még nem vagy nagykorú. És abban is biztos vagyok, hogy nem szeretnéd ha ezt a szüleid megtudnák.- Meglepődtem magamon, teljesen úgy beszélek mint egy érett, komoly nő. Elképesztő.

- Jó rendben, megadom, csak ne hívj senkit.- nyújtott felém egy papír fecnit.

- Öröm veled üzletelni.- indultam autóm felé. - Csak egy tanács, ha nem akarsz bajt, többet ne szervezz bulit, mikor nincsenek itthon a szüleid.-majd beültem, és elhajtottam. Annyira nem volt messze, két, vagy három utcával arrébb már hallani lehetett a dübörgő zenét. Négy éve még én értem jött Mike, most meg én hurcolom haza az öcsémet. Ki hitte volna. Épp kopogni akartam mikor egy részeg fiú botorkált ki, és kiadta az az napi vacsoráját. Guszta. De ahogy beléptem volna, egy idősebb srác állta utamat.

- Beszeretnél jönni édes? - jelent meg kaján vigyor arcán. Na szuper.

- Először is tisztázzuk. Egy, nem vagyok az édesed, kettő az öcsémet keresem. Tudod hol van Troy? - próbáltam túl üvölteni a zenét.

- Barna hajú, kék szemű, úgy százhetven centi?

- Igen, ő az. Hol van most?

- Nem tudom.- rántotta meg vállát. Most ez szórakozik velem?

- Na jó, engedj.- akartam bemenni, de egy millimétert nem mozdult.

- Nem, nem édesem.- mutogatott mutatóujjával nemet.

- Ne ebből elég.- lendítettem a térdem nemesebb fele felé. Rögtön felnyögött, még a szeme is könnybe lábadt. Így volt időm elslisszanni mellette. Nem volt nagy tömeg, de épp elegen, hogy a nyakamat nyújtogatnom kelljen, hogy megtaláljam. A kanapé mellett mentem el, mikor beleakadtam egy testrészbe. Pontosabban egy kézbe. Ernyedten lógott gazdája teste mellett ahogy feküdt a kanapén. Épp akartam félre lökni, hogy tudjak tovább menni, mikor egy ismerős karkötőt meg nem láttam a csuklóján. Arcából eltűrtem a kósza tincseket, és felismertem. Az öcsém. Évek óta nem láttam, de a vonásai ugyan azok voltak. Ahogy aludt szája enyhén nyitva volt.

- Hé Troy. Ébredj!- ütögettem arcát. Ahogy nehezen kinyitotta szemeit. Pupillái teljesen ki voltak tágulva, testéből áradt az a szag amit az imént éreztem annál a háznál is. Nem hiszem el. Az öcsém ugyan azt a hibát elköveti amint én anno. Ezt nem engedhettem. Szemei újra lecsuklottak. Kétségbeesetten kerestem valamit. Csodák csodájára azt asztalon egy üveg vizet találtam, így gondolkodás nélkül a fejére borítottam.

- Héé.- ijedten ült fel.

- Remek! Most tűjük el innen.- fogtam meg karjánál fogva, hogy felsegítsem.

- Doris?

- Nem, a római pápa. Majd megbeszéljük. Gyere! - tolni kezdtem.

- Nem megyek sehova, főleg nem veled.- fékezett le előttem. Na mára elég a hisztiből.

- Ez nem kérés volt, kisfiam. Gyere! - húztam magam után..Kezdtem ideges lenni.

- Na mi van haver, lövik a pizsit? Anyukád úgy látom korán kezdte.- szólalt meg az ajtóban álló paraszt.

- Troy szállj be a kocsiba! - de meg sem moccant.- Szállj már be abba a kibaszott autóba! - megvártam míg beszáll. Közbe az az idióta folyamatosan lökte a dumáját.

- Haver a pénzemmel még mindig lógsz, többet nem veszem meg neked a cuccot.-Na itt telt be a pohár. Ez a kis idióta alig múlhatott tizennyolc, erre a tizenhat éveseknek, veszi a drogot, meg a piát? Nagy léptekkel elé kerültem és egy hatalmasat behúztam neki.

- Egy, kicsikém én a nővére vagyok. Kettő, ha még egyszer az öcsém közelében meglátlak rosszul jársz,és három ha még egyszer akár kinek is veszel alkoholt,vagy kábítószert, én magam foglak börtönbe csukatni megértetted? - mire csak némán bólintott.

- Helyes. Akkor küld haza a többieket, és húzd meg a hátsód öregem.- azzal beültem. Némán mentünk a megadott címre amit Monicától kaptam, hogy oda vigyem ha meg van. Útközbe felhívtam Nate-et, hogy jöjjön ő is oda. Ahogy leállítottam a motort, Troy rögtön kiszállt, és nagy lendülettel bevágta maga után az ajtót.

-Hé öcskös. Ne neked álljon még följebb.- ám nem tudtam befejezni, az anya rohanva ölelte magához. Kibontakozott az ölelésből,és bement a házba. Mintha magamat láttam volna. Monica hálás arccal nézet rám, és beinvitált.

- Nem kell a fej mosás, oké?- vágódott le a fotelba.

- Szerinted ez normális? Mert nagyon nem az.

- Pont ne te papolj nekem, jó? Semmi jogod hozzá. Elhagytál, meg sem látogattál, apáddal együtt. Rémlik? -vicsorgott rám, mint valami veszett fenevad.

- Először is, nem én nem akartam, anyád nem engedett. Mai napig nem tudom miért. Másodszor pedig a te apád is volt, aki szar ember volt, de nem beszélhetsz róla úgy mint egy idegenről, főleg, hogy már nem él.-Most jutott el a tudatomig mit műveltem én is anyámmal. Mit kellett át élnie. Borzalmas dolgokat vágtam én is a fejéhez. Ez a bűntudat soha ne fog elmúlni.

- Ne fogd anyámra, jó? Különben sem értem mit védett Denist, mikor te életedet is tönkre tette.

- Azt hiszel amit akarsz. De most az a lényeg, hogy fel fogd,hogy amit csinálsz nem helyes. Meg is halhattál volna. Nem fogod fel? Ne csináld amit én. Ne tedd nehezebbé az életed, és a családodét. Tapasztalatból mondom. Higgy nekem kérlek. Keress más embereket, akik nem visznek bele a rosszba.

-Akkor meg pláne nincs jogod elítélni, mikor te rosszabb voltál. Hallottam egy-két dolgot, de azt hittem kamu. Ezek szerint nem.- nézett rám lenézően. Épp megakart szólalni mikor kopogtak.

- A vőlegényem az, beengednéd? - néztem Monicára.

- Hívtad a vőlegényedet, hogy verjen el, vagy mi? - nézett rám gúnyosan.

- Ugyan már, ha arról lenne szó, azt én is eltudnám intézni.

- Cöh...

- Sziasztok.- jött be a nappaliba Nate. Oda jött hozzám, nyomott egy puszit homlokomra, és várta, hogy elmondjam miért is kellett ide jönnie.

- Troy, Monica ő itt a vőlegényem Nate Archibald, Nate ő itt az öcsém, és az anyja.- mutattam be egymásnak őket.

- Nate szeretném ha elbeszélgetnél az öcsémmel, ugyanis rám nem hallgat. El szökött, és egy buliba találtam meg, részegen és bedrogozva.

- Fölösleges rángattad ide, nem érdekeltek, szarok mindenkire. Főleg rád Doris. Nem tekintelek a testvéremnek, sőt még ismerősömnek se.- állt fel a fotelből, de Nate vissza lökte, és megfogta inge gallérját.

- Tudom most éled a kamasz korszakod, de akkor sem beszélhetsz így a nővéreddel. Ugyan is ő a nővéred, ha tetszik, ha nem. Ha akarod, ha nem. Ez van. Nem ő tehet róla, hogy elszakítottak egymástól titeket. És azzal rohadtul nem oldasz meg semmit, ha a sárgaföldig iszod maga, vagy elszívod a maradék agyad érted?! Mert ez semmihez nem vezet. Vedd észre, hogy segíteni akarunk.

- Nem kell a segítségetek. Különben is te honnan tudsz ezekről a dolgokról. Hiszen mindent a segged alá tettek, mindened meg van, nem?

- Nem tudsz te semmit, te kisfiú vagy még. Semmit nem tudsz az életről. De főleg az enyémtől. Lehet hogy mindenem meg volt, de még annál jobban is meg kellett küzdenem, egy munkáért, vagy a saját családom szeretetéért. És igen, én is drogoztam, és majd nem ott is maradtam.- döbbentem hallgattam én is a teljesen új információkat. Sosem beszélt nekem ezekről. Hogy milyen gyerekkora volt, de arról meg pláne nem, hogy drogozott, és majdnem meghalt.

- Igen, jól hallottad. Egyik este a haverokkal, jó viccnek tűnt beszívni, és leinni magunkat. De senkinek még csak az eszébe se jutott, hogy azon az éjszakán egy szálon függőt az életem. Leállt a szívem,és ha nincs ott a legjobb barátom, és nem hívja a mentőket, most nem itt beszegetnénk. De csak ő maradt ott velem, többiek mind ott hagytak. Neked azok az állítólagos barátaid vajon segítettek volna ha bajod lesz? - öcsém is ugyan olyan döbbenten hallgatta mint én. Úgy érzem valami szinten megértette a lényeget.

- Csak gondolkodj el rajta öcsi, és ne minden miatt a testvéred okold. Tud meg előtte mi történt.- veregette meg a vállát, majd rám se nézve kiment.

- Remélem most már minden rendben lesz, és elgondolkodsz rajta. Monica örülnék neki ha felvilágosítanád a fiad mi is történt.- néztem rá, ő csak lehajtott fejjel bólintott.

- Ha bármi van hívjatok, tudjátok a számom. Te is Troy. - néztem rá.

- Akkor sziasztok-indultam el.

- Doris! Várj! - fordultam öcsém felé. Szorosan megölelt.

- Sajnálom.- suttogta fülembe. Szememet marni kezdték a könnyek, de lenyeltem őket. Megsimítottam arcát, majd elhagytam a házat. 

Rihanna - What Now 

Nate kint támaszkodott a kocsijának. Engem várt. Lassú léptekkel sétáltam a kocsihoz. Nagyot sóhajtottam, és felé fordultam.

- El mondtad volna ha ez nem történik meg?

- Nem tudom.- szólalt meg percek múlva.

- Azt mondtad nem hiszel a szerelmembe, vagy is bennem. Félsz, hogy vissza táncolok Erichez. Pedig semmi okot nem adtam rá. Ebben a három évbe mindent megpróbáltam, hogy elhitessem veled. Én azt hittem a tetteim ezt igazolják, hogy szeretlek. Nate te mindegy egy kis szarságomról tudtál, nem csak a komoly, mély sérelmeiről. De te még azt sem mondtad el mi volt a jeled az óvodába. Semmit nem mondasz el, semmit. Nem faggattalak. Gondoltam majd ha úgy érzed megnyílsz. Még mindig várok. Van értelme egyáltalán? Mert kezdek ebben kételkedni. Az öcsémnek akit alig húsz perce ismersz többet mondtál el magadról, és az életedről mint nekem ebben a négy évben. Pedig csak egy tizenhat éves problémás kamasz. Egy kapcsolathoz szükséges az őszinteség, hogy bízunk a másikba. Nem ám, hogy egy házassághoz. Hogy gondoltad, hogy én mindent elmondok neked, te meg csak mindig elhessegeted majd a témát?! Örökre nem titkolhatsz előttem mindent. Képes vagy el mondani mindent vagy hagyjuk ezt az egészet? - némán bámulta a betont. A hallgatást beleegyezésnek vettem. A kezemen lévő gyűrűre néztem. Oda mentem elé, megfogtam a kezét, és a tenyerébe helyzetem az ékszert. Fátyolos tekintettel, meglepetten nézett rám. Egy szó nélkül beültem az autómba, és haza indultam. Egész idő alatt kattogott az agyam. A nap eseményét próbáltam megemészteni. Tényleg úgy érzem, hogy el vagyok átkozva. Ha vissza térek mindig minden tönkre megy, amit nagy nehezen összekapartam. Az életemet leginkább. Már így is szoros kapcsolatba vagyok a padlóval. Már szerintem untatom. Kezd olyan lenni ez az egész mint egy rohadt szappanopera. Halkan léptem be Mike házába, reménykedve, hogy alszanak. Sötét volt. Lábujjhegyen indultam el a lépcsőn, mikor Mike jött velem szembe. Mert mért ne jött volna.

- Minden rendben az öcséddel? - bólintottam.

- Nate?

- Majd jön.- azzal le is zártam a beszélgetést, bevonultam a szobánkba. Lassan húztam le a ruháim, mintha

mázsás súlyok lettek volna. Megnyitottam a zuhanyt, és csak folyattam magara a forró vizet. Szinte már fájt, annyira égette a bőröm. Homlokomat a hideg csempének döntöttem, és csak nyeltem a könnyeimet, amik egyre jobban akartak felszínre törni. Nem tudom mióta állhattam ott. Pár perce, vagy órája, de úgy éreztem kezd valami magába szippantani. Fejembe a gondolatok cikáztak. Különféle emlékek peregtek le a szemem előtt. Ezzel az agyam vagy jelezni akart, vagy őrületbe kergetni. De inkább az utóbbi. Ám hirtelen két erős kar fonódott körém. Állát a vállamba mélyesztette, és csak szorított. Itt tört össze minden, és kitört belőlem a görcsös zokogás. Nate maga felé fordított, és meztelen, izmos mellkasára húzott. Úgy kapaszkodtam bele, mintha attól félnék nem lenne holnap, és nem akarnék egyedül meghalni. Lágyan simogatta elázott hajamat,és csak ölelt. Nem tudom, mennyi idő múlva körém csavart egy törülközött és az ágyra fektetett. De egy pillanatra sem ment el mellőlem. Fejem a mellkasán pihent, és csak hallgattam megnyugtató, egyenletes szívdobogását.

- Sajnálom, hogy nem meséltem az életemről. Mindenki azt hitte, hogy tökéletes az életem. Pedig egyáltalán nem az, és nem is volt. Az, hogy mindent megkaptam az nem azt jelenti, hogy boldog is voltam. Családom sem volt tökéletes, ahogy én sem vagyok az. Apám is volt elvónon drog miatt, majdnem elvesztetünk miatta mindent. Sikkasztott. Anyám mindent elnézett neki. Volt, hogy többet voltam a nevelőmmel,mint a családdal. Mindenki a családjával töltötte a karácsonyt, húsvétot. Én addig a nevelőmmel, persze volt ajándékom, de bármit oda adtam volna azért, hogy a családom ott legyen velem. Együtt díszítsük a fát, vagy csak a meleg kandalló mellett bontsuk ki az ajándékokat. Ez akkora nagy kérés lett volna? - csuklott el a hangja. Lassan felemeltem a fejem, és szemébe néztem. Könnyes volt, szája remegett. Mint aki próbálja vissza tartani a sírást.

- Nem, nem lett volna az. - szólaltam meg alig halhatóan.

- Az iskolába, ugyan olyan voltam mint a testvéred. Lázadtam, buliztam, csajoztam. De amikor megtörtént a baj, rögtön leálltam. Lehet, hogy ezzel csak a szüleim figyelmét akartam, hogy figyeljenek jobban rám. De ehelyett még jobban kellet apámnak bizonyítanom. Majdnem bele szakadtam úgy tanultam, hogy kijavítsam a jegyeim. Apámat nem érdekelte, én hova akkor menni egyetemre. Úgy kellett lennie, ahogy ő akarta, ahogy elképzelte. Mindig saját magát tartotta előtérbe. Mi jó a legjobb neki, mi jó a cégnek, sosem ami nekem jó. Elegem lett a huzavonából, így szembe szálltam vele, és egy másik iskolát választottam. Azóta nem olyan jó a viszonyunk, és azóta én tartom el magam. Egy vasat nem kapok tőle. De nem is kéne, nem fogadnám el. Ünnepekkor kötelességből haza utazom. Ennyi.- mondata végén felsóhajtott, mint aki megkönnyebbült.

- Sajnálom, sajnálom, hogy kierőszakoltam belőled. De nem értem miért nem mondtad el. Mivel az én családom se tökéletes, sőt. Ahogy én sem. Senki sem tökéletes. Nem is kell annak lenned. Így szeretlek. -töröltem le egy kósza könnyet arcáról.

- Fogalmam sincs, féltem, hogy más véleménnyel lennél rólam. Nem tudom. Azt tudom, hogy nagyon szeretlek, és nem akarlak elveszíteni.

- Nem fogsz. -nyújtottam oda a kezem célzásként, rögtön vette, és ráhúzta ujjamra a gyűrűt.

- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. - puszilta meg a homlokom.

***

Jótékonysági est napja

Utolsó simítások végeztem a terembe. Tökéletes. Minden a legnagyobb rendben megy. Eddig. Utoljára körbe néztem, és indultam haza készülődni. Megfürödtem, hajat mostam, majd elkészítettem a hajam, és a sminkem. Épp fehérneműben állók a szekrény előtt, mikor Nate bejön. Talpig feketébe, de elképesztően dögösen.

- Ha tovább így álldogálsz, kénytelenek leszünk kihagyni az estet.- ölelt át hátulról. Lehelete csiklandozta a nyakamat.

- Nem tudom mit vegyek fel.- nyögtem fel.

- Te bármibe szép vagy. Akár így is jöhetnél, de nem engedném, hogy akár egy férfi is legeltesse a szemét az én gyönyörű, és szexi menyasszonyom.

- Történt valami, hogy ennyire bókolsz? - néztem rá gyanakodva.

- Dehogy is, csak próbálom oldani a feszültséget. Komolyan mondtam, hogy bármibe szép vagy.- Puszilta meg a fülem alatt lévő érzékeny felületet. Tovább keresgéltem, mikor rá találtam egy egyszerű fekete ruhára. Hozzá felvettem egy fekete magassarkút, és kis fekete táskába bele dobáltam a szükséges dolgaimat.

- Hűha! - Reménykedtem ebben a reakcióba.

- Gyönyörű vagy. - adott csókot a számra, ügyelve arra, hogy ne kenje el a sminkemet.

- Mehetünk háziasszony? - kacsintott rám. Egész úton azon gondolkodtam, hogy a virágok az asztalon illenek e a szalvétához, vagy, hogy tetszeni fog a vendégeknek az étel, itallap.

- Nyugi már. Minden tökéletes lesz.- szorította meg a kezemet Nate az autóba. Remélem is. Szívemet, lelkemet beletettem ebbe, remélem semmi nem romlik el. Ahogy megálltunk a nekünk kiállított parkolóba, rögtön elmúlt az idegesség, helyette egészséges izgalom járta át az egész testemet. Remegett kezem, lábam. Ahogy beléptem rögtön megnyugodtam. Kellemes dallamok járták át az egész helyiséget. Emberek vidáman beszélgetek, nevetgéltek. Eddig minden rendben. Nagy levegőt vettem, és elindultam ellenőrizni, hogy az étellel, itallal, hogy állnak. Épp eligazítottam a pincért, hogy adjon mindenkinek pezsgőt, míg Eric ki nem zökkentett. Megpöckölte a mikrofont, hogy működik-e.

- Hölgyeim, és uraim.- nevetett. Most vettem észre, hogy alig áll a lábán, ruhája szanaszét áll. Inge el lett gombolva, nyakkendője, úgy néz ki mintha valamilyen kérődzős állat legalább hétszer megrágta, és vissza is jött neki.

- Üdvözlöm Önöket ezen a roppant különleges napon. El mondjam mért különlegesss?- csuklott, majd nevetett, és folytatta.- Nem csak azért, mert megnyílt ez a tánciskola, hanem aki rendezte ezt az estet is nagyon, de nagyon különleges. - Nem kellett szememmel Natet keresnem, éreztem magamon égető pillantását. Nem mertem rá nézni.

- Először is megszeretném köszönöm, hogy eljöttek. Önök nélkül nem jött volna létre ez az iskola. Megszeretném köszönni egy-két embernek. Tomnak a menedzseremnek, Alexnak, Edinnek a táncosaimnak. J-son-nak, a legjobb barátomnak. A családomnak, hogy mellettem álltak. A rajongóimnak, akik szeretik, és hallgatják a zenéim. Ez mind miattatok jött létere. És nem utolsó sorban egy különleges lánynak. Aki nincs mellettem, bár mindennél jobban szeretném. Vicces, tudják, hogy ő és a vőlegénye rendezte ezt a mai napot? Szóval ma ittam mint az Önök, és az ő boldogságukra, ha már az én életem szar. Egészségükre.- emelte poharát a magasba, és lebotorkált a színpadról. Nate felé kaptam a tekintettem, szemei szinte szikrákat szórtak felém, és a Eric felé. Gyorsan kellett cselekednem. Láttam, hogy Nate utána indul, de idejében el kaptam a karját.

- Hagyd, részeg. -suttogtam, hogy ne vonjam fel a figyelmet. Kirántotta a karját, de szerencsére másik irányba indult el. Megértettem, hogy ideges. Az én vérem is forrt. Ericnek nincs joga lejáratni egy teremnyi ember előtt, főleg nem Nate előtt. Meg kell keresnem. A hátsó kijárnál találtam meg. A hideg, koszos betonon ült, térdnének döntötte a homlokát.

- Jó vagy? - kérdezte cseppet sem kedves hangszínnel.

- Egy ideje már nem.- emelte rám a könnyes tekintetét.

- Nem volt jogod ezt tenni. Nem volt jogod elrontani ezt az estét. Az isten verjen meg ez a te iskolád, neked akartam jót. Erre mindent tönkre tettél. -förmedtem rá. Ő csak némán hallgatta, hogy kioktatom. Mint egy kis gyerek, akit az anyukája leszidja.

- Neked meg nem volt jogod össze törni a szívemet. Érted?- állt fel nagy nehezen, és elém támolygott.

- Nem volt jogod itt hagyni, és a földbe tiporni. Majd évek múlva, mikor összeszedem magam, megjelenni, és az orrom alá dugni azt a kibaszott eljegyzési gyűrűdet. Nem. Volt. Jogod.- szótagolta a szavakat. Nagyot nyeltem, és próbáltam vissza tartani a könnyeim.

- Nem akartam fájdalmat okozni.- próbáltam minél távolabb kerülni tőle, de nem engedett.

- A francokat nem.- vágott a mellettem lévő falba. Összerezzentem ahogy az ökle alig pár milliméterre belecsapódott a falba.

- Mindent megtettem volna érted. Akár még a karrieremet is fel adtam volna, csak, hogy veled legyek. Érted? - csuklott el a hangja. Már nem bírtam magamba tartani, könnyeim útnak eredtek, eláztatva az egész arcomat.

- Bármit meg tennék, csak, hogy ne lássalak így.- suttogtam.

- Igazán? Tudod mivel tudnám ezt az egészet megbocsájtani, és mitől lennék boldog? - némán vártam a válaszát.

- Ha, hozzám jönnél feleségül.

2.évad 18.fejezet - Változnak az idők

Sziasztok! Nagy nehezen, de megérkeztem a fejezettel. Nem kérek annyiszor bocsánatot a késés miatt, hisz pár napja mindent leírtam, amire jött is pár komi, ami nagyon jól esett. Szóval remélem, erre most több véleményt, pipát kapok. Remélem ezért a nagyobb kihagyás miatt nem vesztettem el az olvasóimat. Nem lenne jó, főleg hogy már vészesen közeleg a vége. Szóval nem is húzom tovább az időt. Legyen szép napotok ebben a szomorkás időben, és jó olvasást!
Facebook oldal: If I Lose Myself
K&H!

4 évvel később/

Ellie Goulding - Burn

Szememet lassan, fájdalmasan nyitottam ki, de be is csuktam, ahogy a nap sugarai lyukat égettek retinámon. Fejembe mintha millió hang duruzsolt volna egyszerre. Végtagjaim bénultan voltak testem mellett. Ahogy sikerül erőt vennem magamon, hogy kinyissam a szemem,döbbenten érzékeltem, hogy testemet egy vékony selyem húzat takarja. Semmi más az ég világon. Mi a fene folyik itt? Miért nem emlékszem?

- Hm..Jól aludtál?- kaptam ijedten a fejem a hang irányába.

- Taylor....- suttogtam nevét.

- Hm..mindig is erre vágytam, hogy mellettem ébredj.- suttogta fülembe egy rekedt hang a másik oldalamon.

- Dean?- húzódtam el tőle, amennyire csak lehetett.

- Mi....mi..folyik itt? - nyögtem ki a szavakat egymás után.

- Hát nem emlékszel?- jelent meg a lábamnál Nate gúnyos mosollyal.

- Háromra mindenki mondja, hogy „cheese”.- kattintott a fényképezőjével Eric.

- Fürdeni, fürdeni! - hallottam meg egy édes hangot. De várjunk csak! Hirtelen kipattantak szemeim, és ijedten ültem fel, majd egy nagy levegőt után lenyugodtam. Csak egy álom. Egy borzalmas rémálom, de vége.

- Fürdeni, fürdeni.- hallottam meg egyre közeledő hangot. Majd a hangoz egy kis test is társult, aki boldogan vetette rá megfáradt testemre magát.

- Szép jó reggelt neked is kisasszony.- pusziltam bele puha, barna hajába.

- Menjünk fürdeni!- kezdett el ugrálni az ágyon.

- Reggeliztél már?- ültettem le magam mellé. Hevesen rázta fejét.

- Sophie addig nincs semmi -féle fürdés, míg nem reggeliztél.

- Nem.- vágta be rögtön a durcást. Ki tudta, hogy ilyen nehéz a szülőség.

- Mi az, hogy nem? Olyan makacs vagy mint az apád. Különben is kinek jutott eszébe ez az egész?

- Nekem. - jött be Nate, és leült mellénk.- De mentségemre legyen, hogy el akartam vonni a figyelmét, hogy téged ne ébresszen fel. Engem sikerült.- fintorodott el. Há, na végre ő is megtapasztalta, hogy milyen ha a nyakadba ugranak a hajnalok hajnalán.

- Na jó, kicsit menj le szépen, és kérd meg Rosat csináljon neked reggelit, utána mehetünk fürdeni a medencébe, rendben?- próbáltam egyezkedni.

- Ehetek palacsintát?- csillant fel a szeme.

- Na jó, legyen, de mind meg enni.- adtam be a derekam. Lehet neki nemet mondani?

- Hurrá.- indult el.

- Héé, nem felejtettél el valamit? - mutattam az arcomra, célzás gyanánt. Ölembe vetette magát, és egy nagy cuppanós puszi után már ott sem volt.

- Mi lenne velem nélküled.- sóhajtott fel Nate, majd hátra dőlt az ágyon.

- Hm..nem is tudom.- ültem rá derekára.- Megoldanád valahogy, de üres lenne az életed nélkülem.- hajoltam ajkára.

- Hm..ez igaz.- nevetett bele csókunkba.

- És mi a terved mára? - ültem fel, de még mindig rajta voltam.

- Hát..- követte példámat, így szembe került velem.- Lennének ötleteim, de kiskorú is van a házba.-fintorodott el.

- Ohh igen? Micsoda? - öleltem át a nyakát.

- Mondjuk megünnepelhetnék, hogy hivatalosan is a menyasszonyom lettél.- suttogta fülembe, majd gyengéd puszikkal halmozza el nyakamat.

- Már csak mai napot, meg a holnapit kell kiírni, és kellő képen megünnepelhetjük.- kuncogtam fel, mikor csiklandós helyre talált.

- Hm..igen. Remélem Mike-ék kiélvezték a nászutat, és haza jönnek. Félre ne érts, imádom Sophiet, de most már ránk fér a pihenés, elég kemény heten vagyunk túl.

- Nem sok időd lesz a pihenésre. Úgy hét hónap.- simítottam végig hasamon.

- Mi? - meredt rám döbbenten.

- Csak vicceltem.- tört ki belőlem a nevetés. Arcán rögtön megkönnyebbülés látszódott. Tudom, hogy szeretne egyszer gyereket, de ez még túl korai lenne. És ezzel én is tisztába voltam.

- Na gyere, nézzük meg, hogy áll a hercegnő. - húztam fel az ágyról.

- Ne haragudj Nate, de muszáj volt Sophiet is hozni. Rosa nem ért rá.- fordultam vőlegényem felé az autóba.

- Semmi gond, úgyis csak át nézni kell a papírokat. Majd el intézem, csak neked is át kéne nézni.

- Persze. Szerintem remek ötlet, ez a tánciskola. És nagyon izgatót vagyok, hogy meg rendezhetem a jótékonysági estet. Így azok is táncolhatnak, akiknek úgy különben nem telne rá.

- Így van, és remek leszel.- állította le a motort, majd biztató mosolyt küldött felém. Nate kivette Sophiet az ülésből, majd bementünk. Ahogy haladtunk el a folyóson, egy ismerőst véltem felismerni.

- Hé! Menjetek előre, mindjárt jövők.- majd beosontam az egyik terembe. Lassan a háta mögé lopóztam, és a szemére tettem a kezem.

- Helló idegen.- suttogtam fülébe.

- Doris? - pördült meg, és ölelt magához.

- Szia Alex.

- Úristen, de régen találkoztunk. Mi szél hozott?

- Nate-el együtt szervezzük a jótékonysági estet. Nem is tudtam, hogy te is itt dolgozol.

- Igen, én is benne vagyok a csapatba. Tudod ki alapította az iskolát?- méregetett

- Nem. Ki....Eric.- esett le hirtelen.

- Pontosan.- hirtelen egy kis test csapódott a lábamnak. A kis hercegnőm szorongatta a lábam. Mosolyogva vettem fel. Alex tátott szájjal bámult, ám mielőtt megszólalhatott volna, egy ismerős hang megakadályozta.

- Hé Alex, nem tudod...- ám bent akadt a levegője ahogy meglátott.

- Szia.-köszöntem neki.- Sophie köszönj szépen a fiúknak- suttogtam oda a kislánynak. De ő csak integetett.

- Gyönyörű kislány.- szólalt meg Eric.

- Héé kicsim, tudnál jönni?- jelent meg az ajtóba Nate. Ahogy észre vette Ericet, rögtön lefagyott a mosoly az arcáról.

- Persze. Ne haragudjatok most mennem kell, örülők hogy láttalak titeket.

- Menj csak. Szia szépség. - simogatta meg Sophie buksiát Alex.

- Sziasztok.- indultam Nate után.

1 nappal később/

Ma jönnek haza Mike-ék. Már mind nagyon várjuk őket. Van mit kipihenünk, és megbeszélnünk Nate-el. Tegnap óta nem nagyon kommunikálunk. Tudom, hogy az a baja, hogy ott volt Eric. De ez elkerülhetetlen volt. Mivel az ő tánciskolája, bár gondolom ezt nem tudta. Ekkor nyílt az ajtó, és Mr Colins, és Mrs Colins lépett be rajta.

- Üdv itthon.- sikoltottam. Sophie nagy lelkesedéssel vetette bele szülei nyakába magát.

- Na milyen a házas élet?- öleltem meg nagybátyámat.

- Már most szörnyű.- nevetett fel, de rögtön csöndbe marad ahogy Nicole nem éppen szép pillantást vetett rá.

- Tudod, hogy viccelek drágám.- puszilta meg a homlokát, mire ő csak a szemét forgatta.

- Na és a mi hercegnők rendesen viselkedett? - fordult felénk Nicole.

- Persze, a szokásos módon.- Mike hangosan felnevetett.

- Nem mostanában terveztek gyereket ezek után, mi?

- Előbb az esküvőt kéne megtartani.- ölelte át a derekamat Nate.

- És még előtte meg is kéne kérni a k....- de nem hagytam, hogy befejezze, felmutattam a kezemet, amin a gyűrű volt.

- Neeeeeee. Mikor? - kapta el a kezem, mint egy őrült.

- Miután el mentettek.- húztak ki a kezem a szorításából.

- Igazán megvárhattatok volna minket.- játszotta a sértettet.

- Mike, hagyd már őket. Gyere kicsim, hagyjuk őket végre kettesbe.- kapta fel a kislányt, Mike-ot meg maga után húzta. De mire észbe kaptam, Nate is felindult az emeletre. A fürdőbe borotválkozott, mikor beléptem.

- Mész valahova? - öleltem át hátulról.

- Igen, még el kell intéznem egy-két dolgot, de sietek.- bontakozott ki ölelésemből, és felhúzta világoskék ingét.

- Haragszol rám?- nyögtem ki végre, ami egész nap a szívemet nyomta.

- Nem, mért haragudnék?- kérdezte, de még csak rám se nézet.

- És ezt mért is hinném el?- léptem elé, hogy a szemébe tudjak nézni. De nem válaszolt, csak gombolta tovább az ingét.

- Figyelj Nate! Tudom, hogy az a bajod, hogy tegnap találkoztunk Ericel. De ez elkerülhetetlen volt, mivel itt él, és nem utolsó sorban övé a tánciskola. Szóval, nem tudom mire ez a nagy feszkó.

- Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de nem éppen szépen váltatok el, és félek, hogy amilyen könnyen

elhagytad, olyan könnyen vissza is mész.- ledöbbentem szavain.

- Ericel szerettük egymást igaz, de nem működött, és ezt te is nagyon tudod. Azt hittem bebizonyítottam, hogy szeretlek ebben a három évbe.

- Nem arról van szó, hogy nem hiszem el. Csak nem tudod milyen érzés, világ életedbe másodiknak, „b” tervnek, vagy szamárnak lenni. Bármi bajod volt Ericel, Riverel vagy bárkivel, ott voltam. Mindig. Mikor úgy döntöttél szakítasz vele, hozzám jöttél. Szerinted ezek után, hogy érezem biztonságba magam ha a közelébe vagy? Egész kapcsolatod se veled, se nélküled volt vele, és nem tudom, hogy ez az évek során megváltozott-e.- csak némán hallgattam, nem tudtam mit tehetnék, hogy elhitessem vele, hogy Ericel mindennek vége.

- De most mennem kell, mert elkésem.- majd ott sem volt. Egyszerűen nem bírtam otthon maradni, így le menten a partra. Leültem a homokba, és figyeltem ahogy lassan eltűnik a nap, és előbukkannak a csillagok. Egy nagyot szippantottam a sós levegőből. Nate nagyon kiborult. Nem mostanában láttam ilyennek. Utoljára akkor mikor bevallotta az érzéseit.

Épp az igazak álmát aludtam Los Angeles-i szobámba, mikor hangos kopogásra ijedtem fel. Először azt hittem álmodok, de a kopogás egyre hangosabb lett. Hunyorogva pillantottam ágyam melletti asztalon lévő órára. Három óra? Ki lehet az ilyenkor? Nagy nehezen kivánszorogtam az ágyból, belebújtam kutyusos mamuszomba, és ajtóig csoszogtam. Résnyire nyitottam az ajtót.

- Nate? - tártam ki előtte, majd olyan gyorsan bejött, hogy szinte fellökött.

- Beszélnünk kell. - hadarta.

- Három órakor? - ásítottam, és leültem a kanapéra, de ő csak tovább álldogált.

- Leülsz? - kérdeztem, mire csak a fejét rázta.

- Beszélnünk kell!

- Igen, ezt már mondtad. Neki kezdenél? Mert nem tudom, hogy vagy vele, normális emberek, és én is köztük vagyok, ilyenkor aludni szoktak. - szívattam. De még csak mosoly sem jelent meg arcán. Huha, tényleg nagy baj lehet.

- Bocsánat, nem tudtam aludni. De jobb ha elmegyek. - indult el, de elkaptam a karját.

- Nate mi a franc bajod van? Abba hagynád a hisztizést?!

- Nem hisztizem, csak elegem van, tudod? - túrt bele hajába.

- Tudom, hogy ideges vagy az új projekt miatt, de higgy nekem, csodás lett.- simítottam végig arcán.

- Nem azért vagyok ideges. - fújtat. Mi baja?

- Akkor?

- Tényleg nem vetted észre? Amióta itt vagyunk, egyre közelebb kerülünk egymáshoz. - Nem igazán tudom hova akar kilyukadni. - De ez nálam nem csak éve van, hanem mióta ismerlek. Mindig ott voltam veled a bajba, és mindig ott volt a vállam ha sírtál. De nem tudod milyen rossz volt végig nézni, hogy Ericel vagy, vagy River-el. Ha szakítottatok, én ott voltam. Egyszer el akartam mondani mit érzek, de inamba szállt a bátorság. Féltem, hogy vissza utasítasz, mert azt tetted volna, tudom. Mindig is barátként tekintettél rám. De nem akarok csak a barátod lenni . Mert...mert rohadtul szerelmes vagyok beléd Doris Morgan. Érted? - végére már teljesen előttem állt. Próbáltam megemészteni amit mondott.

- Tudom, hogy te nem így érzel, csak el kellett...- de egy csókkal elnémítottam.

- Örülők, hogy végre elmondtad. - suttogtam ajkára.

Nate minden volt amire vágytam. Békesség, nyugalom, szeretet. Ő olyan volt mint egy testvér, aki védelmezett, egy barát, akinek bármit el mondhattam. Tudom, hogy erre van szükségem.

- Szia.- hallottam meg egy rekedt hangot mögülem. Eric volt, némán leült mellém a homokba, és az eget tanulmányozta.

- Mit keresel itt?-  törte meg a csendet.

- Csak egy kis nyugalomra volt szükségem, és friss levegőre.- sóhajtottam fel, nem mertem a szemébe nézni.

- Hát igen, gyerek mellett nem könnyű. Tanúsíthatom, heten vagyunk testvérek.

- Igen, elég húzós egy hét volt.

- Csak ez a hét? A többi három, négy év nem? - döbbenten nézett. Na várjunk csak!

- Nem, mivel csak ezen a héten kellet rá vigyáznom.

- Sophie nem a te lányod? - döbbent le.

- Nem. Mike lánya. Te azt hitted? - fordultam felé.

- Hát elégé úgy tűnt, ahogy a kezedbe tartottad, és ahogy Nate kicsimnek szólított. Tudtam, hogy Mike-nak született gyereke, de nem tudtam, hogy fiú-e vagy lány. De Nate-el együtt vagytok. Látom el is jegyzett. Mikor lesz az esküvő?

- Most komolyan erről akarsz beszélgetni?

- Még is mi másról? Arról, hogy milyen szar volt ez a négy év? Mert az volt, bár neked nem lehetett olyan rossz mint nekem.

- Eric..- de nem hagyott szóhoz jutni.

- Nem kell sajnálnod. Te a könnyebb utat választottad, megértem. Én mertem volna, választani a nehezebbet, de ehhez nem csak én kellettem volna. Könnyebb volt eldobni magadtól. Elfogadtam, tehettem volna mást? Minden este mondogattam magamnak, hogy nem érdekelsz, de szívem mélyén reménykedtem, hogy belépsz a szobámba, lefekszel mellém, és azt suttogod minden rendben lesz. De mikor mondták, hogy el mentél Nate-el, mintha minden kitisztult volna. Mintha ledőlt volna a sötét fal, és rájöttem végleg vége, vagy is azt hittem. Míg tegnap újra nem láttalak. Próbáltam ismerkedni, bulizni, újra élvezni az életet, de mintha nem lennék ugyan az az ember aki voltam. Le kellett mondani a turnét. Két évembe telt, hogy összehozzak egy lemezt. Amibe teljesen kitárulkozok, eddig sose tettem. Mintha az eddigi védőburkomat kiszúrtam volna, és sebezhetőnek érzem magam. Gyűlölök sebezhető lenni, gyűlölöm ha az emberek teljesen belém látnak. De tudod mit gyűlölök leginkább, hogy bármit eldobtam volna, ha vissza jöttél volna. Bármit oda adtam volna, csak hogy veled lehessek újra. Szánalmas ember lett belőlem. - szememet marták a könnyek, torkomba gombóc volt. Egy értelmes mondatot nem tudtam kinyögni. Tönkre tettem az életét. Tönkre tettem egy jó embert, aki szeretet, csak mert gyáva voltam.

- Sajnálom.- suttogtam, próbáltam lenyelni a könnyeimet.

- Ne tedd. Próbálom összeszedni magam újra. Ezért is hoztam létre a tánciskolát. De már azt is bemocskolod, hogy te rendezed a jótékonyság estet.

- Ha nem akarod, hogy én rendezzem, vissza mondom.

- Nem kell visszamondanod, nem vagyok már gyerek. Külön tudom választani a munkát, a magánélettől. -bólintottam, bár kezdem úgy érezni nem valami jó ötlet. Lassan felálltam, és leporoltam a ruhám.

- Akkor még biztos találkozunk.- szólaltam meg halkan, és elindultam a kocsi felé, de utánam szólt.

- Csak egy valami Doris. Remélem nem bánod meg a döntésed.- mondta gúnyosan, majd ismét a tenger felé fordult. Nagyot nyeltem, majd haza indultam. Be kapcsoltam Justin Timberlake legújabb albumát, és próbáltam kitisztítani az agyam. El van átkozva Svédország, vagy miért történik velem ez mindig ahogy beteszem a határon a lábam? Gondolat menetelemet a telefonom csörgése szakította meg. Ismeretlen szám.

- Igen? - vettem fel.

- Szia Doris.- hallottam meg egy régen nem hallott hangot.

- Monica?- döbbentem le.

- Tudom, hogy nem a legjobb a viszonyunk, de szükségem van a segítségedre.- hangja ideges, és feszült volt.

- Mi történt?

- Doris az...öcséd...az öcséd bajban van.