2.évad 3.fejezet - Segítő kezek

 Rihanna - Suicide

Zsebre tett kézzel nézem már nem félve, hogy ellöknek...Már nem mondom ki, mit gondolok ezt neked kéne érezni,csak te nem veszed észre...

Izgatottan készülődők mai randimra River-el. Már több mint két hónapja együtt vagyunk, és érzem, hogy kezd komolyabbra fordulni. Valami fontost dologról akar megbeszélni velem. Fogalmam sincs miben mesterkedhet, de nagyon várom már. Egy fekete csipkés egybe ruhánál maradtam, felvettem hozzá egy fekete magas sarkút és hozzá passzoló táskát választottam mellé. Hajamba laza hullámokat csináltam. Sminkemmel sem babráltam sokat, szempillaspirál egy kis szemceruza, inkább a számat emeltem ki a tűzvörös rúzzsal. Kedvenc parfümömből fújtam magamra majd kész is voltam. Beledobáltam minden fontos dolgot a táskámba, persze ami bele fért, ugyanis nem mondható nagynak. Épp végeztem mikor anyu felkiabált, hogy megjöttek értem. Utolsó pillantás a tükörbe, majd felkaptam a bőrdzsekim. Nem volt hideg, kellemes tavaszi idő volt, de este elégé lehűl az idő. Gyorsan szeltem a lépcsőfokokat lefelé, reméltem, hogy nem most fogom kitörni a nyakam ebbe a cipőbe. Megláttam River-t, az előtérben várakozott, mint mindig iszonyatosan jól nézett ki. De mit is várok egy modelltől? Talpig feketében volt. Fekete öltöny, fekete ing, még a nyakkendője is az volt. Ahogy meglátott hatalmas mosoly jelent meg arcán.
- Szia - mosolyogtam rá, majd egy lágy csókot leheltem kívánatos ajkaira.
- Szia. Mehetünk?- kérdezte tőlem.
- Persze. Anyu elmentünk, későn jövök. - majd kiléptünk a házból. Még a kocsijához vezető úton is megfogta a kezem.
Úgy szorította mintha attól félt volna, hogy valaki el akar tőle rántani.

Egész úton csöndben voltunk, csak kifelé bámultam az ablakon. Néha megfogta a kezem és megszorította, de nem szólt egy szót sem. Mi lehet a baja? Olyan furcsa. De inkább nem kérdeztem rá, reménykedtem majd kiderül vacsora közbe. Egy elég elegáns helyen álltunk meg. Kinyitotta nekem az ajtót, majd beléptünk az étterembe. Csodálatos látvány fogadott, az egész helységből sugárzott az elegancia. Egy pincér jött oda hozzánk és az asztalunkhoz kísért, majd kezünkbe adta az étlapot. Leadtuk a rendelést majd semmi kertelés nélkül rá kérdeztem.
- Mire ez a nagy felhajtás? Miről akarsz beszélni? - kérdeztem miután belekortyoltam boromba. Nem igazán szeretem a bort, de most kifejezetten jól eset, ahogy hideg nedű lefolyik a kiszáradt nyelőcsövemen.
- Mért csak úgy nem hozhatlak el vacsorázni? - nézett rám értetlenül.
- De elhozhatsz, de olyan furcsán viselkedsz, és csak úgy nem szoktál elhozni. Na, meg úgy nézel rám mintha még életedbe nem láttál volna. - fürkésztem az arcát kíváncsian.
- Azért mert gyönyörű vagy - jelent meg huncut vigyor az arcán.
- Ne tereld a témát River Viiperi. Tudom, hogy van valami. - néztem rá szigorúan.
- Oké - sóhajtott egyet. Éreztem, ahogy a torkom még jobban kiszárad, ezért felkaptam boros poharam és lehajtottam a poharam tartalmát. River kétségbe esett fejjel bámult rám. Lehet, hogy szükségem lenne még egy pohár alkoholra vagy inkább üvegre?
- Nos, bele kezdenél, míg lenem részegedek, és nem fogok semmire emlékezni. - Nagy levegőt vett majd neki kezedet a monológjának.
- Először is tudnod kell, hogy ez életem legrosszabb pillanat és nagyon nehéz. - Oké, most már tényleg szükségem lenne valami erősebbre, de nem szóltam közbe.
- Tegnap hívott a menedzserem, hogy pár nap és elkészül az anyag így már nincs rám szükség itt. Los Angeles-be van a következő állomás. Ott lesznek különféle fotózások, divatbemutatók. Így pár napon belül oda kell utaznom. - Mintha leöntöttek volna hideg vizel, erőse markolásztam székem karfáját. Egyetlenül kapkodtam a levegőt. Vettem egy nagy levegőt majd felkeltem és szép lassan kisétáltam az épületből. Pechemre pont most állt neki szakadni, de nem érdekelt csak el akartam tűnni innen. Egy kihalt utcán sétáltam, csak a cipőm kopogása törte meg a csendet. Teljesen átázott a ruhám, elázott a hajam. Kész csődtömegnek éreztem magam. Végre találok valakit, erre ő is elhagy. Hirtelen hatalmas dudálásra lettem figyelmes. River hajtott mellettem a kocsijával. De nem törődtem vele.
- Doris kérlek, szállj be és beszéljük meg - könyörgött.
- Nincs mit megbeszélnünk, elég egyértelműen közölted, hogy mindenek vége. Pár nap és elutazol, és nem hinném, hogy valaha is látnálak. De tudod mit menj, köszönöm hogy szépen akartál velem szakítani de nem nagyon jött össze. - megállt a kocsival majd elém szaladt és két kezébe fogta az arcom, kényszerítve hogy a szemébe nézzek.
- Ne szórakozz, tudod, hogy nekem se könnyű, de ez a munkám. Én sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljön ez nap. De tudnod kell nagyon fontos vagy nekem és szeretlek. - nézett végig a szemembe.
- Ha annyira fontos lennék, nem hagynál itt a munka miatt. Biztos itt is találnál valamit, de neked fontosabb a karriered akkor menj, nem tartalak vissza. - Majd kibontakoztam öleléséből, és ahogy csak tudtam futottam. Többször is megbotlottam vizes cipőmbe, de nem érdekelt. Csak ki akartam űzni ezt a hatalmas fájdalmat, amit itt belül a mellkasomba éreztem.

- River? - kérdeztem meglepetten. Mi a jó isten keres itt?

- Szia Doris - mosolygott rám a megszokott dögös mosolyával. Majd oda jött és jó erősen magához szorított. Kellemes bizsergés járta át az egész testem, ahogy hozzám ért. Illata teljesen megszédített. Hihetetlen, hogy még ennyi idő után is ilyen hatással legyen rám.

- Hiányoztál - suttogta bele a fülembe. Teljesen kirázott a hideg. Olyan voltam, mint egy kamasz kislány. Lassan elhúzódtam tőle.

- Mit keresel itt? - kérdeztem még mindig értetlenül.

- Itt kötöttem szerződést Svédországba, és tegnap a cégnél összefutottam Mike-al, ő mesélte mi történt. A kórházba nem akartam be menni, mert nem akartam összetalálkozni anyáddal. Nem vagyok a szíve csücske, szóval most itt vagyok. - vigyorgott rám. Oké, jogos tényleg nem jöttek ki az anyámmal, főleg a történtek után jobb is, ha nem ment a közelébe. Oda lépet Mike elé, majd kezet fogott vele, majd Eric felé közeledett. El is felejtkeztem róla a váratlan látogató miatt.

- Helló, mi még nem ismerjük egymást. River Viiperi  - nyújtotta felé a kezét, amit Eric elfogadott.

- Eric Saade - fürkészte furán River-t. Szinte szikrákat szórt a szeme, mikor leült közel mellém.

- Öö ne haragudjatok, de van egy fontos elintézni valóm, majd még benézek. - nézett rám Eric

- Majd én ki kísérlek - pattant fel Mike.

- Sziasztok - Nézett rám azokkal a nagy szemekkel, majd elhagyták a nappalit. Hirtelen lelkiismeret furdalásom lett. De miért?

- Ki volt ez a srác? Olyan ismerős. - szakította félbe gondolatmenetem.

- Hogy nekem kicsodám, fogalmas sincs. De ő egy svéd énekes. - Értetlenül meredt rám.

- Mi az, hogy fogalmad sincs? - Nézett rám nagy szemekkel.

- Azt hogy nincs, mivel amnéziám van. Az utóbbi 4-5 hónap teljesen kiesett. - sóhajtottam.

- Sajnálom, de minden rendbe lesz. - fogta meg a kezem. Igen pontosan rá van szükségem. Átölelt úgy, mint régen. Mindig meg tudott nyugtatni, mikor anyámmal összevesztem, vagy mikor csak egy kis szeretetre vágytam, ő ott volt. Elhúzódtam tőle.

- Na, de mesélj, mi van vele mostanság? Hogy megy a modellkedés? - kérdeztem kíváncsian.

- Jól megy, az egész világot bejártam, mindenhol voltam már. Rengeteg cégnél voltam, reklámoztam parfümöt, ruhát, cipőt, szinte mindent már. Nem sok szabad időm van, de imádom a nyüzsgést hisz tudod. - nagyokat bólogattam.

- És veled mi történt amióta...elváltak útjaink? - utolsó két szót elég nehezen mondta ki. Most még is mit mondjak? Hogy szétestem darabokra, mikor elment, és hogy piához, droghoz nyúltam. Dili dokihoz kellett járnom. Az ő életéhez képest, az enyém kész katasztrófa. Őt egyáltalán megviselte a szakítás?

- Nos, miután elmentél elégé, szétestem. Egyre gyakrabban jártam bulizni, inni. Elég rossz társaságba keveredtem. Anyám elküldött pszichológushoz, mintha sokat tudott volna segíteni. Alvás zavaromra, meg a hirtelen dühkitörésimre nyugtatott írt fel. Nem is akartam beszedni, de anyám nem hagyott békén, így bevettem. Teljesen ellazított, kizártam mindent körülöttem. Így  minden nap többet szettem be, és szép lassan rászoktam. Most meg itt vagyok, Svédországba, azt se tudom mit keresek itt, mi történt velem. Nem ismerek meg senkit, akit elvileg ismernék. Szóval, ez az én tündérmesém. Bár a tiéd jobban tetszik. - fintorodtam el.

- Öö nem tudom mit mondjak, sajnálom, hogy ilyen nehéz időszakon vagy túl. Tudom, hogy eddig sem volt könnyű életed, de én még rá raktam egy lapáttal. Tudom, hogy nem hiszed el, de nagyon bántott, még mindig bánt a dolog. Én tényleg nagyon szerettelek, szeretlek még most is. Most itt vagyok, és bármit megteszek, hogy jóvátegyem az egészet, és hogy segítsek neked. - nézett végig a szemembe. Szavaitól könnybe lábadt a szemem.

Eric szemszög:

Itt állok Mike háza előtt, és azon gondolkozom bekopogjak-e. Van értelme ide jönnöm? Nem akarok erőltetni semmit, de nem bírom ki, hogy ne lássam akár egy napig is. Nagy levegőt vettem majd bekopogtam. Rosa nyitott ajtót, majd beinvitált a nappaliba. Mike ott ült a kanapén és valami papírt olvasgatott. Ahogy meglátott rögtön lerakta az asztalra majd felállt.

- Szia, Eric. Hogy vagy? - kérdezte miközben kezet fogott velem. Aránylag elég szarul.

- Meg vagyok, Doris, ő hogy van? - kérdeztem, ami jobban érdekelt.

- Nos, eszébe jutnak apró dolgok, hogy hol van a szobája, meg a kocsi is ismerős volt neki. de eddig semmi. Sajnálom. - nézett rám együtt érzően. Utálom, ha sajnálnak, olyan megalázó érzés. Majd Mike hirtelen felpattan.

- Áá Doris - mosolygott rá. Én is felkeltem majd levettem a kapucnit és felé fordultam. Mint mindig gyönyörű volt, bár kicsit még sápadt, de így is olyan szép volt. Legszívesebben megöletem volna, megcsókoltam volna. De még nincs itt az ideje.

- Öö szia. - szólaltam meg halkan.

- Szia. Ne haragudj, de nem emlékszem a nevedre. - nézett rám szégyenlősen. Olyan volt mintha gyomorszájra rúgtak volna, mintha az utóbbi pár hónapot egy laza mozdulattal kitörölték volna.

- Jaj, ne haragudj, Eric Saade - nyújtottam felé a kezem,amit el is fogadott. Most komolyan kezet fogtam vele? Szánalmas egy barom vagy te Saade.

- Áhh már tudom. - mondta ki hangosan.

- Tudod?- néztem rá reménykedve.

- Persze, te lettél a harmadik az Eurovízión igaz? - Ezt nem hiszem el.

- De igen - szontyolodtam el.

- Különben honnan ismerjük egymást?- Kérdezte tőlem. Ám de mielőtt megszólalhattam volna csengettek. Rosa kinyitotta az ajtót, majd, mint a bizonyos személy felé fordultunk. Egy 20 év körüli szürkésbarna hajú, jól öltözött srác lépkedett be.

- River?? - lepődőt meg. Szóval ismeri. Mindenkit ismer csak engem nem. Szétvett az ideg. De nyugi Saade, türelem.

- Szia Doris - mosolygott rá ezer wattos mosolyával. Majd oda ment hozzá és magához ölelte. Kezem akaratlanul is ökölbe szorult. Vagy öt perce álltak ugyan úgy, most már jó lenne, ha ezt abba hagynák. Mielőtt elengedte volna valamit bele suttogott a lány fülébe. Egy szerencséje, hogy nem tudok szájról olvasni.

- Mit keresel itt? - kérdezte értetlenül.

- Itt kötöttem szerződést Svédországba és tegnap a cégnél összefutottam Mike-al, ő mesélte mi történt. A kórházba nem akartam be menni, mert nem akartam összetalálkozni anyáddal. Nem vagyok a szíve csücske, szóval most itt vagyok. - vigyorgott rá. Mindjárt levakarom én rólad azt a vigyort, ha folytatod. Oda lépet Mike-hoz, majd kezet fogott vele, előttem is megállt.

- Helló, mi még nem ismerjük egymást. River Viiperi  - nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam.

- Eric Saade - Aki kinyír, ha még egyszer így nézel a barátnőjére. Szinte szikrákat szórtak a szemeim, mikor leült közel Doris mellé. Na, most két lehetőség van, vagy oda megyek és beverek neki egyet-kettőt, vagy eltűnők. Na, jó hiába is szeretném az elsőt választani akkor tuti Doris megutálna.

- Öö ne haragudjatok, de van egy fontos elintézni valóm, majd még benézek. - néztem rá.

- Majd én ki kísérlek - pattant fel Mike.

- Sziasztok - Fájt a tudat, hogy itt kell hagynom ezzel a szépfiúval, de muszáj lesz. Mike kikísért teljesen a kocsimig.

- Mike ki ez a srác? - néztem rá kérdően. Nagyot sóhajtott.

- River, Doris volt barátja. - Sejtetem, de nem engedem, hogy elvegye tőlem. Biztosra tudom, hogy az a szándéka, de nem fogom hagyni. Elköszöntem Mike-től majd haza hajtottam. Egész úton úgy szorongattam a kormányt, hogy bele lilultak az ujjaim.

Nagy lendülettel csaptam be az ajtót, majd levágtam az asztalra a kulcsokat. Teljesen ki volt száradva a torkom, meg fogtam egy poharat, majd töltöttem bele vizet. Kellemes érzés volt, ahogy a hideg folyadék lehűti a torkomat. De rögtön beugrott a kép, ahogy az a nyálgép öleli Doris-t, azzal a lendülettel földhöz vágtam a poharat. Ami apró darabogra törőt szét.

- Mi a franc van? - láttam meg Alex álmos képét a kanapé mögött.

- Örülők, hogy ennyire otthon érzed magad, de neked nincs lakásod? - kérdeztem flegmán. Bántam a napot mikor adtam neki pótkulcsot, hogy ha véletlenül elveszítem, tudjak bejutni. Vagy mikor nem vagyok itthon, és történik valami, legyen egy kulcs. De nem azért, hogy ide járjon aludni, kurvára nincs türelmem senkihez.

- Mi bajod van? - kérdezte meglepetten. Ugyan mi bajom lenne?

- Áá, végül is semmi, minden happy. - csapkodtam.

- Tudom, hogy nem könnyű most neked. De én nem tehetek róla. Nem veszed észre, hogy hanyagolod a munkád, a rajongókat? Közbe pedig ellöksz magadtól mindenkit, ha így folytatod, nem marad senkid. - ordította, majd kiviharzott, és hatalmas ajtó csapódással jelezte, hogy elment.